A nagy múltú középiskola először mindenféle gimnázium volt, majd az 1950-es évek végén Moša Pijade kommunista politikusról, Tito kedvencéről nevezték el. Ma Svetozar Marković kommunista forradalmár a névadója, de mindez lényegtelen. Hatvanéves érettségi találkozó, ez a lényeg.

Akkoriban, amikor ezek az egykori diákok ennek az épületnek a padjait és lépcsői koptatták, még három magyar és ugyanennyi szerb-horvát tagozat járt ide iskolába. Mit iskolába: gimibe. A három magyar osztályba összesen 69-en tanultak. Most 27-en jöttek el erre az alkalomra. A Szabadkán élők gyalog, bottal vagy anélkül, a távolabb élők gépkocsival, egyikük az észak-német végekről 1300 kilométert autózott csak azért, hogy találkozhasson egykori osztálytársaival. Mégsem ők, a távolról is eljövők az esemény hősei, hanem azok, akik botra támaszkodva sántikáltak el a gimi elé, meg azok, akik tolókocsiban tették meg ezt az emberpróbáló utat.

A gimnázium egyik földszinti tantermében együttes képzeletbeli osztályfőnöki órát is tartottak a három tagozat öregdiákjai, s valaki közülük az egyetlen, még életben lévő tanáruk üdvözletét is tolmácsolta. A most 97 éves dr. Szöllősi Gyula biológia tanár, becenevén Bogaram tanár úr, Szegeden él, és nem tudott eljönni erre a kivételes alkalomra, de nem tudtak eljönni azok az egykori diákok sem, akik valahol a tengeren túl élnek, meg azok sem voltak jelen, akikről semmit sem tudni, élnek-e vajon, s ha igen, a világnak melyik fertályán. Végképp igazoltan maradtak távol azok, aki ma már valamely égi osztályban gyűlhettek össze erre a hatvan éves találkozóra. Róluk kegyelettel emlékeztek meg a még itt maradottak, azok a huszonhetek, akik közül huszonöten itt láthatók ezen a gimi előtt készült fotográfián.

Aki mindezt lejegyezte, egy a még életben lévő huszonhetek közül: Dormán László