Az ünnepi szertartás nyitánya ezúttal is a helyi Keresztelő Szent János-templomban megtartott szentmise volt, melynek celebrálását ft. lovag Fuderer László, az óbecsei Nagyboldogasszony-plébánia plébánosa, délvidéki nagyprior és paptársa, ft. lovag Halmai János nagybecskereki segédlelkész végezték. A közösség kohéziós erejét erősítendő. A Mindenható Isten dicsőségére, az avatandók tiszteletére, az elmúlt esztendőben elhunyt lovagtársak emlékét méltatva, illetve Ferenc pápa lelki üdvéért imádkozva, kit éppen azokban a percekben helyeztek örök nyugalomra az örök városban.

„Zeng a harang hívó szóval e szép ünnep reggelén” — üzente az alkalomra választott ének, citáltattak Sík Sándor vonatkozó versének sorai, a húsvéti feltámadásnak örömhetében pedig újfent az igaz hit megvallásának lényege került testközelbe. Miképp hajdanán, az első tanítványok/apostolok idején, úgy napjainkban is. A fölöttü(n)k tornyosuló viharfelhők, illetve azok gerjesztőinek és éltetőinek mindennemű fenyegetései dacára.

A lovagok avatását — kalárisba font alkalmi kórusi és előadóművészi kísérőműsorral fűszerezve — a visegrádi királyi palota lovagtermében tartották meg. A lovagok sorába a délvidékiek közül ezúttal a szávaszentdemeteri /Sremska Mitrovica-i/ Šimonjik Zlatko vállalkozó, Nagy Abonyi Szabolcs zentai hagyományőrző (a Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület „frontembere”) és Máté Lajos torontálvásárhelyi matematikatanár, református presbiter vétetett fel. Az alább olvasható gondolatot ez utóbbi fogalmazta meg.

— A lovagi cím nemcsak cím, de egyúttal komoly felelősségvállalás is. Lovagnak lenni ugyanis nemcsak fizikai, hanem szellemi és spirituális vállalás is, hiszen e titulus viselőjének rengeteg kötelezettségnek, feladatnak és áldozathozatalnak kell nap mint nap eleget tennie. Mégpedig mindvégig és minden körülmény között. A lehető leghiggadtabban és tudatosan gondolkodva, cselekedve. Erényben és emberbaráti segítőkészségben követendő példát mutatván.

Az avatást a lovagrendnek egy hét napirendi pontot magában foglaló gyűlése követte, melyen — egyebek között — az arra érdemesült lovagtestvérek kitüntetést vehettek át, illetve tisztségi kinevezések nyertek pecsétes és jogerős megerősítést. A Délvidéki Nagypriorátust illetőleg a doroszlói lovag Diósi János nyugat-bácskai prior, a régió apródtáborának fő mozgatórugója Lovagkeresztben részesült. A tiszségéből leköszönő nagybecskereki prior asszony, Konrád Emma lovagdáma nyugalmazott zenepedagógus, karnagy az Anjou-pajzs kitüntetést vehette át. Ez utóbbi személy priori feladatainak érdemi folytatásához a muzslyai illetőségű Rontó Márta lovagdáma, közösségszervező pedagógus kapott megbízatást, az észak-bánáti/nagykikindai priorátus vezetéséhez pedig a törökbecsei lovag Micsik Béla hitoktató, hangszerkészítő, népzenész. Ő a beodrai lovag Dulka Andor nyugalmazott történelemtanárt váltotta ezen a felelősségteljes tisztségen.  

A beszámoló helyszíni fotóit Martinek Imre és Martinek Viktor készítették. 

Micsik Béla, Konrád Emma, Rontó Márta és Diósi János — a Délvidéki Nagypriorátus kitüntetett elöljárói — Martinek Imre fotója

A Szent György Lovagrend Délvidéki Nagypriorátusának küldöttsége — Martinek Viktor fotója