Minden évben a nyári vakáció idején egy hetet unokatesóimmal mamáméknál töltünk. Csak ilyenkor lehetünk együtt, mivel más-más városban élünk, és tanév közben nem lehet hosszabb időt együtt töltenünk. Összesen heten vagyunk ilyenkor a házban. Mamám, tatám, öcsém és az unokatestvéreink. Én vagyok a legidősebb.
Nagyszüleim próbálnak együtt haladni a korral, van számítógépük, internetük. Igazán érdekes a nappalijuk. Van benne egy derűs hangulatot keltő hatalmas szekrény, rajta tévével, egy ülőgarnitúra, egy zongora (mivel mindenki zenével is foglalkozik) és egy számítógép. A fiúk feltelepítettek egy gyilkolós autós játékot, és igen gyakran ezt játsszák.
Egyszer este leültünk Anitával mamámék mellé tévézni. Épp egy Zorán-koncertet néztek. Közben a két kisebb fiú a számítógép billentyűit nyomkodta. Sikerült tökéletes helyet választanom magamnak: a tévé és a számítógép között, és így ráláttam mindkettőre. A bal oldalamon az eszeveszett autóversenyzést láttam, a jobbomon pedig a koncertet, melyet mama annyira szeret. Igen ám, de az autózás csak egy ideig kötött le, elfordítottam a fejem, mert nem vagyok híve az öldöklősdis, úgynevezett ,,fiús' játékoknak. Viszont Zorán dalait sem élveztem oly nagyon, mert nemigen ismerem. Ahogy így ültem, egyszer csak ráébredtem, hogy két világ vesz körül. Az is nyilvánvaló, hogy van bennem egy kicsi ebből a világból is és egy kicsi amabból is. Igazán köztes állapotban éreztem magam, pedig ha jól számolok, így egy generáció kimaradt. Vannak mamámék, a koncertesek, és vagyunk mi, az unokák, a számítógépesek. De hol vannak anyukámék, a szüleink? Arra is rájöttem, hogy nem az a fontos, hogy mennyire tud az ember azonosulni egy szórakozással, mennyire becsüli, mennyire szereti, hanem az, hogy képes-e elfogadni, hogy vannak, akik azt szeretik, vannak, akik azonosulni tudnak vele. Ahogy ott ültem, folyton az járt a fejemben, hogy erről az egészről egy remek fotót lehetne készíteni. Az lenne a címe: Generációk találkozása.
Azóta próbálom elfogadni azokat a dolgokat is, amelyek szerintem elavultak vagy értelmetlennek tűnnek, és próbálom megérteni, hogy másoknak az ugyanolyan fontos, mint amilyen nekem fontos, amit megszerettem, amit becsülök.
Örülök, hogy minderre ráébredtem, mert ennek köszönhetően azóta sok konfliktustól kímélem meg magam...