Felkelek és útnak indulok… avagy a zarándoklat ideje elközelgett
SZAKÁLY József plébános
2013.09.04.
LXVIII. évf. 36. szám
Felkelek és útnak indulok… avagy a zarándoklat ideje elközelgett

A zarándokéneknek is nevezett válaszos zsoltár szavait dúdolgatom gyakran ilyenkor, nyár végén (Lk 15, 18). Egyházmegyénkben, de nyugodtan mondhatom, régiónkban a zarándoklatok ideje ez. Töröktopolya, Szabadka—Szentkút, Doroszló. Vidékünk nagy búcsújáró helyei annak bizonyítékai, hogy élt és még él népünkben a zarándokszellem. Vallási értelemben mindenképpen.

Legalábbis így kellene lennie a szociológusok és más szakemberek állítása szerint. A Kárpát-medence lakossága, magyarsága újra fölfedezi a zarándoklatok jelentőségét, újra átéli ősei buzgóságából fakadó kötelességét. A régiek megfogadták, hogy minden évben eljönnek, s az utódok magukra is érvényesnek tekintik őseik fogadalmát. Újra „megfürösztik magukat” a búcsújáró helyek imádságos fürdőjében. Valóban: az Anyaországban és Erdélyben soha nem látott tömegek kerekednek föl, és indulnak el a válaszos zsoltár szavain felbuzdulva Mátraverebély vagy Csíksomlyó felé. Hátrahagyják a városi nyüzsgést, az otthoni gondokat, a megszokott hétköznapi életritmust, és a Boldogasszonyhoz indulnak, hogy ott vigasztalást, erőt, megnyugvást keressenek Jézusnál, a Boldogasszony Fiánál. Énekelve, imádkozva, böjtölve haladnak a zarándokok autókkal, különvonatokkal, buszokkal, kerékpárral, sőt sokan gyalogosan. De hallottam olyanról is, hogy szelíd motorosok vasparipáikon vágtak neki a nagy útnak nemcsak püspöki áldással, hanem egyenesen főpásztori kísérettel. Kocsis Fülöp hajdúdorogi püspök ugyanis motorkerékpárra ülve csatlakozott hozzájuk!
— Itt van valami különleges a levegőben — mondta egy zarándok tavaly Doroszlón. S valóban: mintha jobban menne az ima ott, a kegyhelyen. Noha tudom, Isten mindenhol otthon van, így mindenhol meg is hallgathat, bárhol imádkozom hozzá, mégis a kegyhelyeken valami különleges módon tapasztalható meg az Úr közelsége.
— Ez Mária, a Boldogasszony érdeme — magyarázta meg nekem sok évvel ezelőtt egy idős zarándok.
— Az ő érdeme, mert szelíd anyai szeretetével teszi oda Fia lába elé hozzá intézett kéréseinket, fohászunkat. És melyik az a fiú, aki elutasítja, ha édesanyja szelíd szeretettel kér tőle valamit?
— Micsoda teológiai bölcsesség! — válaszoltam akkor az idős hívőnek.
— Nem — mondta ő. — Nem bölcsesség! Tapasztalat!
Őseinknek a Boldogasszony közbenjárásába vetett hite Szent István király felajánlása óta töretlenül öröklődik nemzedékről nemzedékre. Őrizzük mi is ezt a hitet! Ne csak szavakkal, hanem tettekkel is! Felkelek, és útnak indulok — énekeljük a szentmisén. Hát itt az idő: keljünk föl, és induljunk útnak! A Boldogasszony vár Doroszlón! Vár, hogy levegye terheimet, meghallgassa kéréseimet, és az Üdvözítőtől, szűzen szült szent Fiától segítséget kapjak, imáim meghallgatásra leljenek, mert Jézus az egyedüli közbenjáró Isten és miközöttünk. Mária a Megváltóra mutat, hozzá hív, őhozzá vezet. Már ha hagyom magam odavezetni…

Írta: Szakály József, a Munkás Jézus-templom plébánosa

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képmás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..