Ezen a napon született 1931-ben Pestszentlőrinc városban (ma Budapest XVIII. kerülete) Kondor Béla kétszeres Munkácsy-díjas (1965-ben és 1971-ben), posztumusz Kossuth-díjas (1990-ben), magyar festőművész, grafikus, költő. A XX. századi magyar grafika egyik legnagyobb alakja.
(Budapest, Belváros — 2024. szeptember 19.)
Barcsay Jenő (1900—1988), Kmetty János (1889—1975) és Koffán Károly (1909—1985) neves alkotók tanítványa volt. Festészetében nagy szerepe volt az erőteljes vonalaknak és a műveit átható szenvedélyes belső átélésnek. Kompozícióiban az alkotás minden része sajátos jelentést hordoz, és ezek szimbólumrendszeren keresztül kapcsolódnak egymáshoz.
Műveit több közgyűjtemény, köztük a Magyar Nemzeti Galéria, a pécsi Janus Pannonius Múzeum, az óbudai Kiscelli Múzeum, a szentendrei Ferenczy Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum őrzi. Életében festményt és grafikát nem vásároltak tőle a közgyűjtemények, többnyire könyvillusztrációkból tartotta fenn magát. Verseit költő kortársai, köztük Nagy László (1925—1978), Jékely Zoltán (1913—1982), Pilinszky János (1921—1981) és Csukás István (1936—2020) is elismerték. (Külső hivatkozás: Wikipédia)
Kondor Béla 1972. december 12-én hunyt el Budapesten. A magyar grafikát megújító művészi munkássága Magyar Örökség díjban posztumusz részesült. A díjátadás Budapesten, a Hadtörténeti Múzeum tüzértermében volt, 1996. szeptember 21-én.
„…a kortárs képzőművészet legnagyobb formátumú mestere, aki a nagy klasszikusok sorába tartozik: mester volt középkori értelemben, autonóm művész a reneszánsz felfogása szerint, szintézist teremtő a nagy barokk szellemében, és ahogy századunk tragédiáját értette, az a legjelesebb avantgardok mellé állítja” (idézet a laudációból).
Fényképezte: Martinek Imre
