A kereszténység tanai szerint minden ember egyenlő Isten színe előtt. Egyforma esélyekkel érkezünk meg erre a világra, és a vég is elér egyszer mindannyiunkat. Kit előbb, kit utóbb. Ám ha valaki betegen, testi vagy szellemi rendellenességgel születik, nem csupán az életesélye, de az érvényesülési lehetősége is csökken az egészséges emberével szemben. Nem vagyunk hát sem egyformák, sem egyenlők. Ezt az életünk során számos alkalommal tapasztaljuk. Legyen az pozitív vagy negatív diszkrimináció, de létezik. Sajnos. Nem az volna ugyanis az ideális, ha minden ember egyenlő esélyekkel valósíthatná meg terveit, vágyait?
Esélyegyenlőséget követelnek - és joggal! - a fogyatékkal élők csakúgy, mint a férfiakkal szemben a nők, vagy a többségi nemzet tagjai mellett a kisebbségben élők. Egyforma bánásmódot az igazságügy, az egészségügy, az oktatás vagy éppen a munkáltatók részéről. Ez alapvető joga minden embernek...
De vajon egyenlők vagyunk-e? - kérdeztük olvasóinktól.
SZŰCS Mihály magyarkanizsai nyugdíjas:
- Sajnos, nem vagyunk egyenlők. Legalábbis nem mindig és nem minden esetben. Ebben az országban különbséget tesznek a többségi nemzethez, illetve a kisebbséghez tartozók között. Nem is kell túl messzire menni, elég, ha csak a bíróság vagy a rendőrség hozzáállását vesszük alapul. A magyar fiatalokra elképesztően súlyos büntetést szabnak ki, ha bebizonyosodik, hogy bűncselekményt követtek el, a szerb ajkúakat pedig az esetek legnagyobb részében szóbeli intés kíséretében szabadon engedik. Hát ez aztán minden, csak nem egyenlőség! De itt vannak például a kisnyugdíjasok vagy a munkanélküliek, akik nem részesülhetnek például azokban a kedvezményes kölcsönökben, amelyeket az egyre szaporodó bankok kínálnak. Kölcsönt ugyanis csak az kaphat, akinek van rá fedezete. Akinek nincs munkája, se tető a feje felett, az fagyjon meg a télen, hiszen úgysem lesz miből házat, lakást vásárolnia. Ugyanez a helyzet a kis nyugdíjjal rendelkezőkkel vagy a 65 évesnél idősebbekkel is. Számukra sem jut készpénzkölcsön, mert félő, hogy meghalnak, mielőtt visszafizetnék. Ebben az országban nincs egyenlőség, csak megkülönböztetés.
GORČA Matija szabadkai villamosmérnök:
- Sehol a világon nincs egyenlőség egy-egy ország polgárai között. Mindenhol jelen van egyfajta hierarchia, amely alapján rangsorolják az embereket. Aki például egy valamikori arisztokrata család leszármazottja, az előnyt élvez más, ,,kevésbé fontos ősök származottaival szemben. Nálunk is él ez a fajta megkülönböztetés, de ami számomra sokkal borzasztóbb, az az, hogy a beteg vagy fogyatékkal élőket másod- vagy akár többed-rangú polgárként kezelik. Ez a rasszizmusnál is szörnyűbb, merthogy egy nemzetiségi alapon megkülönböztetett ember még valahogy megpróbálhatja érvényesíteni a jogait, de egy beteg, magatehetetlen személy már aligha. Én horvát nemzetiségű vagyok, Zágrábban születtem, és ott is végeztem el az egyetemet. A feleségem szabadkai magyar asszony, akinek a kedvéért itt maradtunk. Itt alapítottunk családot, és büszkén mondhatom, nekem eddig még soha nem volt megkülönböztetésben részem amiatt, hogy horvát vagyok. Nagyon sok szerb, magyar, bunyevác, sőt német és albán barátom van, akiktől még az elmúlt évtized értelmetlen történései sem tudtak elszakítani. Én úgy érzem, hogy az a fajta egyenlőtlenség, amely jelen van a mi társadalmunkban, az a világ minden társadalmában megvan. Felháborít, hogy a kisebbségi nemzet tagjai nehezebben jutnak jól fizető álláshoz, és hogy a kismamáktól megvonják a teljes fizetést a szülési szabadságuk idején. Azért is dühöt érzek, amiért az egészségügyben nem egyforma körültekintéssel járnak el az orvosok és a nővérek a betegekkel. Ez szemmel látható, és sajnos, már én is megtapasztaltam. De bízom benne, hogy előbb vagy utóbb helyreáll majd itt is a rend, és hogy ha nem leszünk is teljes mértékben egyformák, de legalább a toleráns életszemlélet gyökeret ver ebben az országban is.
VARGA Matild topolyai háztartásbeli:
- Az ugyanahhoz a társadalmi réteghez tartozók egyenlők. Ez alatt azt értem, hogy aki szegény, esetleg kisebbségi, az biztos lehet benne, hogy éreztetik vele: nem egyenrangú azzal, akinek van mit a tejbe aprítania, és a többségi nemzet tagja. Ez sajnos szinte minden hivatalos intézetben kifejezésre jut, és egyre gyakrabban érzetetik velünk, hogy kevesebbet érünk ,,mások"-nál. Nem vagyunk egyenlők, és véleményem szerint nem is leszünk soha.
LOSONC Imre szabadkai virágtermesztő:
- Isten előtt egyenlők vagyunk, és ez a legfontosabb. Ha elköltözünk az árnyékvilágba, mindannyiunknak felelnünk kell majd az esetleges bűneinkért, attól függetlenül, hogy földi életünk során részesültünk-e megkülönböztetésben vagy sem. Én mindenkiben a jó szándékot, a kedvességet vagy a segítőkészséget keresem, és ha valakiben ezeknek az erényeknek legalább az egyikét nem vélem felfedezni, még csak beszélgetni sem próbálok vele. Egyenes és őszinte ember vagyok, megvetem a képmutatást és a túlzásba vitt önbecsülést. Akik ilyenek, azoktól már eleve különbözök, tehát nem lehetek egyenlő velük. Egyébként még nem tapasztaltam, hogy bárki mást többre tartottak volna nálam hivatalban, orvosnál vagy bárhol másutt. Nem vagyunk egyenlők, de nem is kell. Minden ember más, és hogy gyakorolni tudja-e a jogait, csakis rajta múlik. No meg az ismeretségen, vagyis valamelyik közéleti személyiséggel, politikussal való összeköttetésén. Itt mutatkozik meg az egyenlőtlenség. A legjobb munkahelyeket politikusok gyerekei, rokonai és ismerősei kapják meg. Hát nekem nincs ilyen kapcsolatom, úgyhogy a magam erejéből kell boldogulnom a jövőben is.