A színművész Egressy Gábor, aki évekig a szabadkai nézőket szórakoztatta és kápráztatta el kiváló drámai alakításaival, Sajólászlófalván született 1808. november első napján, és Pesten hunyt el 1866. július 30-án. Abban az évben, amikor Szabadkán vendégeskedett, már állt az új színház díszes épülete. A színész emlékiratiban így vall: ''Szabadkának rendes színháza van, mely három év előtt készült el, csendesen... Ily jó hallásúnak csupán a müncheni színházat találtam...” Feleségének írta 1857. január 13-án keltezett levelében: ''Tegnap léptem fel először a Learben, tömött ház előtt és jó sikerrel. Hanem itt könnyű is jól játszani, mert a színház igen jól van építve, a legparányibb hangmozzanat sem vész el.”
Szabadka mindig mágnesként vonzotta a színészeket. Túlzás lenne azt állítani, hogy a város a magyar színjátszás központja volt, hogy előadásaival felvehette a versenyt akár Budapesttel, Szegeddel vagy Péccsel, de egy biztos: itt indult el ragyogó pályáján például Hegyi Aranka, aki azt mondta: ''A magyar színművészet minden nagy és nevezetes alakja itt kezdte pályafutását, itt kezdte bontogatni szárnyait a legtöbb igazi tehetség, a régmúltban is, a közelmúltban is”. Ez természetesen csak részben igaz, de az tagadhatatlan, hogy sokan ezeken a deszkákon tették meg a pálya első lépéseit, és többen a legjobbak, legismertebbek közé verekedték fel magukat az évek során. Megemlíthetjük, hogy gyakran szerepelt Szabadkán Déryné Széppataki Róza, a legnevezetesebb magyar színésznők egyike, a csodaszép Felekiné Munkácsy Flóra, akiről Jókai Mór az Egy magyar nábob című regényében Mayer Fanny alakját mintázta, Prielle Kornéliát Petőfi Sándor akarta feleségül venni, és járt itt a nemzet első csalogánya, Bodenburg Lina és utódja, Blaha Lujza is. Sokat tapsoltak a szabadkaiak Nikó Linának, Pálmay Ilkának, a Nemzeti Színház örökös tagjának, Csillag Teréznek, Márkus Emíliának, a ''szőke csodá”-nak, akinek Henrik Ibsen is gratulált a Nórában nyújtott alakításáért, de láthatták Jászai Marit, Hegyesi Marit és Küry Klárát is, aki 1922-ben New Yorkban is felléphetett. Az itteni közönség is rajongott az idősebb és ifjabb Lendvay Mártonért, Ditrói Mórért, Molnár Györgyért, Mihályfi Károlyért, Pethes Imréért, Király Ernőért, a felülmúlhatatlan Kabos Gyuláért vagy Komlós Vilmosért, aki 1912-ben szerződött Szabadkára, és több évtizeden át Vadnai László a Hacsek és Sajó című sorozatban alakította Sajót. Szerepelt még itt a kivételes tehetségű Tanay Lajos és Lugosi Béla alias Dracula, aki innen került a Nemzeti Színházba, majd Hollywoodba, ahol a rémfilmek koronázatlan királya lett. Szabadkán született Komlós Juci is, és nem szabad elfelejteni, hogy a szabadkai Népszínház színpadán fellépett Tolnay Klári, Pécsi Sándor, Latinovits Zoltán, Honthy Hanna, Bilicsi Tivadar, Mezey Mária, Psota Irén, Horváth Tivadar, Bodrogi Gyula, Voith Ági, Lehoczky Zsuzsa és mások. A rossz emlékű KPGT társulat előadásaiban mutatta meg tehetségét Rade Šerbedžija, Branko Pleša, Ljuba Tadić és mások.
A színházi múltunk gazdagabb volt, mint a jelenünk. Igazi színházi pillanatokat élhetett át Szabadkán Egressy Gábor akkor is, ha tudjuk, hogy a színész, a teátrista csak a jelenben él, s ahogyan Petőfi Sándor megfogalmazta: ''ha a jelennek biztos fövényébe le nem bocsátá horgonyát”, akkor holnap vagy holnapután kevesen emlékeznek arra, hogy mi dolga volt a színpadon, és a következő nemzedékek aligha emlékeznek majd rá. (Vajon e horgony nélkül élne-e még emlékezetünkben Romhányi Ibi, Ferenczi Ibolya, Szilágyi László, Pataki László, Fejes György? Nem hinném.)
Egressy Gábor - elhagyva a szülői házat - vándorkomédiásnak állt. Édesapja, aki református tiszteletes volt, kétszer parancsolta haza gyermekét, de a színészjelölt harmadszor is elhagyta otthonát. Rozsnyón esett át a tűzkeresztségen, itt lépett először színpadra. Eleinte színpadi szövegmásoló, majd operasúgó volt, és csak később fedezték fel benne a színészi tehetséget. 1833-ban a Bánk bán ősbemutatóján epizodistaként mutatkozhatott be a nagyérdeműnek, de 1837-ben már a Nemzeti Színház tagja, és az ország első teátrumának egyik alapító tagja Laborfalvi Rózával, Megyerivel, valamint a Lendvay házaspárral. Sokat szerepelt: William Shakespeare több darabjában is fellépett, s végigjátszotta csaknem az egész klasszikus repertoárt. A műbírálók gyakran megdorgálták, ''ízléstelen veresnadrágos bohóc”-nak, ''sántikáló, hetvenkedő betyár”-nak nevezték a III. Richard bemutatója után, ám alakítása mégis sokakat lenyűgözött. Magyar történelmi drámákban és könnyebb fajsúlyú francia darabokban egyaránt szerepelt. Fordított is, tanulmányokat publikált, Magyar Színházi Lap címmel elindította az első színházi folyóiratot, és a színitanoda előadója lett. Vörösmarty asztaltársaságához tartozott, Petőfit a barátjának vallotta, Laza Kostić verssel köszöntötte a Brankovics György bemutatója alkalmából, és Kossuth mellett részt vett a népfelkelés szervezésében.
Szabadkán a Rudics, a Vojnits, majd az Antunovics családnál szállásolták el. 1857-ben a Lear királlyal kezdte és Coriolanusszal zárta szabadkai vendégszereplését. Eljátszotta Garriockot, Keant, Clavigót, Brankovics Györgyöt, Hamletet. Színpadon, a Brankovics György című dráma címszerepében érte a halál, éppen akkor, amikor fia, Árpád imigyen szólt hozzá: ''Atyám, sohasem látom többé fejedelmi arcodat...”