A csókai Csalogány asszonykórus 1995-ben a helybeli Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület fennállásának 25. évfordulójára alakult. A hölgyek úgy gondolták, ez csak egy alkalmi fellépés lesz, de a következő hetekben újra meg újra összejöttek énekelgetni. És teszik ezt immár tizenhetedik éve - sikert sikerre halmozva.
Legszívesebben csókai, illetve erre a tájegységre jellemző népdalokat adnak elő, mert csak ezeket tudják olyan ízes bánáti nyelven énekelni, ahogyan azt a régi öregektől hallották. A dalcsokrok kiválasztásában és összeállításában mindig nagy segítségükre volt a két évvel ezelőtt elhunyt Bodor Anikó. Az asszonykórus általában 15-16 tagot számlál, és sajnos vannak már olyanok is, akik csak az emlékeikben lehetnek velük. Az életkorát tekintve igen vegyes a társaság: a legfiatalabb társuk harminc év alatti, a legidősebb 75 év feletti. Szerencsére ez nem gátolja meg őket abban, hogy mindig vidámak és jókedvűek legyenek.
Szívesen fogadnak minden egyes felkérést, meghívást. Az első határon túli bemutatkozásukra már a megalakulásuk utáni évben sor került, majd sorjáztak a megmérettetési lehetőségek, és természetesen a díjak is. Eddigi tevékenységük 2004-ben Budapesten, a Vass Lajos Kárpát-medencei Kórustalálkozón elnyert Nagydíjjal koronázódott meg. A díjat 2006-ban és 2008-ban is hazahozták. Magyaroszágon 2004-ben, Csókán 2006-ban a KÓTA minősítőjén kiváló arany fokozatot értek el. 2008-ban, szintén a KÓTA minősítőjén elnyerték első Arany Páva Nagydíjukat, majd 2011 áprilisában megszerezték a másodikat is.
Rendszeresen részt vesznek a Durindó népzenei szemlén, ahonnan mindig kimagasló értékeléssel térnek haza. Mint ismeretes, a Durindó és a Gyöngyösbokréta művészeti bizottsága tavaly óta egy népzenei együttesnek vagy szólistának ítéli oda a Bodor Anikó-díjat. A tóthfalusi Fehér Akác ME énekcsoportja és citerazenekara után az idén a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület Csalogány asszonykórusa részesült a rangos elismerésben. A díjat Vakler Anna, a szemle művészeti bizottságának elnöke adta át Tóth Rozáliának, a csoport művészeti vezetőjének és Kiss Tóth Erikának, az egyesület elnökének.
Tóth Rozália gondot visel az utánpótlásra is, hiszen ő foglalkozik a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület keretében működő, az általános iskola alsós és felsős tanulóiból álló Pilike leánykórussal is.
" Mit jelent Önöknek a Bodor Anikó-díj? - kérdeztük a ''csalogányok” vezetőjét.
- Az asszonykórus minden évben izgalommal várja a Durindót, melyről mindig kimagasló értékeléssel tértünk haza. A fellépések előtt a próbák száma megduplázódik, az éneklés és a fegyelem iránti elvárásom pedig megsokszorozódik. Kijelenthetem: teljes odaadással és jókedvvel készülődünk. Az idén sem nyerni mentünk, csupán egy jót énekelni, csókai tájszólással, amely a legközelebb áll a szívünkhöz.
A Bodor Anikó-díj a nagyérdemű zsűri értékelésének és elismerésének az eredménye, és nagy tisztelettel fogadtunk. A szakmai bizottság többször felismerte már, hogy az előadásmódunkból Bodor Anikó munkája köszön vissza, aki oly sokat segített és foglalkozott velünk az elmúlt időszakban. A befektetett munkája, szakmai tanácsai és intelmei nem voltak hiábavalóak, hiszen mi is arra törekedtünk, hogy jó tanítványai legyünk. Az elismerés természetesen kötelez bennünket, és újabb biztatást ad. Az évek során a közönség ereje segített abban, hogy szívvel-lélekkel tegyük a dolgunkat, adjuk át a szépet és az értékeset az utókornak. Úgy érzem, hogy ezen az úton sikeresen haladunk, már csak azért is, mert a csókai Pilike leánykórus az idei Szólj síp, szólj! Vetélkedőn is, akárcsak az előzőeken sorban, kiérdemelte az arany minősítést.
" Hogyan emlékeznek vissza a mesterükre, Bodor Anikóra?
- Számunkra Anikó volt a tudás, az igazi népzenei kincsestár, akihez mindig bátran fordulhattunk. Gyakran látogatott el hozzánk Csókára, hogy felkészítsen, vagy meghallgasson minket. Szerettünk a közelében lenni, és úgy érzem, hogy ez kölcsönös volt. Annyira szerette az egyszerűséget és az egyszerű embereket, amilyenek mi is vagyunk, hogy túlzás nélkül állíthatom: nem csupán a szakmai oktatónk, hanem a barátunk is volt.
Szerettünk neki és vele énekelni. Sokszor megesett, hogy bár ''nagyon sietett”, mégis hajnalig tartó énekléssel végződött egy-egy oktatása. Nekünk sokat számítottak a szavai, fontos volt a véleménye, még ha nem tetszett is mindig, amit hallottunk. Igyekeztünk addig csiszolni a csiszolatlant, amíg Anikó nyugodt szívvel rámondta: ''No így most már jó lesz, Rozi!”
Habár ennek a díjnak kimondhatatlanul örülök én is és minden kórustag is, aki ott volt a díjátadáson, láthatta, hogy bizony mégis elpityeredtem - Anikó ugyanis mindnyájunknak hiányzik, és ez az érzés évről évre erősödik bennünk. Amíg mi élünk és énekelünk, addig a népdalainkban ő is tovább él!
,,Felednélek kis angyalom, nem löhet,
A búbánat mögöli a szívemet,
Be vagy zárva a szívembe örökre,
Tisza vize se moshat ki belüle.”
(népdal)