Lehettem volna léha szökevény itt,
szemfüles világ-tanú,
de szavak, hóförgetegek és botorkáló esők
barátja lettem inkább,
aki hátracsavart fejjel is
a maga megtéríthetetlen álmát
álmodja végig:
a félresiklatott remények évszázadában
az erőtlen szabadokét.
(Csoóri Sándor: Így lásson, aki látni akar)

Illyés a miénk, tisztelegtem egykoron nagy tanítómesterünk előtt. Elsősorban a miénk, kisebbségi sorsban élő magyaroké: a jogtiprottaké és nyelvkárosultaké.
És Csoóri Sándor is a miénk. Elsősorban a miénk: erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai magyaroké. A versei, a naplójegyzetei, az értünk való tűnődései, a közéleti szerepvállalásai átjönnek hozzánk a határon, át megállíthatatlanul. Mint ahogy átjöttek annak idején Németh Lászlóéi, Illyés Gyuláéi, Czine Mihályéi, vagy néhány hónapja még jó kenyeres pajtásunkéi, Nagy Gáspáréi, akitől háborgó szívvel éppen most búcsúzunk. Ahogy átjönnek mindig Pomogáts Béláéi, aki a lelkünk által bearanyozott plakettünk első kitüntetettje volt, s akit most is körünkben köszönthetünk...
Átjönnek ők, ha kell, hét határon is, ők, a legjobbjaink.
Átjött Csoóri Sándor buzdítani bennünket, a legvészterhesebb időkben is, átjött tartani bennünk a lelket, s amikor kicsit könnyebb lett az életünk, átjött együtt örülni velünk. S ha nem jöhetett, mind mostohábbá szigorodó anyaországunkban sem feledkezett meg rólunk: neki köszönhetjük újkori történelmünk egyik legnagyobb csodáját, a világ magyarságának egybesereglését, neki a bennünket testvéri szeretettel felkaroló Magyar Kultúra Alapítványt, a ránk is figyelő Duna Televíziót...
S mi lett a köszönet érte? Bokájáig is alig felérő senkijancsik mérgezett nyilakat lődöztek felé - ideátról is meg odaátról is -, ezer szerencsénk, hogy magyarságból meg isteni talentumból ötvözött jóféle vértjéről mind-mind lepattogtak...


,,Ebben a kemény időben is kötelező reménységgel és barátsággal' - írta ajánlásként Hattyúkkal, ágyútűzben című szép verseskönyve elejére. Nem csak nekem: nekünk, nagy bajban és fogyatkozásban levő délvidéki magyaroknak. Ez tartott meg bennünket mostanáig: ez a kötelező reménység és legjobbjaink barátsága.
,,Sokan vagyunk a világban - idehaza és túl a határainkon is - írta Illyés Gyulát köszöntve 1982-ben Csoóri Sándor -, akiket az å neve toboroz és köt össze, s akik az å gondolatain is állnak, amikor a földön állnak.'
Így vagyunk mi itt, a 21. század elején az illyési életmű első számú örökösével és folytatójával, Csoóri Sándorral. Aki hetvenhetedik születésnapját február 3-án közöttünk, velünk együtt kívánja megünnepelni. Akkor nyújtjuk át neki személyesen a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Aranyplakettjét, amelyet a hálás délvidéki magyarság adományoz neki.
Ám illő, hogy már most itt, magyar kultúránk szent napján felköszöntsük: Isten tartson meg nekünk még nagyon sokáig jó egészségben, kedves Csoóri Sándor!
DUDÁS Károly

*Elhangzott Zentán, a Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepségén