Napjainkban gyakran megfeledkezünk a nagy elődökről, azokról, akik az elviselhetetlen években tudtak és mertek is alkotni. Az első vajdasági magyar írónővel, Börcsök Erzsébettel nem bánik ilyen mostohán az utókor Róla megemlékeztek Versecen, a XIV. Herczeg Ferenc-emléknapon. Leánya, Jódal Rózsa így idézte fel a negyven évvel ezelőtt elhunyt írónő emlékét: ,,A csenei vasútállomás épületének első emeletén született. A (vasút)állomások rabul ejtették. Mintha mindig azok ablakából szemlélte volna csak az embereket. Messziről, a magasból. Hol kényszerű, hol választott magányában. Egyedül volt. Majdnem egész életében egyedül volt. Néha megpróbált kitörni. Sokat utazott. De csak az állomások változtak. Az emeleti magasság és a félig vagy teljesen csukott ablakok maradtak. Néha lekiáltott, hívta magához az embereket...' - Életének állomásai: Szécsány, Versec és Újvidék - Ez utóbbi lett a végállomás: 1971. május 9-én hunyt el a tartományi székvárosban...
,,A 'helyi színek' elméletéhez a legkitartóbban talán Börcsök Erzsébet (1904-1971) igyekezett tartania magát. Első nagyobb terjedelmű művét, a Sári című kisregényét 1924-ben írta, valójában azonban 1931-ben tűnt fel Vándor a Nišavánál című elbeszélésével, mely nemcsak egy új és tehetséges író felléptét jelentette, hanem egyben további útját is kijelölte: már akkor 'vajdasági' novellát írt, és ez meghatározta az írószemlélet- és időkategóriáit is. De erre utalt az írónői képzeletének valósághoz tapadó jellege is: vagy az önéletrajz lehetősége sejlik fel írásaiban, vagy pedig a közvetlen tapasztalatainak a szélesebb körébe került emberi sorsok képe jelenik meg.' (Bori Imre A jugoszláviai magyar irodalom rövid története, Forum Könyvkiadó, 1993).
Az írónő, a prózaíró és pedagógus kisiskolába szülőhelyén, Csenén és Zsombolyán jár, a gimnáziumot Temesváron végzi el (1923), magyartanári oklevelét pedig az újvidéki Tanárképző Főiskolán szerzi meg 1957-ben. Néhány évig a Bánságban tisztviselősködik. 1942-től 1963-ig, nyugdíjaztatása évéig, Versecen magyartanár, 1965-től haláláig újvidéken él. Vasutascsalád gyermeke volt. Szécsányi nagy magányában kezdett ismerkedni az írás tudományával. Nagy elhatározás kellett ahhoz, hogy a hideg, fagyos Bánságban valaki - magára hagyottan - elővegye és meghegyezze a ceruzáját, és papírra vesse gondolatait az elszigeteltségéről. A harmincas években azonban egyre többet hallatott magáról, első irodalmi szárnypróbálgatásait már 1924-ben megtette. A Kalangya sem zárkózott el előle, publikált a Hídban és különféle lapok irodalmi rovataiban. Sok-sok évvel ezelőtt Szenteleky Kornél ezekkel a szavakkal köszöntötte őt: ,,A távolodás éveiben ritkulnak soraink: egyre kevesebbek leszünk. A veszteség így fájóbb, mert fogy az indulás nehéz éveinek személyes tanúja: fogynak azok, akiknek a vajdasági irodalom megteremtése nemcsak vajúdást, küzdelmet, lemondást és áldozatot jelentett, hanem épp ezért örömet és múlhatatlan érdemet is'.
Súlyos betegségekkel küzdött, emiatt gyakran depressziója támadt - a nagy lemondások azonban küzdelemre serkentették. Törékeny alakja mindenütt feltűnt, ahol történőben volt valami, és megörökítette az eseményeket az utókornak. Életének jelentős részét a bánsági Versecen töltötte, diákjait rajongva szerette. Nekik írta színdarabjait. Kézirat-hagyatékában ránk maradt tizenhét színpadi műve, melyekről Gerold László is megemlékezett az 1998-ban megjelentetett Dráma-kalauzban.
Írói pályája kezdetén regénypályázaton szerepelt. Ezután talált rá Borsodi Lajos 1931-ben Nagybecskereken, és Szentelekyhez utasította. Börcsök Erzsébet - amíg tehette, amíg alkothatott - nemes írásművészetet gyakorolt, egy-egy regénye az emberré válásról szól, s bennük a romantikus ihletettség sohasem zavaró.

Munkái

A végtelen fal, regény, Szabadka, 1933; Vándor a Nišavánál, elbeszélések, Nagybecskerek, 1936; Eszter, regény, Újvidék, 1939; Emberek a Karas mellett, elbeszélések, Újvidék, 1963; Eszter, I-II., regény, Újvidék, 1968; Sári, regény, Újvidék, 1971.
Szerepel A Mi Irodalmunk Almanachjában (1931), illetve az Akácok alatt (1933), A diófa árnyékában (1942) és a Délvidéki elbeszélők (év nélkül) novellaantológiában.