A kapukilincs mozdulatlan maradt, viszont dörgő hangok zuhantak a vasárnapi csendbe. Az ismeretlen öblös hangok az ablakhoz tereltek minket, és láttuk, hogy a fémkapu felső részén horpadások keletkeznek. Valaki meg akarta erőszakolni az életünket. Amikor apám izzadt feje megjelent a kapu tetején, elöntött a keserűség. Egy szempillantás alatt behajította a többkilós dinnyét az udvarba, és ahogy széthasadt a zöld kéreg, előbújt a rózsaszín hús meg a fekete magok, éreztem, hogy mi is pontosan így repedünk szét. Álltunk a házban a nyári ruháinkban, és mintha valaki alulról nyúlt volna fel, hogy kiszaggassa belőlünk az életet, amit úgy őriztek a sejtek, a szövetek. Apám eltorzult hangjára anyám kirántotta az ajtót, és kilépett a napsütötte udvarra. A levesgőz sietve tódult kifelé a nyitott ajtón, mintha tudta volna, innen menekülni kell. A szétloccsant dinnye volt az egyetlen szín, ami mint ziháló szív lüktetett a poros betonon. A kapun egyre több behorpadt seb, apámból kígyóként tekergőztek hozzánk az átkozódások. Tudtuk, hogy a küszöbön kell maradnunk, ezért onnan támogattuk anyánkat, aki dühösen és reszketve közeledett a kapu felé. A hangos kutyáktól nem hallottuk, hogy mondanak-e egymásnak valamit, de amikor apám hatalmas teste megjelent a kapu tetején, majd bebukott az udvarba, anyám hátranézett. A nővérem már futott is az ablakhoz, hogy kiugorjon, és papucsban, a völgyön keresztül szaladt a rendőrségre. Többször eszembe jutott, hogy ki kéne készítenem neki erre az esetre egy cipőt az ablak közelébe, mert akkor gyorsabban megjárná az utat, de most is elfelejtettem. Jobban tudott szerbül, neki kellett mennie, arra az esetre, ha épp szerb rendőrök voltak szolgálatban. Én ott maradtam megvakulni. Anyám remegő hátán összezavarodottan cikáztak a nyári ruha csíkjai. Már hallottam, hogy ordít apámra, akinek a szájából csorgott a nyál, és a homlokán gyöngyözött az izzadság. Néztem a rothadó apámat, akiből párolgott ki az alkohol, és azt kívántam, bárcsak bezárnák örökre, nem csak egy éjszakára. A kijózanodások és a bocsánatkérések után egyre kevesebb idő telt el, és rosszabb állapotok következtek, mintha másként már nem tudnánk élni, csak fuldokolva.

Anyám szép fejét apám a sajátjához koccantotta, és megijedtem, hogy anyám szép feje betörik, ezért felsikoltottam. Apám elengedte anyámat, aki megtántorodva hátrált, én pedig odafutottam, hogy megtartsam, ha dőlni kezdene a teste. Anyám kiabált, hogy apám takarodjon, pucoljon ki a házunkból, apám meg a felnevelt fehér csirkéket követelte. Rohantunk hátra a zsákokért, és amíg apám dülöngélt az udvar első felében, mi hátul gyűjtöttük a tyúkokat a zsákokba. Sajnáltam őket, mert láttam a szemükben a félelmet, éreztem a verdeső szárnyukban a kétségbeesett riadtságot, amiért a tágas udvarról a szűk, levegőtlen zsákba kerülnek. Fogtam a zsák száját, amíg anyám az állatokat kergette az ólban, és alacsony börtönről álmodtam. Olyan alacsonyról, amiben apám sosem tud igazán kiegyenesedni, mert minden próbálkozásnál beüti a fejét. Börtönről, amiben patkányok rágnak bele időnként a lábujjaiba, az idő pedig a szívét rágja kíméletlenül, és neki fáj, nagyon fáj.

Anyám könnyei csorogtak, öntözték a lassan, de biztosan kiüresedő tyúkudvart, tudta, hogy apám az ennivalót parancsolta ki a szánkból. Megfeszített izmokkal dolgoztunk, és arra gondoltam, vajon merre járhatnak a nővérem izmos lábai, remélhetőleg a visszafeletávot futja már. Négyzsáknyi csirke kapálózott a bekötött anyagokban, és láttam magam előtt, hogy megfulladnak, mire apám a szülei házához ér velük. A fulladás közelebb volt, mint gondoltam, mert apám egyszer csak hatalmas tenyereivel megmarkolta anyám szép nyakát, és elkezdte fojtogatni. Nem szavak voltak, amik kitódultak a számból, inkább állati hangok, eldeformálódott, hosszú üvöltés. Anyám teste mintha elkezdett volna összezsugorodni, börtönt kívántam, vastag, fekete rácsokat apám elé. Nyüszíthettem, nem lehetett másként, amikor apámból kifutott az erő, és elengedte anyámat, akinek a vörös nyakán az erek némán kiáltoztak, levegőért kapkodott, én pedig nem tudtam nézni, ahogy az életéért küzd, ezért hátulról öleltem át. Az összekulcsolt kezeim alatt sírtak a nyári ruha széles csíkjai. Ha becsuktam a szemem, még jobban vágtak a szilánkok, de nem tudtam már többet látni.

Megállt egy autó a ház előtt. A nővéremnek nem kellett hazafutnia, a rendőrökkel érkezett. Apámra bilincs került, csorgott a nyál a szájából a fémre. Két oldalról dőltünk anyámnak, aki alig állt a lábán. A legyek szomjasan kortyolták az édes dinnyelevet. Az autó elhajtott, a zsákokat kioldottuk, az élve maradt tyúkok szanaszét futottak, a megfulladtak az utolsó lélegzetvételkor börtönről álmodtak.