home 2024. április 21., Konrád napja
Online előfizetés
„Az írásra születni kell”
(go)
2014.06.25.
LXIX. évf. 26. szám
„Az írásra születni kell”

A topolyai Népkönyvtár vendége egy olyan író volt, akinek hatvan évet kellett várnia első regényének megjelentetésére. A szerző már meg is feledkezett a húszas éveiben írt kéziratáról, melyet a Forum Könyvkiadó egyik szerkesztője néhány éve talált meg az intézetben.

A nyolcvannégy éves kishegyesi író, Németh István művéről van szó. A hatvan év után kiadott Fordulat után című kötet szerkesztője, Sági Varga Kinga és a Forum Könyvkiadó igazgatója, ifj. Virág Gábor beszélgetett az íróval.

Virág Gábortól megtudtuk, hogy az ötvenes évek bajusztépéseinek, padlássöpréseinek korszakáról és a szövetkezeti világról szól a fiatal Németh István könyve, ezért így utólag szerinte nem is meglepő, hogy az akkori recenzens megtiltotta a szöveg nyomdába bocsátását. Az igazgató elmesélte, hogy amikor először olvasta a könyvet, tudatosan kereste benne azokat a jeleket, amelyek alapján megállapítható volna, hogy valójában mikor íródott a szöveg, de nem lelt rájuk, sőt úgy érezte, mintha egy fiatal szerző művét tartaná a kezében. A kötet fedőlapjára egy piros színű pisztoly van nyomtatva. Sági Varga Kinga szerint nem véletlen Sütő Anna és Sirbik Attila borítótervezők választása, hiszen a pisztoly keretbe záró motívumként funkcionál a kötetben, pisztollyal kezdődik és pisztollyal fejeződik be a Fordulat után története.

Németh Istvánt boldogsággal töltötte el, hogy sok fiatal megjelent az író-olvasó találkozón, és mosolygott, amikor ráeszmélt, hogy a közönségből sokan még meg sem születtek, amikor ő kamaszként a Fordulat után kéziratán dolgozott. Elmondta, hogy a könyv témáját szülőfalujából, Kishegyesből merítette. Főhősei az ötvenes években élő napszámosok, akik közül néhányan még ma is élnek. Az írótól azt is megtudtuk, hogy akkoriban újságíróként járta a falvakat, interjúkat készített az ott élő emberekről a Magyar Szóba, és ezeket a sorsokat emelte be később a köteteibe is. 

Németh István 1930 nyarán született Kishegyesen. 1943–tól a verbászi főgimnázium diákja volt, 1944–től pedig a kishegyesi és a topolyai algimnáziumban tanult. Egy évig tisztviselőként dolgozott Kishegyesen, tíz éven át az Ifjúság Szava munkatársa volt, 1965 és 1989 között a Magyar Szó riportere volt Újvidéken. 1989-ben nyugdíjba vonult. Németh István munkásságát egyebek között Híd-díjjal (1972, 1985, 1996), Szirmai Károly-díjjal (1976, 2000), Szenteleky Kornél-díjjal (1986) és Életfa díjjal (2006) ismerték el.

Németh István arról beszélt, hogy az írást már teljesen abbahagyta. Azt mondta, nem szeretné a régi, jól sikerült műveit egy most lejegyzett írásával elrontani. A régmúlt idők emlékei már nem elevenek, elhomályosodtak a szereplők meg a történetek is, és szerinte az íráskészsége sem olyan jó már. Elmondása szerint manapság már nagyobb élményt nyújt neki kiülni a teraszra, és figyelni, milyen szépen virágzik a muskátli, hogyan vonulnak a felhők az égen. Ez után a kijelentése után a jelenlévők közül többen is méltatlankodtak, és további munkára, írásra bátorították az idős szerzőt.

A könyvbemutató után az író beszélgetett és barátkozott a topolyai közönséggel. Újságunknak elmesélte, hogy a muskátlikkal díszített teraszán Tömörkény István novelláinak olvasásával tölti szabadidejét, és teljesen újjászületik általuk. Németh István a vajdasági fiatal költők munkásságát is figyelemmel kíséri, de az ő világuk és írásmódjuk már nagyon távol áll személyiségétől, szerinte gyakran maga a szerző sem érti azt, amit leír. Az írást nem lehet megtanulni, valakinek vagy van tehetsége rá, vagy nincs. Az író szerint ez nem olyan, mint egy családi örökség, amely apáról fiúra száll. Az írásra születni kell.       

 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..