Az idő hatalma
Dr. Kasza Bálint
2021.05.10.
LXXVI. évf. 18. szám
Az idő hatalma

„Szereted az életet? Akkor ne vesztegesd az időt, hisz belőle áll az élet.” (B. Franklin)

Az idő azonos az élettel, hiszen az életünk attól függ, hogyan használjuk fel az időnket. Azóta van idő, amióta az ember kitalálta, hogy megmagyarázza a történések egymásutániságát. Bár nem látjuk, mégis keretekbe szorítja, szabályozza életünket.

Napjainkra a legértékesebb kinccsé vált, nem lehet megvásárolni, elraktározni, megsokszorozni. Bár ingyen kapjuk, az értéke felbecsülhetetlen. Fontosabb a pénznél, mert a kiadott pénzt újra elő lehet teremteni, de az eltöltött idő soha nem tér vissza. Hiánya a leggyakoribb stresszforrás, mégsem becsüljük meg valódi értékét, könnyen áldozzuk fel, pazarlóan bánunk vele.


Az időhiány a leggyakoribb stresszforrás

Átsuhan létünkön, észrevétlenül, nesztelenül. Nem birtokolhatjuk, nem tarthatjuk vissza, de ki tudjuk használni. Az elvesztegetett, elpazarolt, rosszul beosztott órákat soha többé nem kaphatjuk vissza, miközben nem tudhatjuk, hogy mennyi időnk maradt hátra. Csak az ember képes az idő érzékelésére, és bár nem látjuk, mégis szabályozza az életünket, keretekbe szorít bennünket. Mára számtalan eszközünk van, mellyel időt lehet mérni, megtakarítani, mégis úgy tűnik, hogy egyre kevesebb időnk van. Egyszer nagy jelentőséget tulajdonítunk neki, máskor nem foglalkozunk vele.

Egyenletes ütemben telik, mesterségesen nem pörgethetjük fel, de nem is lassíthatjuk le, rajtunk áll, hogyan érzékeljük a percek múlását érzéseinktől, életvitelünktől függően. Szinte rohan az idő, ha kikapcsolódunk, szeretteinkkel, barátokkal időzünk, vagy ha a hobbinkkal foglalkozunk. Ilyenkor minden eltelt percet valamilyen értékes célra sikerül fordítanunk. Máskor, kellemetlen szituációban, úgy érezzük, hogy megállt az idő („ólomlábakon jár”): ha fájdalom kínoz bennünket, betegek vagyunk, vagy ha monoton munkát kell végeznünk. Gyakran esünk abba a hibába, hogy várunk. A várakozásnak élünk, hogy elkezdődjön vagy elmúljon valami, ami majd betölti mindennapjainkat, óráinkat, perceinket, megfeledkezve a pillanatról, mely hatalmunkban volt, ám közben elillant. Várjuk, hogy elmúljon a tél, érjen véget a fárasztó nap, hogy elmehessünk valahová, hogy eljöjjön a nagy lehetőség, hogy jobb helyen legyünk, ahol elmúlnak fájó emlékeink, ahol erősebbek leszünk, miközben lassan telik az életünk. Várunk, de mi csak várunk, és eközben elfelejtünk a pillanatnak élni. Gyakran elképesztő időpazarlással készülődünk megváltoztatni életünket, keresve eszközeit, elmulasztva a kínálkozó lehetőségeket, melyek elfutnak mellettünk.


Salvador Dalí: Az elfolyó idő. „Az a baj, hogy azt hiszed, van időd” (Buddha)

Ezek olyan életszakaszok, amelyeket átmenetinek nyilvánítunk, és ily módon igyekszünk szabadulni a napi rossz érzéseinktől, elodázni döntéseinket, és szembenézni a problémáinkkal. Megfeledkezünk róla, hogy egész életünk átmeneti korszakokból áll, mindig történik valami, amire hivatkozva felmentést adhatunk magunknak. Jóllehet minden nap az életünk eredeti része, nincsenek átmeneti korszakok. Tudnunk kell, hogy időnk véges, vesztegetni való időnk nincs, bátran végig kell élni az élethelyzeteinket, még akkor is, ha nagy a csábítás, hogy maradékokat hagyjunk, és azzal áltassuk magunkat, a jelenlegi csupán átmeneti időszak, ha ennek vége lesz, akkor kezdünk majd élni igazán. Holott akkor lehet tartalmas, teljes az életünk, ha minden életszakaszt a maga teljességében, maradékok nélkül átélünk abban a (társadalmi) környezetben, ahol vagyunk. Az élet csupán egyetlen időt ismer: a jelent, ezzel a pillanattal kell kezdeni valamit.

Az idő mint legfontosabb érték fogalmát mégsem könnyű meghatározni. Filozófusok írtak könyvtárnyi művet erről a hárombetűs szóról, mely legalább annyira foglalkoztatta őket, mint az élet-halál kérdése vagy éppen isten léte-nemléte. Például Woody Allen szerint az idő lényegében nem más, mint amit az óra figyel. Albert Einstein szerint az időnek egyetlen oka van: minden nem történhet egyszerre. „Ebben az életben nem létezik olyan tett vagy erő, amellyel akárcsak egyetlen további pillanathoz juthatnánk, és nincs semmi, ami lehetővé tenné, hogy visszaszerezzük az eltékozolt időt. Ha egyszer az idő elmúlt, örökre elmúlt” — Philip Zimbardo.

Alaposan át kell gondolni, hogyan bánunk az idővel: mennyire könnyen áldozzuk fel, megbecsüljük-e valódi értékét?

Érthető, nem mindegy, mire szánunk időt. Mindannyian szeretnénk az ébren töltött napi időnket „egészségesen” felhasználni. Elkerülhetetlen, hogy naponta kielégítsük élettani szükségleteinket: időt áldozunk az alvásra, az evésre és más banális fiziológiás igényeinkre. Napjaink nagy részét a „zajló idő” teszi ki: amikor buszra várakozunk, sorban állunk, nekikészülünk a munkának. Ez az időszak igazán nem produktív, mégis fontos lelki funkciója van, mert lehetőségünk nyílik a napi történések feldolgozására. Ha konkrét céllal végzünk valamilyen feladatot, tevékenységet, mely a teljes figyelmünket igényli, akkor feladatidőről beszélünk. Idetartoznak a kívülről érkező, megszokott feladataink, a napi teendőink: családi, munkahelyi kötelezettségek, amikor dolgozunk, tanulunk. Ez a feladatidő teljes figyelmünket igényli, és értelmet ad az életünknek, ezért hiánya esetén könnyen depresszióssá válhatunk.

Az egészség, a kapcsolatok, az életminőség érdekében még két fontos időbeosztásra is időt kell szánni. Az egyik a magánidő, az az idő, amelyet önmagunkkal töltünk, amikor feldolgozzuk a napi élményeket (tervezgetés, álmodozás, bosszankodás, rágódás), amikor befelé figyelünk. Ilyenkor cél nélkül, szabadon, senkire nem figyelve, igényeinknek megfelelően töltjük el. Ez történhet bármilyen rutintevékenység alatt: például utazás, zuhanyozás, főzés közben vagy az elalvás előtti percekben. Ha ez a kikapcsolódás elmarad, szorongás, teljes kimerülés, majd kiégés alakulhat ki. Az együttlét örömét az intim idő alapozza meg, melyet élettársunkkal, családunkkal, gyerekünkkel, barátainkkal, számunkra fontos, szeretett emberekkel töltünk, amikor teljes figyelmünket egy másik személynek szenteljük. Az intim időbe tartozik a beszélgetés, közös séta, családi ebéd, baráti összejövetelek. Ez az idő meghatározza az emberi kapcsolatok minőségét: szorosságát, kölcsönösségét, biztonságosságát, szeretetteliségét.

Megállapíthatjuk, hogy mindenkinek ugyanannyi ideje van, csak mindenki máshogy osztja be. Az időgazdálkodás lényegében az életünkkel, a sikereinkkel való gazdálkodás kérdése, sőt a körülöttünk lévő emberek idejével és életével való bánásmódé is. Ehhez jó önismeretre van szükség, hogy mennyire tudjuk helyesen kezelni a dolgokat.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Ép Testben rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..