A rejtőzködő tiszavirág — Bizonyos források szerint a kérészrajzás kezdete évezredekre vezethető vissza. Még időszámításunk kezdete előtt próbálták megmagyarázni a kérész különleges, rendhagyó életmódját. A legkülönfélébb találgatások láttak napvilágot. Ezekből a leírásokból emeltünk most ki egy érdekesebbet.
Az időszámításunk előtti III. században Claudius Aelianus korabeli római tanár, történész (anekdotaíró) — aki a többi közt Platón, Arisztotelész, Szókratész, Plutarkosz és Homérosz tanait hirdette — a következőt állította a kérészekről: „Borban születnek. Ha kinyitják a hordót, kiszállanak belőle, megpillantják a nap fényét és meghalnak. A természet megajándékozza őket az élettel, de olyan gyorsan meg is fosztja őket attól, hogy sem maguk balsorsát nem érzik, sem máséról tudomást nem szereznek.”
Persze ez korántsem ilyen egyszerű folyamat. Mi valójában csak egy töredékét látjuk a kérész életének, és abból is a legszebbet, a legpompásabbat. A kérész élete valójában egy meglehetősen hosszú folyamat, mely nem kevesebb, mint három évig tart. Hogy ezalatt mi játszódik le a folyó mélyén, arra most derítünk fényt.
Kezdjük talán azzal, hogy párosodás után a nőivarú egyed a petéit mentve több kilométert is képes repülni. Folyásiránnyal szemben úgynevezett kompenzációs repülésbe kezd öt-tíz méteres magasságban, míg meg nem találja a legideálisabb helyet a megtermékenyített petéknek. Akkor leereszkedik, és a víz felett mindössze 10-15 cm magasan repülve leszórja őket. Egy-egy alkalommal 300-400-at, összesen pedig mindegy 7000-8000-et. A nőstények a kompenzációs repüléssel ellensúlyozzák a peték elsodródását, melyek így nagyjából azon a helyen érik el a vízfeneket, ahonnan a szülők is származnak. Gyakran megesik, hogy a már kimerült nőstény nem tudja még életében elszórni az összes petét — ilyenkor az oszladozó kérészből utólag szóródik ki a bennrekedt petetömeg. (Megjegyzés: a kérészgyűjtés tilalma ezért vonatkozik még az elpusztult egyedekre is.)
A víz alatti kérészélet úgy jellemezhető, hogy a ragadós peték lesüllyednek a mederfenékre, megtapadnak az aljzaton, majd a kikelő lárvák befúrják magukat a meder falába, és a következő három évben a víz felé nyitott vájatban élnek.
A tiszavirág átalakulással (metamorfózissal) fejlődik. Élettartama három év, melynek csak utolsó egy-két óráját tölti a szemünk előtt, a többit jórészt lárvaállapotban a víz fenekén, a folyó agyagos medrében. Fejlődése, növekedése egyenletesnek mondható. A peték 30-40 nap elteltével kelnek ki. Az egyéves lárva 10-15, a kétéves 20-25, a hároméves pedig 30-40 mm hosszú. Ez az úgynevezett trachen, a lárva legfejlettebb állapota. Ilyenkor kopoltyúval lélegzik, kétoldalt, a potrohszelvényein lévő kopoltyúfedők mentén a csillószőrökhöz hasonló, de nagyobb rojtsorok találhatóak. E rojtok mozgatásával idézi elő a víz áramlását, mely nemcsak a friss, oxigénben dús víz jobb felvételét teszi lehetővé, hanem az úszásban is segíti. Tápláléka a vízben és az agyagban található növényi eredetű szerves anyag, korhadék. A kérészek a rendkívül erős és fejlett rágó szájszervükkel, valamint első, páros ásólábukkal lyukakat vájnak az agyagos vízfenékben. Ezek a lyukak nagyjából 10-15 cm hosszúak, és U alakban helyezkednek el 50-60 mm mélységben. Az álca általában áttöri a „lakás” vékony választófalát, hogy ha a folyosója beomlik, könnyen ki tudjon találni.
Mintegy három év után levegővel pumpálják fel kitintartalmú bőrüket, és a víz felszínére emelkednek. Erre a víz hőmérsékletétől függően június 1-je és július 15-e között, délután 16-17 óra körül, szélcsendes és általában napos időben kerül sor.
Hogy ezután mi történik, sorozatunk következő részéből derül ki.
(Folytatjuk)
