* Identitástudatunkat, önismeretünket már jó ideje az ideológiák ostorozzák, pedig egy népet (etnikumot) testi jegyei, szellemi és tárgyi kultúrája, valamint nyelve határozza meg, és nem köthető ideológiához, amint ezt a monarchikus és marxista történetírás tette. Elég hosszan tartó korszakon keresztül sulykolták belénk, hogy nem számít a múlt, nem számít, honnan jöttünk, ma viszont egyre gyakrabban hangoztatják, hogy minél kisebb egy közösség, annál jobb. Mi az identitás, mi tart össze bennünket?
- Úgy tűnik, az identitás két legmélyebb közösségi formája az etnikai és a hitbeli, a vallási identitás. Az ember öröklött, történelmi kontinuitásból álló identitását - legyen az akár vallási, akár etnikai - rendszerint szembe szokták állítani azzal a tétellel, hogy hagyjuk az egyént kibontakozni, majd ő megteremti magának a saját kulturális önazonosságát, melynek aztán vagy van vallási vonatkozása vagy nincs. Már csak azért sem tartom jónak ezt a szembeállítást, mert az ember tudatos döntése nélkül nincs működő, életképes öröklött identitás. Olyan világban élünk, amelyben, ha nem döntünk nap mint nap, újra és újra tudatosan identitásunk mellett, és nem mondjuk, hogy ez a miénk és ehhez ragaszkodunk, akkor azt elveszik tőlünk. Nem feltétlenül erőszakkal, fegyverrel - bár Európának ezen a táján erre is volt példa - próbálják az ember identitását megszüntetni, hanem maga a világszellemiség olyan, hogy ha valaki a gyökereit ápolja, akkor azt kitépik. Ez azért korábban nem így volt. Száz évvel ezelőtt például elegendő volt, ha az ember beleereszkedett a falu vagy kisvárosi közösség természetes életrendjébe, abba, amelyet elődei éltek, és töretlenül folytathatta azok életvitelét. Mostanra ennek vége, és egyrészt ezért nem szabad szembeállítani a választott és az öröklött identitást, másrészt pedig nincs olyan összebarkácsolt identitás, amelynek ne lenne valamiféle történelmi gyökere, történelmi eredete. Lehet, hogy furcsa egy lelkésztől hallani, de számomra teljesen rendben van, hogy Indiában az emberek buddhisták, mert abban a világban az a gyökér, Magyarországon meg katolikusok, reformátusok meg evangélikusok, mert itt meg ez a gyökér. Ilyen értelemben úgy gondolom, van egy közösségi választás is, falu- vagy kisvárosi közösségbe. Ma részben ennek az identitásnak a válságát látjuk. Feladják az emberek, kilépnek öröklött identitásukból, és úgy akarnak élni. Biológiailag ugyan magyarok, de már nem tartoznak ehhez a kultúrkörhöz. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy egyfajta, szinte görcsös identitáskeresés következtében viszont gettóba zárják magukat. Ne gondoljuk, hogy egyetlenegy üdvözítő megoldás van. Az öröklött identitás megőrzésében is megvannak bizony a veszélyek, akárcsak a magunk választottjáéban. A gettóba zárkózás ellen pedig az identitás és a kommunikáció együtthatása tud feloldást adni. Miközben tudom, ki vagyok, aközben az is érdekel, ki a másik. A perszonalista filozófiának ez egy gyönyörű alaptétele, hogy igazából akkor tudom meg, ki vagyok én, ha megismerem a másikat is.
* A történelmi egyházak közösségmegtartó gyökérszerepét említette. Napjainkban azonban egyre-másra jelennek meg a kisegyházak.
- Ezeket felszínesen szektának szoktuk nevezni. Ezzel kapcsolatban mondta Ravasz László, a két háború között élő neves református püspök, hogy a szekták tulajdonképpen a történelmi egyházak kifizetetlen számláiból élnek. Amikor egyik-másik pap kollégám zsörtölődik, hogy a szekták elrabolják a híveket, akkor azt szoktam mondani, hogy ez azért történhet meg, mert te nem mentél a híved után, ő pedig utánament. Ha valaki egyébként értékmentesen, elveszetten élne a világban, ám talál egy olyan kisközösséget, amely ugyan nem történelmi felekezet, de mégiscsak ad neki otthonmeleget, és megőrzi őt mindenfajta ambivalens magatartásformától, akkor azt mondom, hogy hála Istennek, legyen. Fontos azonban, hogy az ember ne a gyűlöletre, elzárkózásra építse identitását, mert azzal saját magát teszi tönkre. Provokatív konkrét példát is említenék. Gera Zoltán, napjaink legismertebb magyar futballistája, egy drogfüggő, szerencsétlen fiatal volt, aki tehetsége ellenére majdnem elveszett. A Hit Gyülekezete felkarolta, meggyógyította, és azóta Gera Magyarország emblematikus futballistája. Most akkor sajnáljuk ezt a Hit Gyülekezetétől? Kár, hogy nem a reformátusok vagy a katolikusok karolták fel ezt a fiatal sportolót.
* A Szabadság Kör civil szervezet alapító tagjaként mi a véleménye az emberi jogok érvényesüléséről a Kárpát-medencében?
- Köszönöm, hogy nem egy országról, hanem egy régióról beszélünk. A Kárpát-medence több mint régió, helyette ezért a posztkommunista országok helyzetét taglalnám, azokét, amelyekben negyven évig egy olyan rendszer volt, amely gondolkodásából hiányzott az emberi méltóságnak, az állampolgár méltóságának és jogainak a figyelembevétele. A legkülönbözőbb hatóságok még napjainkban is alattvalóként kezelnek bennünket. Örüljünk, hogy útlevelet kapunk, beszéljünk tisztelettel a rendőrrel, mert különben megbánjuk. Gyakran a politikusaink magatartása is olyan, hogy nekünk kell hálásnak lennünk, hogy szavazhatunk rájuk. Egy állam gépezetében minél erősebb ez a mentalitás, annál kevésbé hagyja érvényesülni az emberi jogokat. Még mindig nagyon sokan gondolják úgy, hogy az emberi jogokat az állam külön kegyként adja, amit különben el is vehet, holott az emberi jogok nem egy liberális találmány, hanem a keresztény hit lényegéből következik. Az Úristen minden embert egyenlőnek teremtett, nem egyformának, hanem egyenlőnek, és az ember méltósága ebben a teremtettségben van. Ezt nem lehet tőle elvenni se államnak, se a másik embernek, se egy diktatúrának, se egy közösségnek, sőt még én sem tudom magamtól eldobni ezt az emberi méltóságot, mert ezt úgy kaptam, hogy elidegeníthetetlen részem. Nos, úgy érzem, hogy ez a szemlélet mind a mai napig nem terjedt el eléggé azokban az országokban, ahol korábban a marxizmus-leninizmus szelleme mindent fontosabbnak tartott az autonóm embernél. Ebből a szemléletből vagy beidegződésből fakadóan sértik meg a hatóságok folyamatosan emberi jogainkat, ebből következik a dunaszerdahelyi szurkolóverés, a 2006. őszi budapesti rendőri brutalitás, meg bizony itt Szerbiában azok a hatósági és nem hatósági atrocitások, amelyek pusztán azért érnek embereket, mert magyarok. Ha magyar emberekkel történik emberi jogi sértés, akkor nekem különösen is fontos felemelni a szavamat, de szólnom kell akkor is, ha más embereket ér jogsértés, hiszen éppen az emberi jogok egyetemessége véd meg bennünket az állami önkénytől, bárhol nyilvánuljon is meg.
* Miként értékeli a májusban Debrecenben elfogadott református egyház alkotmányát?
- Egy reformátusnak mindig kritikusnak és önkritikusnak kell lennie. Személy szerint én az egyházamat nagyon sokszor bírálom, most viszont örülök, hogy van egy olyan pillanat, amikor büszke lehetek az egyházamra. Azt gondolom, hogy végre jó választ adtak 2004. december 5-ére. Amit a politikusok manipulálással elrontottak, amit a média jelentős része is hamis propagandával ellehetetlenített, azt egy szimbolikus gesztussal a magyar reformátusság - a saját köreiben legalábbis - most meggyógyítja. Ez a történelmi cselekedet kifejezi azt, hogy az összetartozásunk határok fölötti, mély, lelki, spirituális és történelmi.