Góli Kornélia

Milyen az igazi Nő? Titokzatos, kiismerhetetlen, megközelíthetetlen. A Nő, akárcsak a szerelem, halhatatlan múzsája a művészeteknek. Életet ad, oltalmaz, megigéz. A Nő az élet folytonossága. De vajon milyen a XXI. századi Nő? Erről és sok egyéb ,,női témáról'' beszélgettem Góli Kornélia dramaturggal, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház munkatársával.
Az életben legyünk önmagunk!
Góli Kornélia Szabadkán született. Szülővárosában végezte el a gimnáziumot, majd a Veszprémi Egyetem Színháztörténet szakán szerzett oklevelet. Élete a színház, de nem hiszi, hogy az életben bármiféle szerepet kellene játszanunk.
- Sokan mondják, hogy az ember az élete során különféle szerepeknek kell hogy megfeleljen. Ilyen például a gyermek-, a házastársi és a szülőszerep. Szerintem az élet maga a valóság, amelyben soha nem szabad szerepet játszani. Egyszerűen csak adniuk kell önmagunkat. A nőknek egyébként kiváló az alkalmazkodóképességük, minek köszönhetően - a legtöbb esetben - maradéktalanul eleget tesznek a különböző életszakaszok követelményeinek. Mert ha egy nő anyává vagy hitvessé lesz, az nem más, mint az adott életszakasz követelményeinek való megfelelés - mondja meggyőződéssel Kornélia.
A láthatatlan híd
Míg a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház társalgójában beszélgetünk, alaposan szemügyre veszem. Nem kihívó, inkább szerény, arcvonásai lágyak, mosolya megnyerő. Minden gesztusában, minden megnyilvánulásában és pillantásában ott van a természetes báj, a megnyerő és szeretetreméltó nő legerősebb fegyvere.
- A nőkben ösztönösen megvan az a képesség, hogy bizonyos konfliktushelyzeteket elsimítsanak, hogy kiegyensúlyozottságukkal megnyugtassák a felkorbácsolódott kedélyeket. Valahol ezt teszem én is dramaturgként, amikor úgymond ,,közvetítek'' a rendező és a színészek között. A dramaturg munkája minden, ami a színpadon elhangzó szöveggel kapcsolatos: a hangsúly, a kiejtés, a beszédstílus, a mondatritmus stb. Olyan ez, mint egy láthatatlan híd a leírt és a színpadon elhangzó szöveg között...
A munka mint kihívás
Góli Kornélia nevét nemcsak a vajdasági magyar színjátszás jegyzi. Az országhatáron túl élő színházi szakemberek körében is ismerős. Számos színpadi műben közreműködött dramaturgként, dolgozott az Újvidéki Színházban, a Szabadkai Népszínházban, a Tanyaszínházban, sőt munkáit megismerték már Magyarországon és Erdélyben is.
- Az első munkám Csehov: De mi lett a nővel? című, Kiss Csaba által színpadra írt művének a dramaturgja volt. A darab rendezője, Puskás Zoltán nagyon sokat segített akkor nekem. Ez volt életem első igazi nagy kihívása, és én mindenképpen meg szerettem volna felelni neki. Nagyon sok tapasztalattal lettem gazdagabb, és bármikor visszagondolok erre a munkámra, büszkeséget érzek. Azóta közreműködtem számos más darabban, sokat dolgoztam együtt László Sándorral, az Újvidéki Színház igazgató-rendezőjével, azonkívül a Tanyaszínház társulatával, például a Pál utcai fiúk című darabban. Én ezeket a munkafeladatokat mindig kihívásnak éltem meg, és kivétel nélkül örömömmel töltött el, hogy részt vehettem a megvalósításukban. A dramaturgiához finom érzékenység kell, mely révén közvetíteni tudom azt a hihetetlen mennyiségű impulzust, amely a munkám során rendezőt, színészt egyaránt ér. Ezenkívül képesnek kell lennem arra, hogy ,,belebújjak'' egy-egy karakter bőrébe, hogy átvegyem a beszédstílusát, mondatainak a ritmusát, kiejtését, majd ,,felruházzam'' velük a szereplőket. Mindebből természetesen nem tudom teljes mértékben kiiktatni a saját stílusjegyeimet, ezért azok gyakran visszaköszönnek rám egy-egy munkámból...
Családalapítás vagy karrierépítés?
- Én nem érzem, hogy karrierista volnék. Tény és való, hogy a XXI. században már igencsak kitolódott a családalapítás ideje, a nők később szánják rá magukat a házasságra és a gyermekvállalásra. Sajnos, én is közéjük tartozom, de nem azért, mert a karrierem kiteljesülését várom, hanem pusztán azért, mert még nem találtam meg az igazit. Egyébként nem ítélem el azokat a nőket, akik később szánják rá magukat az anyaságra, hiszen a mai kiegyensúlyozatlan világban nagyon fontos az anyagi biztonság, az egzisztencia megteremtése.
* A mai modern nőnek szüksége van-e egyáltalán társra, akivel megoszthatja az örömét és a bánatát, olyan valakire, akire számíthat?
- Természetesen nagyon jó, ha van mellettünk valaki, egy férfi, akire támaszkodhatunk. Nem hinném, hogy az egyedülálló nők - habár a legtöbbjük kiáll a függetlenségük mellett - ne vágynának egy megértő társra. Kiváltképpen ha már családot is alapítottak, nagyon sokat számít, ha van segítség például a gyermeknevelésben. Én még egyedül vagyok, de egyre inkább hiányzik az életemből a társ. Ennek a szingliségnek egyelőre megvannak az előnyei, hiszen nincs gyermekem és férjem, akik miatt mindennap sietnem kellene haza. Jóval kevesebb feladatom van, mint azoknak a nőknek, akiket otthon egy egész család vár. Minden elismerésem a dolgozó családanyáké. åk tudják csak igazán, hogyan kell és hogyan lehet jól beosztani az időt. Felelősséggel viseltetnek a családjuk és a munkájuk iránt is. Ezért szoktam azt mondani: a nők biológiailag és lelkileg is erősebbek a férfiaknál. Többsíkúan képesek gondolkodni, több feladatot tudnak egyidejűleg ellátni. És ha van kiért, határtalan erővel tudnak harcolni. De sajnos, ma már annak vagyunk a tanúi, hogy az egykori családmodell elveszíti az értékét, családok hullnak szét darabjaikra. A mai fiatalok mintha felelőtlenebbek volnának, nem érzik tetteik és döntéseik súlyát. Természetesen ennek maga a társadalom is lehet a kiváltó oka, hiszen folyamatosan változnak az értékrendek, egyre inkább a külsőségekre kerül a hangsúly, az igazi emberi értékek elsikkadnak.
A XXI. századi Nő
És hogy milyen a XXI. századi Nő? Olyan, mint Kornélia: szerény, aki azonban tisztában van a képességeivel, sokszor hagyatkozik az ösztöneire, céltudatos, családcentrikus, és vágyik egy igazi párkapcsolatra, saját családra. A munkájában sikeres, törekvő, de nem tolakodó. Élete a színház, de nem hiszi, hogy az életünknek a szerepekről kellene szólnia...