Minőségellenőrzés: apa és fia, Róbert - Szabó Attila fotója

Letérve a régi nemzetközi útról Nosza felé tartunk. A keskeny aszfaltút kanyarogva kíséri a Ludasi-tó partjának vonalát. A nádasba húzódva szép számmal akadnak horgászok is, akik a rájuk jellemző kitartással lógatják a horgot a vízbe, pedig biztosan maguk is tudják, hogy sovány lesz a zsákmány. Mindenesetre idillikus kép, nem illik bele munkafeladatunk témakörébe: hogyan sürgölődnek a termelők aratás előtt. A faluba érve változik a kép, aratócséplők zúgnak az udvarokban, az úton alig találkozunk járókelővel. Gyermekkori emlékek szöknek felszínre, amikor az aratás hajnali három órakor kezdődött, míg a szalma harmatos, hogy a kötélkötés zökkenőmentes legyen.
Házigazdánk, NAGY Jenő noszai termelő megmosolyogja az emlékeket, de azt mondja, aratócséplővel tíz óra előtt nem ajánlatos az aratást kezdeni, mert a harmatos búza nedvesen kerül a pótkocsiba, ami rontja a minőségét. Az udvarban már fényesre suvikszolva állnak a gépek: két traktor, pótkocsi, aratócséplő. Róbert, a gazda idősebb fia az utolsó javításokat végzi valamelyik alkatrészen, kezdődhet a nagy munka.
- Nyolcvan holdon gazdálkodunk, ami a mienk, ehhez még bérelünk 16 holdat, van bőven mit dolgozni - mondja Jenő gazda. - Én hivatalosan már nyugdíjba vonultam, de ez nem jelenti azt, hogy nem veszem ki a részemet most is a munkából. Valójában a két felnőtt fiammal, Róberttel és Jácinttal közösen műveljük a földeket. Becsületesen elosztottam három felé, csak még a tulajdonjog az enyém. A munkák nehezebb részét ők végzik, én gyomtalanítok, ellenőrzöm a munkagépeket, és csinálok minden egyebet, ahol szükség van a tapasztalatomra. Nem tréfáltam, az idén valóban nyugdíjba mentem. Volt hét év szolgálatom állami vállalatban, a többit a földműves-nyugdíjalap befizetésével biztosítottam. Amikor megkaptam a nyugdíjaztatásról a végzést, kemény 6700 dinár volt a havi járandóság. De ehhez már kaptam vagy öt százalék emelést is! Az idén húsz holdon van búzánk, húsz holdon pedig árpa, zab, szója terem, egyszóval olyan növények, amit fel tudunk használni az állattenyésztésben, mert bikahizlalással is foglalkozunk. Egyedül így van valami értelme a termelésnek, ha a magunk termelte takarmányt visszafordítjuk a saját termelési körünkbe. A három háztartás évente kb. 60 hízott bikát dob piacra. Valamennyi sertés, malac is van, ily módon az istállótrágya egy részét is biztosítani tudjuk. A kifizetődőségről ne kérdezzen, ha számolni kezdenék, azonnal abbahagynám a munkát.
- A búzahozam a sokévi átlag, vagy egy picivel nagyobb lesz - folytatja a gazda. - Úgy saccolom, hogy holdanként 25-26 mázsa búza lesz majd. Nem kötöttem szerződést a búzatermésre, habár azt hiszem, hogy a környékbeli malomipari vállalatok közül a szabadkai Fidelinka a legkorrektebb, ha nem is sokat, de a megígért határidőn belül eddig még fizettek. Valakinek majd csak eladom, a probléma az, hogy nincsenek tározók, illetve ahol vannak, ott rendkívül költséges a búza raktározása. Sokszor az az érzésem, hogy érdemes volna visszaépíteni a jó öreg hangárokat. Ilyen árarányok, ilyen mezőgazdasági politika mellett a gazdaság fejlesztéséről egyelőre csak álmodunk. A mezőgépeink elavultak, úgy toldozzuk-foldozzuk őket, ahogy tudjuk, mert ha még a javításokat is fizetni kellene, nincs az az aratás, ami be tudná hozni a költségeket. Jó néhány alapítványi pályázatra jelentkeztünk, egy alkalommal sikerült 3 ezer dollárt kapni. Hosszabb lejáratú kölcsönt vagy jelentősebb segélyt nem is remélünk, hiszen köztudomású, hogy még a külföldi alapítványi segélyek esetében is mindenki jól jár a paraszton kívül. Rengeteg adminisztrálással járnak az ilyen pályázatok, ez pedig nem a mi kenyerünk.
- Úgy gazdálkodunk, hogy szinte minden dinár kiadását kétszer is meggondoljuk - mondja Margit, a háziasszony. - Lajstromot készítünk a városban végzendő dolgokról és ha már jó hosszú a jegyzék, akkor indulunk be a városba, hogy egy költséggel minél több dolgot el tudjunk intézni. Nem akarom, hogy panaszkodásnak tűnjön, de egy parasztgazdaságban egész éven át kora reggeltől késő estig van munka, különösen ott, ahol állattartással is foglalkoznak. Itt nincs ünnep, nincs vasárnap, a jószágot nem is bízhatjuk másra. A bikák, a disznók etetése, itatása, a háztartás vezetése meg minden egyéb az én feladatom, és így aratás idején éjjel, ha beköt a kombájn, én lemosom a portól még a traktort is, mert csak így tudjuk meghosszabbítani az életkorát. Életemben azért láttam a tengert is, amikor a férjem állami vállalatban dolgozott elmentünk a szakszervezeten keresztül.
- Igen, amikor még nem voltunk parasztok - szól közben félig tréfásan a gazda. - Sokat gondolkodom, mikor lesz már nálunk is normális az élet, öröm a termelés. Kezdődik az aratás, de még a búza védőárát nem határozták meg. Úgy hallom, 9 dinárt rebesgetnek, hát ez a nullával egyenlő. De ha beindul az aratás, a tavalyi évhez hasonlóan majd menet közben emelnek az áron és csökkentik a követelményeket, ugyanis már mi is megtanultuk a leckét, az idén már sokkal kevesebb búzát vetettek a földművesek, mint az előző években. Rengeteg tennivaló lenne az agrárpolitika terén országos szinten, de még most is elsődleges feladatnak tekinti a hatalom, hogy kifejje tőlünk az utolsó garast is. Mivel magyarázható, ha nem ezzel, az a tény, hogy így aratás idején, amikor minden gépre, még a meghibásodottra is szükség van, a közlekedési rendőrök elözönlik környékünkön még a nyári utakat is, valósággal vadásznak ránk és kíméletlenül büntetnek. Feltétlenül rendezni kellene az árarányokat, meghatározni legalább a középtávú termelési tervet, hogy tudjam, melyik termékemet tudom majd biztosan eladni. Elfogadható kölcsönfeltételeket kell teremteni, hiszen a kisgazdaságok már így sem rentábilisak. Én kimondom, hogy Duliæ-Markoviæ miniszter asszony legalább a reménynek egy csöppnyi sugarát csempészte az életünkbe, vele azért történtek apró, de érezhető előrelépések. Már nagyon ideje volna, hogy komolyabb lépések is történjenek a mezőgazdasági termelés fellendítésére. Hiszen ha beismeri az ország, ha nem, még ma is ez a gazdasági ág a legéletképesebb, a legkevesebb állami beruházással lehetne rajta lendíteni. Nem utolsósorban a mezőgazdasági termékek alacsonyan tartott árával veszik meg az elszegényedett lakosság nyugalmát - nyugtáz bölcsen Nagy Jenő noszai termelő.