Jóformán még haza sem értünk, meg sem pihentünk, máris arcul csapott a hír: a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén valaki gondatlanságból megtizedelte az itt fészkelő és szaporodó barna rétihéja-állományt. Más alkalomkor bizonyára fel sem figyeltem volna erre a napi hírre a merényletekről, erdőtüzekről, áradásokról és szárazság okozta mérhetetlen károkról szóló összefoglalóban, ha nem épp pár nappal előtte jártam volna azon a vidéken, és nem a saját szememmel győződtem volna meg arról, hogy egy maroknyi csapat mekkora erőfeszítéseket tesz azért, hogy a világörökségként kezelt nemzeti parkban megóvja a rekonstruált élőhelyekre visszatért ritka madárfajokat. Láttam, a két szememmel láttam az érintetlen természet csodás világát, szinte ámulatba ejtett, hogy milyen harmónia uralkodik ott, s milyen együttműködő szándék vezérli az ún. védőzónában kiépült falvak önkormányzatát, hogy ezt a páratlan kincset megőrizzék és egyben - ,,szelíd' módszerekkel - a hasznukra is fordítsák. Nos, lám, az emberi mohóság és kapzsiság itt sem hajtott térdet: valaki a szántóföldjén, kaszálóján vagy szőlőskertjében a bizonytalan terméshozam feletti aggodalmában mérget használt a különféle rágcsálók ellen - nem bízva a réti héják és a hozzá hasonló ragadozók hasznos tevékenységében. Mely madarak végül is elvégezték a munkát, összeszedték a kártékony pockok, egerek tetemét - de ebben lelték halálukat.
Sajnos ilyen ,,ékes' példáért nem kellett volna külföldre mennem. Egy itteni környezetvédő biológus vagy ornitológus is sokat tudna beszélni arról, hogy a különféle műtrágyák, rovar- és rágcsálóirtó szerek mennyire megtizedelték a madár- és állatvilágot tájainkon. De ilyen adatokról legfeljebb csak a természetismereti táborokban esik szó. S hogy itt-ott ismét elszaporodhattak az egerészölyvek például, az inkább szegénységünknek, mintsem tudatos környezetvédelmi politikánknak tulajdonítható. A drága és beszerezhetetlen mérgek helyett ugyanis a parasztgazdák visszatértek az ürgeöntéshez (vagy a petárdákkal történő lyukrobbantásokhoz), s ezáltal irgalmat kaptak a rájuk vadászó madarak is.
De nem is erről akartam szólni... Számomra az a bosszantó, amikor a hanyagság, butaság, nemtörődömség szedi áldozatait. Szenvedélyes határjáróként szinte megáll a szívverésem, amikor egy-egy szántóföld végében szél lobogtatta papírzsákokra, pillepalackokra, műanyag flakonokra lelek, amelyeket a földtulajdonosok az elvégzett műtrágyázás vagy permetezés után felelőtlenül maguk után hagynak. Persze, ha a használati utasítást tüzetesen elolvasnák (mert csak el kell olvasniuk, gondolom én, ha már dolgoznak velük!), láthatnák a figyelmeztetést is, hogy eldobni tilos! Hogy környezetmérgező hulladék! Nos, én ezeket az embereket hívom manapság írástudatlanoknak.
Akik összeolvassák ugyan a betűket, sorokat, mondatokat, de tartalmuk már nem jut el az elméjükig. Vagy nem akarják megérteni a figyelmeztetéseket.
Észre sem veszik a táblát: Tilos a szemétkihordás! - és kidobják a nejlonba csomagolt elpusztult jószágot. Tilos a dohányzás! - és rágyújtanak. Tilos behajtani! - és bekanyarodnak az egyirányú utcába. Tilos a parkolás! - és ráhajtanak a fűre. Tilos tüzet gyújtani! - és tábortüzet raknak az erdőben...
Nekem az ilyen emberek az analfabéták.
A házinénim egy betűt sem tanult meg az iskolában, mert az édesanyja fél év múlva kiráncigálta onnan, hogy libapásztornak adja. Majd később cselédnek. Nem tudott írni, olvasni. A nyugdíját kézbesítő postásnak megnyálazott tintaceruzájával csak egy x-et rajzolt aláírásképpen a pénzutalványra. Ettől függetlenül mindig, mindenütt tudta, hogyan viselkedjen. Útmutatót ehhez a belénevelt jó modor adott, s a Bibliából ismert tízparancsolat... A vadászkutyáját például, amit a fia hagyott hátra, amikor kivándorolt Ausztráliába, minden évben elvitte beoltatni veszettség ellen, ha a piacon arról értesült a kofáktól, hogy ennek eljött az ideje. Adóhátraléka vagy kifizetetlen csekkjei sem voltak. Ha a postaládából valamilyen ,,hivatalos' papírt vett ki, elolvastatta a szomszéd lányával, s ha csak tehette, még aznap befizette a befizetni valókat. Inkább sóba-vízbe főtt levest evett, mintsem hogy bűntudattal feküdjön le... Az ő udvarában, noha erre nem tanította soha senki, mindennap eleséget kaptak a verebek meg a vadgalambok is: az asztalról begyűjtött kenyérmorzsa nekik járt, s télen a szalonnabőr is. Igaz, hogy rettenetesen félt az egerektől, patkányoktól, de még jobban attól, hogy a méreg esetleg gyerek kezébe, tyúkok begyébe, disznó elébe kerül. Így hát a macskákra, kutyákra bízta a rágcsálók irtását. A szúnyogok ellen a bambusznád pákáját gyújtotta meg...
Hogy írástudatlan volt? Igaz. De nem analfabéta.