Radnóti-év lévén a felvidéki magyar iskolákban a szokásosnál körültekintőbben emlékeztek meg az elmúlt, 2009. esztendőben Radnóti Miklós költőről. Emlékének felidézéséért az érsekújvári Kor-Zár verséneklő együttes frontembere és alapító tagja, Zsapka Attila több száz irodalmi fellépést ''hozott össze”, nem mellőzve a legparányibb települések összevont tagozatait sem. Finom ívelésű énekesi karrierjét 2004-ben kezdte építeni. Beszélgetésünkkor így nemcsak a verséneklő együttes múltjába és jelenébe, hanem egy frissebb ''eresztésű” projektumba, pontosabban a megzenésített felvidéki irodalomórák emlékalbumába is belepillanthatunk. Hogy még inkább képben lehessünk egymásról...
- A Kor-Zár együttes idestova húsz éve van a pályán. Egyetemisták és főiskolások voltunk Nyitrán 1989-ben, a bársonyos forradalom idején, amikor végül lezárult egy korszak. Mi is ott voltunk a barikádokon, és bár három kemény hónapon át csak a kulcsokat zörget(het)tük - de igen elszántan ám, meg a főiskola ,,bevett'' épületét óv(hat)tuk a forradalommal nem szimpatizáló tanároktól -, azért mégiscsak értünk el eredményt. Eredménynek tartom az együttesünk létrejöttét is, hiszen az őrhelyeken spontán kialakult közös zenélések gyümölcse. A Kor-Zár tehát a forradalom lenyomatát is magával vitte. A verséneklői stílust a társaimmal nem tudatosan kezdtük építeni. Még amatőrként a Kaláka együttes egy fesztiválján mutatkoztunk be a közönségnek Tompa Mihály A Gólyához című megzenésített versével. Ekkor felfigyeltek fel ránk. Ott éreztünk rá, hogy a saját középszerű szerzeményeinknél mennyivel élvezetesebb ismert költők verseit (meg)énekelni. És hogy ez semmiképpen sem rangon aluli dolog. Elvégre minden költő egy kicsit zenész is... Ha csak egy picit is belegondolunk, mily utolérhetetlen ritmusok diktálják a lírai szerkezet felépítését, akkor azt is azonnal fel kell ismernünk, hogy aki nem tud annyira jó szövegeket írni, az merítsen inkább a már meglévő költeményekből.
- A tájolásokon kívül mi minden fért még bele 20 év munkájába?
- Két évtized alatt négy hanglemezünk jelent meg. Ez valóban nem sok, de semmit sem szoktunk elkapkodni. Különben sem hivatásos zenekar a miénk. Rajtam és a dobosunkon kívül az együttes minden tagja ''egyszerű” műkedvelő zenész. Általában véve négy-öt évenként jelenik meg lemezünk, és mindegyiken nagyon sokat dolgozunk. Az első az årizzétek meg! című volt, utána a Tajtékos ég és a Hangraforgó gyereklemez következett, legutóbb pedig Az én falkám elnevezésű válogatás került piacra. A csapat most a Radnóti-versekből és naplójegyzetekből összeállított dalokat veszi fel épp CD-re.
- Mint hallhattuk, a megzenésített verseket nemcsak a felnőtteknek adod elő, hanem az iskolásoknak is, új színt kölcsönözve ezzel az egyre inkább sablonossá váló irodalomóráknak...
- Nagy kihívás ez minden szempontból. Nagyon fontos szem előtt tartani, mely korosztályhoz kívánunk szólni. Az alsósoknak gyerekverseket hozok, a felsősöknek pedig az élet fontos kérdéseiről is éneklünk. No azért persze nem túlságosan komolykodva.
- Értékek. Néhány évvel ezelőtt egy nyilatkoztodban utaltál rá, milyen helytelen dolog gyermekeinket államnyelvi tagozatra íratni csak azért, hogy később jobban boldoguljanak.
- Én nagyon sok jót kaptam a magyar iskolától. Kitűnő tanáraim voltak, nélkülük most sokkal szegényebb lennék tudásban és lélekben. Az ő segítségükkel ismertem meg a magyar irodalmat, és ők juttattak el a versek szeretetéig is. Manapság sajnos igen divatos itt, a Felvidéken is szlovák tagozatra íratni a magyar gyerekeket. Az érvek tárgyilagosak, meg aztán van lehetőség magánórákon is tanulni az anyanyelvet, de hát ezeken a magánórákon a nemzeti öntudatot, a nemzeti hovatartozást nem lehet megtanulni. Ilyenkor mindig azt szoktam mondani, hogy ha már mindenáron áldozatot kell hozni, akkor inkább az állam nyelvét tanulja meg különórákon vagy tanfolyamon a gyerek. Ma is csak azt mondhatom, hogy ez a lépés zsákutcába viszi a magyar anyanyelvű gyerekeket, hiszen ha nem jó a nyelvérzékük, akkor az államnyelvet ott sem tudják igazán jól elsajátítani. Vagy ha mégis, akkor olyan kínok árán, amelyek nemcsak a személyiségüket ferdíthetik el, hanem a lelküket is. Ráadásul ezzel a fura döntéssel a szülők olyan élményektől is megfosztják a gyermekeiket, amilyenekben más nyelven tanulva nem lehet részük. Nem tanulhatják meg a magyar történelmet, a magyar irodalmat, nem ismerhetik meg a nagyszerű magyar költőket... És sajnos a lelkében keletkező űrt az ember gyakran túl későn veszi észre.
- ,,Akkora csönd, hogy hallani...'' - idézem végezetül a Böröczki Mihály Búvócska című verséből kicsengő üzenetet, mely sajátos refrénként tér vissza együttesetek egyik ritka videoklipjében. Hogyan értelmezzük a költő szavait? Vagy inkább ne feszegessük ezt a kérdést?
- Nem kell hagyni magunkat! Szerintem is túlságosan ''csöndben” vagyunk, és túlontúl megalkuvóak vagyunk. Olyannyira, hogy az szinte már ordít(ó)! Az is igaz, hogy nagyon keveset tudunk egymásról, holott közös a sorsunk... Sajnos az idézet úgy is értelmezhető, hogy semmit sem csinálunk. Sem a magunk jövőjének szebbé tételéért, sem a külhonba szakadt magyarokért sem. S ha így nézzük, ez a csönd már nemcsak ordít, hanem valósággal üvölt.