home 2024. június 19., Gyárfás napja
Online előfizetés
A szétcsúszó habos torta
Dr. Mészáros Zoltán
2024.05.02.
LXXIX. évf. 17. szám
A szétcsúszó habos torta

Manapság nehéz megérteni és magyarázni a valóságot. Teszik ezt politológusok, szociológusok, biztonságpolitikai szakértők, ám senki sem biztos önmagában, sőt, már furcsa is lehetne, ha valaki túl magabiztos volna. Mitől komplikálódott el így a helyzet? Mi a „nagypolitika” fő kérdése, és adható-e arra válasz?

A természetföldrajz és a politikai földrajz

Ha az ember a térképre néz, egyszerű megállapítani, ki van közel, és ki távol. Az okos politikus pedig tudja, hogy az a legjobb, ha a szomszédjaival van jóban. Mindez azonban megdőlt, hatalmi szóra. Lehet, hogy 2022. február 24-ét fogják a jövőben az új világrend kezdetének tartani.

Van itt azonban még valami. Ha nem csak Európára koncentrálunk, akkor azt láthatjuk, hogy az Ádeni-öböl, a Vörös-tenger nem biztonságos, a Közel-Kelet nem biztonságos, ráadásul a Balkánon is vannak feszültségek, a lelkekben még nem értek véget a délszláv széthullás háborúi. Ha egymás mellé képzeljük ezeket a válsággócokat, akkor azok egy törésvonalat rajzolnak ki, melyet mi úgy érzékelünk, hogy Európa elszakadt az olcsó nyersanyagoktól. Könnyen belátható, hogy ez a helyzet nem normális, de mégis van benne logika, ez pedig az érdekövezetek felosztása, melyek peremén mindig is voltak válsággócok, csakhogy mi Európában megszoktuk, hogy nálunk nincsenek ilyenek. Nos, lettek, és egyáltalán nem tudni, hogyan csitulnak el, azaz senki nem látja, miként lehet feloldani a feszültséget. Sőt, talán nem is mindenki akarja ezt!

 

Darabjaira hullott a nemzetközi jog

Érdekes megfigyelni, hogy több vezető politikus is amikor a nemzetközi jogról beszél, néhány percen belül ellentétes dolgokat véd. Ez sajnos bele volt kódolva a nemzetközi jog két alapelvébe. Egyrészt vannak az emberi jogok, melyeket védeni kell, másrészt pedig a szuverenitás, mely szintén sérthetetlen, de mi van akkor, ha egy szuverén állam sérti az emberi jogokat? Az elmúlt évtizedekben megszokhattuk, hogy az ilyen esetek tőlünk távol történnek, az Európán kívüli világban voltak hadurak, akiket ez vagy az a nagy- vagy középhatalom támogat. Az volt a jellemző, hogy az elmúlt évtizedekben az USA döntötte el, mikor és melyik jogcímen avatkozzon be. 2022-ben viszont az orosz föderáció is hozott egy döntést, és azóta a vezető politikusok még inkább elbeszélnek egymás mellett, sőt, állandóan emelik a tétet, azaz egyre karcosabb hangot ütnek meg.

 

A szuverenitás elvének elhalványulása

A szuverenitás egyfajta definíciója Európában 1648-ban, a harmincéves háború után alakult ki, és lényege, hogy akié a régió, azé a vallás meghatározása (vesztfáliai rendszer). Később ez úgy módosult, hogy minden entitásnak egy szuverénje/uralkodója van. Elkezdődött tehát az az időszak, hogy pontos államhatárokat határozzanak meg, de az is, hogy Európában immár azért háborúztak, hogy ezek a határok minél kedvezőbbek legyenek az egyes szereplőknek. Volt, aki területeket nyert, más pedig területet vesztett. Ez a modell a gyarmatokon is érvényes lett, hiszen már a XVIII. században alig lehetett új gyarmatokat szerezni, azaz a gyarmattartó államok a gyarmataikon is fenntartották a rendszert. Meg kell jegyezni, hogy közben voltak nemzetközi konferenciák (bécsi, berlini), ahol újragondolták a rendszer egyes elemeit. Ráadásul a XIX. századtól már nem is vívtak olyan háborúkat, amelyekben csak két fél harcolt egymással, sőt, már a XVIII. században is szövetséges államcsoportok harcoltak egymással. Ez vezetett a két világháborúhoz, mely után az európai államok lemondtak szuverenitásuk egy részéről, és vagy a Szovjetunió, vagy az USA szövetségesei lettek. Az el nem kötelezettek és a semleges országok pedig elvben nem soroltak be egyik nagyhatalom mögé sem, de a valóságban mindnek megvoltak a keretei. Hiába mondták, hogy minden állam egyenrangú, a nagyobbak, erősebbek, gazdaságilag fejlettebbek domináltak, a kisebbek pedig tudták, meddig mehettek el.

1975-ben Helsinkiben harmincöt ország mondott le arról a jogáról, hogy háborút indítson, és ez a rendszer jól működött. Olyan jól, hogy Európában azt hitték, a háborús gondokat el is felejthetik, de akkor jött a délszláv háborúk időszaka. Ezt sikerült lokalizálni, és csak az egykori Jugoszlávia területén folytak. A Szovjetunió felbomlása szerencsére háborúk nélkül zajlott le, de az ukrajnai háborút tekinthetjük ennek utózöngéjeként is.

 

A belügyektől a civil szervezetekig

A helsinki záróokmány, de az el nem kötelezettek is fontos alapelvnek tartották, hogy egymás ügyeibe nem avatkoznak bele. Az idő múlásával azonban egyrészt a Benelux államok példája mutatta, hogy érdemes közös szabályokat hozni, a német és a francia kapcsolatok pedig azt, hogy a mély ellentétek is rendezhetőek, ha mindenki tiszteletben tartja a másikat és fejleszti a gazdasági kapcsolatokat. Ezeken a tapasztalatokon kezdett felnőni az Európai Gazdasági Közösség, melyből az Európai Unió is kifejlődött (1992, maastrichti szerződés). Akkoriban ez egy nagyon vonzó közösség volt, a kelet-európai országok mind oda törekedtek, közben a NATO új értelmet talált a létezésének, a Varsói Szerződés pedig felbomlott. Ezzel megbillent az évszázadok alatt kialakult egyensúly. Az EU és a NATO bővült, Oroszország gyengélkedett, aztán Oroszország is megtalálta a számítását, hiszen a földrajzi realitások alapján működött az áruforgalom az EU és Oroszország között.

A világ országai közül egyre többen vették át a választásokon alapuló demokráciát és a szabadelvű gazdaságot, egy pillanatban úgy tűnt, hogy mindennek nincs is alternatívája. De sem a demokrácia, sem a liberális gazdaság nem hoz azonnal jólétet, sőt, a jóléti rendszereket van, ahol le is bontja, másrészt az egyes államok lakossága, az ország földrajza másmilyen. Mégis „a világ demokratizálása” egyre nagyobb hévvel folyt, és ebben a civil szervezetek (NGO) is részt vettek. A civil szervezetek milyensége, támogatásuk módja változatos formában történhet, így egyesek afelé fordultak, hogy elkezdtek közpolitikával foglalkozni. A világ országaira pedig az egyre gyarapodó magántőke gyakorolt hatást.

 

A szabadság zsarnoksága

Ismertek József Attila örök érvényű szavai: „Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, / jó szóval oktasd, játszani is engedd / szép, komoly fiadat!” Logikusan értelmezve ezek a szavak kikezdhetetlenek, de minden gondolat kifordítható.

Gyorsan kiderült, hogy Európa gazdagabb része nem érdekelt a kisebbségek (pl. a magyar kisebbség) jogainak kiterjesztésében, ellenben a szabadság határainak feszegetésében egészen messzire követték a különféle szubkultúrákat, melyek néha nemcsak a józan észt, hanem a tudományt is megkérdőjelezik. A politikailag korrektnek nevezett beszéd egyre fontosabb lett, amitől az egyszerű gondolatok kifejezése is bonyolulttá vált, és mindezt valamilyen szabadságjoghoz lehetett kapcsolni. Így elkezdődött nemcsak a nyelv, hanem a gondolatok feletti kontroll átvétele is. Ezért van az, hogy Európában ma szinte semmit nem lehet értelmesen megbeszélni, miközben az arab országokban vagy Afrikában természetesnek veszik azt, ami természetes. Persze — és itt kötelező magyarázkodnom — nem akarom lekicsinyelni azt a törekvést, hogy jogvédő, orvosi és egyéb szervezetek jobb életet akarnak kínálni azoknak, akik nem részesülnek a „bőség kosarából”, de azért jó lenne először emberi kapcsolatokat kiépíteni, megismerni egymást, hogy a segítség valódi legyen. E nélkül a kormányok és a civil szervezetek hiába szórják a pénzt. Ismeretek és együttérzés hiányában sokszor azokat bántják, akiket istápolni kellene, és nem megoldják, hanem elmélyítik a gondot.

 

Az összetartozás hálója

A mai világ tehát olyan, mint egy habos torta, melynek túl lágy a krémje, és ezért szétcsúszik. Még nincs forgatókönyv arra nézve, hogyan hasznosuljon ez az egyébként finom étel.

Visszatérve a hasonlatok világából, úgy látom, hogy a világ kapcsolatairól és a részek különbségeiről is gondoskodni kell. Vagyis a globalizálódást és a helyi értékeket érdemes lenne összehangolni. Az már látszik, hogy sem a globalizációban, sem a tömbösödésben nem kellene túl messzire menni, mindkét folyamatban mindenkinek a saját érdekei és szükségletei szerint kellene részt vennie. Egyrészt fontos, hogy mindenki hozzájuthasson a tudáshoz, az emberhez méltó élethez, az egészséges környezethez. Ám ehhez a „majd én megmondom, hogy kell” attitűdön változtatni kellene. Ma a világban ismeretlenek ismeretlenekkel vitáznak hevesen, és úgy ölik egymást az ellenségek, hogy nem is látják egymást. A háború steril lett, a rakéták és más eszközök akár néhány száz kilométerre is elszállnak, sőt, olyanok is vannak, amelyek a Föld bármelyik pontját elérhetik.

Ellenben mindannyiunknak közünk van egymáshoz ezen a bolygón, ez az emberiséget összekötő háló, mely lehet digitális is, analóg is, és egy mosoly is, ha valaki szembejön. Én úgy látom, a ma kérdése az, hogyan őrizzük meg a bolygónkat, az emberi közösségeket úgy, hogy az emberi szenvedést és az élővilág kirablását is megszüntessük. Mindezt úgy, hogy közben ne találjunk ki valamilyen új, borzasztó ideológiát, melyért ölni és halni kell.

A jövőnek nem félelmeket kell rejtenie, hanem lehetőségeket mutatnia az embernek, a közösségeknek és mindennek, ami él a Földön.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..