* Sok kisgyerek álma, hogy állatorvos legyen. Önben ez mikor fogalmazódott meg?

— Nagy hatással volt rám, hogy gyerekként a nyarakat Temerinben töltöttem, ahol nagyon élveztem a háziállatok közelségét, és mint a többi gyerek, a szabadkai otthonomban én is tartottam különféle házi kedvenceket. Később elgondolkodtam azon, hogy valóban állatokkal kellene foglalkoznom. Az egykori Moša Pijade Gimnázium befejezése után felvettek a budapesti Állatorvostudományi Egyetemre, ahol a külföldi hallgatók számára csak szóbeli felvételi volt. 1981-ben sikeresen befejeztem a tanulmányaimat, de abban az időben mindenkinek le kellett doktorálnia, tehát egy bizottság előtt vizsgáztunk, és hogy érzékeltessem a komolyságát, megemlítem, hogy az akkori mezőgazdasági miniszter volt a bizottság elnöke. Az oklevél megszerzése után hazajöttem, és alig telt el egy kis idő, Csantavéren kezdtem el dolgozni az új állatorvos-állomáson. Itt hat évet töltöttem, és hatalmas szerencsém volt, hogy ebben a faluban dolgozhattam, mert a háziállatokkal kapcsolatos legkomolyabb munkákkal találkoztam. A haszonállatok gyógyítása mély víznek számít, de úgy gondolom, hogy minden kezdő esetében szerencsés, ha ezzel indítja a pályafutását, hiszen egy ilyen terepen sok mindent lehet tanulni a sebészettől kezdve az elléseken át a különféle betegségekig. Az itt megszerzett tudást később a vadállatok esetében is tudtam kamatoztatni.

Dr. Jánosi Tibor

* Csantavér után mi következett?

— A feleségemmel Palicsra költöztünk. A szabadkai állatorvosi központ munkatársaként Palicson végeztem terepi munkát, és így mindennap bejártam az állatkertbe is, de nem kaptam megmutatkozási, bizonyítási lehetőséget. Amikor megindult a privatizáció, akkor megnyitottam a magánrendelőmet, ott fogadtam a palicsi és a környékbeli pácienseket. A Palicsi Állatkertben igazgatóváltás történt, Šinković Mirko állatorvos vette át ezt a szerepet, de mivel ugyanaz a személy nem lehetett igazgató és állatorvos is, ezért megengedte, hogy bejárjak az állatkertbe gyógyítani a betegeket. Arra kért, hogy ha valamit nem tudok vagy bizonytalan vagyok, akkor kérjem ki az ő véleményét. Menet közben én rengeteg, főként angol nyelvű szakirodalmat olvastam, hogy bővítsem a tudásomat, mert mindig is érdekelt a vadállatokkal való munka, kihívásként éltem meg. Nagyon jólesett, hogy szabad kezet kaptam, és minden áldott nap megjelentem az állatkertben. Az igazgató sajnos elhunyt egy súlyos betegségben, de az igazgatóhelyettes 2012-ben felajánlotta az állandó munkaviszonyt az állatkertben, így bezártam a magánrendelőt, és azóta vagyok a Palicsi Állatkert állatorvosa.

* Biztos vagyok benne, hogy rengeteg továbbképzésre volt szüksége a mai tudásához.

— Így van, hiszen ez egy rendkívül speciális ágazat. Ma már oktatják az állatorvosi egyetemeken a vad- és egzotikus állatok betegségeit, de amikor én voltam egyetemista, akkor mindössze egy félév erejéig volt vadbetegségek nevű tantárgyunk, de az a vaddisznókra, fácánokra, szarvasokra és társaikra korlátozódott. Bele kellett tanulnom ebbe a hivatásba, rengeteget kellett és kell hozzáolvasnom, hiszen sok minden változik az évek során. Jelentős mértékben módosult az érdeklődés, ma már ez egy népszerű ága az állatorvoslásnak. Valamikor a haszonállatok betegségei tették ki az oktatás 80 százalékát, a maradékot pedig a kis kedvencek, mint a kutya, macska, ma már ez fordítva van. Ma már sokkal több információt és tudásanyagot kapnak a hallgatók, én pedig az angol nyelvű szakirodalom olvasásával tudtam képezni magam. Az is sokat számít, hogy a többi állatkert állatorvosaival folyamatosan konzultálunk, kikérjük egymás véleményét, tanácsát. A mai napig tagja vagyok a Magyar Vad- és Állatkerti Állatorvosok Társaságának, amire nagyon büszke vagyok. Minden évben konferenciákon veszünk részt, ahol a szakmai kapcsolattartás és fejlődés mellett barátságok is kialakultak. A Palicsi Állatkert is tagja az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének, mely azontúl, hogy számos előnnyel jár, minden évben egy rendkívül színvonalas konferenciát szervez, ahonnan sok tudással és tapasztalattal térünk haza mi, állatorvosok. Ez egy olyan nagy méretű találkozó, ahol — amikor egy európai városban tartják meg a konferenciát, akkor — 600-700 állatorvos van jelen, amikor pedig az Amerikai Állatkertek Szövetsége is csatlakozik, akkor 1000 felett van a résztvevők száma. Gyakran elutaztam egy összetettebb műtéti beavatkozás megfigyelésére is, hogy belelássak például az elefánt agyarának az operálási folyamatába. Fontosnak tartom azt is, hogy az állatorvos ellátogasson más állatkertekbe, és ötletekkel térhessen haza, persze ehhez nem árt, ha van anyagi forrás, melyből megvalósíthatóak az elképzelések. Sajnos annak ellenére, hogy a Palicsi Állatkert kiváló természeti adottságokkal bír, és az országban nincs sok állatkert, mégsem kap annyi támogatást, amennyire szüksége lenne.

* Kik a kedvencei az állatkert lakói közül, vagy vannak-e olyanok, akiknek nehezebb a közelükbe férkőzni?

— Az elefántok és a zsiráfok a kedvenceim, de sajnos most egyik sincs az állatkertben. Nagy erőfeszítésekkel dolgozom azon, hogy kapjunk zsiráfokat a jövőben. Nehezebb dolgozni velük, de engem mindig is nagyon érdekeltek az egzotikus állatok, és nagyobb kihívás egy olyan állat megmentése, amely ritka fajnak számít. Régi lakónk, Márti elefánt szelíd volt, de őt is tréningeztetni kellett, és nem a cirkuszi mutatványokra gondolok, hanem hogy például odatartsa a lábát a gondozónak, hogy le tudja vágni a körmeit. Ő egy indiai elefánt volt, aki negyvenévesen pusztult el. Sajnos nem volt megfelelő a lakhelye, sokat kellene változtatni az elefántházon, hogy alkalmas legyen egy új elefánt befogadására. Valamiért jobban kedvelem a nagyobb testű emlősöket. Az egyik legöregebb állatunk Tomi, a csimpánz, akit én nagyon szeretek, de ez sajnos nem kölcsönös, mivel jó néhányszor kellett már kezelnem. Ha meglát, menekül, elbújik a sarokba. Hihetetlenek az állatok, megérzik, ha altatópuskával közeledek feléjük, ezért sokuknak nem az állatorvos a kedvence. Arra nagyon odafigyelünk, hogy a műtéteket és az egyéb orvosi eljárásokat mindig a helyszínen végezzük, soha nem visszük ki az állatokat az állatkertből.

* Az idén megy nyugdíjba. Mi hiányzik majd?

— Elsősorban az fog hiányozni, hogy mindennap végigsétáljak az állatkerten. Mindig motiváltak és bátorítottak a munkámban a sikerélmények, amikor megszületett egy állat, vagy sikerült megmenteni, meggyógyítani őket. Jó érzéssel tölt el, ha sikeresen végeztem el egy beavatkozást, és ezáltal meghosszabbítottam egy állat életét. Természetesen később is eljárhatok az állatkertbe, de akkor már nem az én állataim lesznek. Meglátjuk, hogy a jövőben külsős munkatársként tevékenykedhetek-e, de én mindenképp azt szeretném, ha minél hosszabb ideig egymás életének részei lennénk az állatkert lakóival.