A Csárdáskirálynő gárdája

A közelmúltban a Zentai Színtársulat műhelymunkájáról, a hagyományostól eltérő színházi formanyelv alkalmazásáról, több évtizedes kimunkálásáról írtam. Ezúttal, igazolva a vajdasági magyar műkedvelő színjátszás sokrétűségét, a zenés műfajok otthonát, fellegvárát, Bácskertest (Kupuszinát) említem.
Amikor a zenés műfajok otthonának, fellegvárának nevezem ezt a falut, akkor teszem azt tudatosan, mindenekelőtt figyelembe véve azt a csaknem egy évszázadot, amely immáron a bácskertesi színjátszás mögött maradt, és amely nemcsak a kis bácskai helység színjátszó mozgalmának kibontakozását, aztán annak folyamatosságát, hanem a zenés darabok iránti nagyon is egyértelmű elhivatottságát érzékeltette, illetve érzékelteti.
Érdemes a bácskertesi műkedvelő színjátszás múltjának egyik-másik igen jelentős időszakaszánál elidőzni. Érdemes nyomon követni azokat az eseményeket, történéseket, amelyek a kis falu színjátszó mozgalmában meghatározó szerepet játszottak.
1910-ben Bácskertesen pályázatot írtak ki a megüresedett kántori állásra. A négy jelentkező közül Sturcz Józsefre esett a választás. Sturcz József 1885-ben Barcson született. Pécsett végezte el a tanítóképzőt, és ott tette le a kántori vizsgát is. Először a baranyai Vörösmarton kezdett dolgozni és onnan kerül aztán, az említett pályázat elnyerése után, Bácskertesre.
Sturcz József személyében tehát, a XX. század elején, egy kiváló pedagógus, valamint egy alapos zenei képesítéssel, tudással felvértezett, a zene iránt végtelenül elkötelezett, már akkor tiszteletet érdemlő egyéniség érkezett Bácskertesre. S ezzel annak életében egy igen tartalmas, sokszínű művelődési korszak kezdődik.
Az új kántortanító nem pihent. Első lépésként megalakította az egyházi férfikart, amely kezdetben csak egyházi énekeket adott elő, de később már világi énekek sőt népdalok is szerepeltek műsorán. Egy fúvószenekart is sikerült összehoznia. Ennek a sokat sejtető időszaknak legjelentősebb eseménye azonban mégis az első bácskertesi színielőadás volt! Az akkor verbuválódott színjátszók, természetesen Sturcz József irányításával, bemutatták Szigligeti Ede Cigány című zenés népszínművét. 1919 augusztusában került sor erre a mindenképpen színháztörténeti eseményre, már ami a kis bácskai falut illeti. Jegyezzük itt meg, hogy amikor Bácskertes műkedvelő színjátszásának 80. évfordulójára emlékezett, az elődök iránti megbecsülés, tisztelet jeléül, a falu színjátszói Szigligeti Csikósát mutatták be.
1946-ban Sturcz József nyugdíjba vonult. Emelt fővel köszönt el a kis bácskai falutól, ahol őt egyszerűen csak ,,Tanító bácsi'-nak nevezték, s ahol mindenki ismerte, becsülte és tisztelte.
Sturcz József két és fél évtizedet töltött Bácskertesen. Ezalatt megteremtette a falu művelődési életének sokszínűségét, elvégezte a legfontosabb dolgot: az alapozást. Különösen vonatkozik az a műkedvelő színjátszásra.
Sturcz József építő, elkötelezett munkáját fia, ifj. Sturcz József folytatta. Ugyanolyan hittel, lelkesedéssel mint az édesapja tette. S lett ő is, nagyon hamar, a falu ,,Tanító bácsi'-ja, és építkezett azokra az alapokra, amelyeket elődje rakott le, sorra alakultak a különböző szakosztályok, a falu művelődési életét újabb és újabb tartalommal gazdagította. Rendezői munkássága külön figyelmet érdemel. 1947 és 1983 között, amíg aktívan dolgozott, 50 színpadi művet rendezett (Népszínműveket, operetteket, drámát, gyermekdarabokat egyaránt)!
Mint ahogyan id. Sturcz József két és fél évtizedes bácskertesi munkásságát a teljesség igényével feltérképezni, bemutatni, legalábbis egy ilyen rövidebb lélegzetű írásban nem lehet, úgy nem lehet az ifj. Sturcz József esetében sem, annál inkább, mivel a fiatalabb ,,Tanító bácsi' 40 esztendőn keresztül tette a dolgát, szolgálta hűségesen a közösséget!
A két Sturcz, a bácskertesi műkedvelő színjátszás életében, mert most a hangsúly azon van, két rendkívül jelentős korszak kialakulásában meghatározó szerepet játszott! Az idősebb Sturcz az indulás, az alapozás folyamatában vizsgázott kitűnőre, a fiatal Sturcz pedig a megkapaszkodás, az építkezés, a továbblépés lehetőségének megteremtésében bizonyította, hogy édesapja büszke lehet rá, és nemcsak az édesapja, hanem az a közösség is, amely méltóképpen becsülni is tudta, s az otthon melegével ajándékozta meg a két csodálatos embert!
Az említett korszakok után, amelyek eleve meghatározták a falu műkedvelő színjátszásának arculatát, nem történt semmiféle váltás. A zenei műfaj iránti elkötelezettség továbbra is jelen volt, jelen maradt a falu színjátszó mozgalmában!
Amikor öt évvel ezelőtt a bácskertesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszói bemutatták Kálmán Imre Csárdáskirálynő című nagyoperettet, sokan felkapták a fejüket, és valahogy nem akarták elhinni, hogy itt a Vajdaságban, egy alig 2600 lakosú falu színjátszói veszik a bátorságot és egy ilyen rendkívül összetett feladatra vállalkoznak, mint a Csárdáskirálynő színpadra állítása?! Mert, ugye, érveltek a hitetlenkedők, egy ilyen operetthez nagy létszámú társulat ,,szükségeltetik', aztán jó énekesek, minőséges zenekar kell hozzá!
A Csárdáskirálynő osztatlan sikert aratott. Kiérdemelte a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók VI. Találkozójának legrangosabb díját (a legjobb előadásért járót). Bácskertes színjátszó társulata nemcsak nagy létszámával dicsekedhetett, hanem annak kiegyensúlyozottságával (a tehetséges színjátszókat értem ezen), érettségével. Aztán jó énekesekben sem volt hiány, a kiváló zenekar ugyancsak nem hiányzott! Sőt! A rendezőnek, Molnár Józsefnek, arra is volt lehetősége, hogy a falu tánccsoportját is angazsálja. Számos táncbetéttel színesítette az előadást. (Ehhez csak ezt fűzném hozzá: a bácskertesi táncegyüttesnek 70-80 tagja van!)
A zenés műfajok iránti ragaszkodás, elkötelezettség, csaknem egy évszázad óta, meghatározza a falu műkedvelő színjátszásának arculatát. Ez nem azt jelenti, hogy más színpadi műfajok iránt nem érdekelődnek a bácskertesi színjátszók! Mindenesetre Bácskertes műkedvelő színjátszása megérdemli, hogy a mozgalom (de nemcsak a mozgalom) egyik kiemelkedő, jelentős tényezőjeként tartsuk számon!