A vajdasági magyar nótaköltés legismertebb, legnépszerűbb és legtermékenyebb alakja, ő a ,,bácskai Dankó Pista'' - 1895. június 20-án született a lóversenyeiről, vásárairól híres Torontálvásárhelyen, s 1973. március 21-én távozott az élők sorából, Újvidéken. Még életében megérte azt, hogy gyönyörű dalait előadják a tükrös kávéházakban, a színházakban, a művelődési otthonok színpadjain - Nagynevű elődjeinek muzsikája szívén találta az élettől sokat váró fiatalembert, mindig különleges várakozással indult a hangversenyekre, nagy rajongója volt Liszt Ferenc, Chopin és Schubert örökbecsű szerzeményeinek, de lelke gyakran ezer sebből vérzett, halála előtt néhány nappal szomorúan nyilatkozta az újságírónak: ,,Nem afféle fütyülő nótaíró vagyok, akinek fogalma sincs a kottához, de az sem vagyok, aki lehettem volna...''
,,Gergely Sándor volt - úgy emlékszem - egyik legelső magyarországi íróvendégünk. Az öreg forradalmárt én kísértem el a gimnáziumba, és a folyosón egyszerre csak megállt, levette sötét szemüvegét, és könnyes szemeit törölgette. A csukott ajtó mögött édes gyerekhangok áradtak ki a folyosóra. Forradalmi dalokat énekeltek a gyerekek, és magyarul. Ezért kristályosodtak ki Gergely Sándor szemei. Vitkay Gyula volt abban a gimnáziumban az énektanár...'' Gál László számolt be a Magyar Szóban erről az eseményről ilyképpen.
Megkönnyezték a nótaszerzőt, ám az igazi ,,nagy taps'' mindig elmaradt. Olykor nagyon közel merészkedett az ünnepi terített asztalhoz, de élete utolsó napjaiban már maga is belátta, hogy a szakmának csupán a hajótöröttje ő, akinek hiába muzsikált még a szíve is.
Édesapja, a bognármester vasárnaponként a szép virágos akácfasoron vezette gyermekeit, Árpádot, Gyulát és Rózsát a misére. Laki Sára, Gyula édesanyja bérelt zongorához ültette le a fiát. A mama műkedvelő színjátszó volt, s abban reménykedett, hogy egyszer majd a gyermeke felállhat a pulpitusra, vezényelheti a filharmonikusokat valahol, egy nyüzsgő város színházában. Nagybecskereken járt Gyula a polgáriba, s akkor még nem sejtette, hogy neves zeneszerző lesz belőle, hogy olthatatlan szenvedéllyel haláláig több mint 200 dalt szerez majd, ír chansont, táncdalt, katonanótát, indulót, gyermekdalt, egyházi kórusművet, orgonazenét és népzenei feldolgozásokat. A Béga-parti városban szívósan képezte magát, meg akarta hódítani a világot. A Waltrich házaspártól tanult meg zongorázni és cimbalmozni, de tehetségesen hegedült is. 1910-ben egy zenei matinén előadták egy szerzeményét, majd a megyeháza dísztermében megtartott hangversenyen egy Meggyesi nevű énekesnő elénekelte Irigyellek, amíg élek című dalát. Nagybecskereken a középiskolának megfelelő felső kereskedelmiben tanult tovább. Temesvárott, ahol katonaként szolgált, a lőportoronyban őrködve született meg a lelkében a Fölmegyek a hegyre, lenézek a völgybe című dala, amellyel első nagyobb sikerét aratta. Az első világháború szörnyűségei elől nem menekülhetett el, megjárta az albán hadszíntér és Doberdó poklát. Albániában sebesült meg. Élményeit azokból a cseppet sem reményteljes évekből a naplójában örökítette meg.
Tudta, hogy munkássága nem mérhető Gaál Ferenc vagy Lányi Ernő munkásságához, eredményeihez, de érezte, hogy mégis viheti valamire, habár kisebbségi sorsban nehezen bontakozott ki a pályája, megfeledkeztek róla. Összetörhetett benne valami, elvesztette a hitét, reményét. Volt banktisztviselő Belgrádban, majd 1927-től a torontálvásárhelyi református gyülekezet kántori állását töltötte be, 1929-ben Debrecenben - püspöki engedéllyel - orgonista-kántori oklevelet szerzett az ottani református tanítóképző intézetben. Mindenütt, ahol megfordult, szorgalmasan komponált. A Vajdaság műkedvelő színpadain nagy sikerrel mutatták be a Megfordítom kocsim rúdját, Szeretnék én is még egyszer hazamenni, Árván nevelkedtem, Szép virágos akácsor című dalait, II. aranyérmet nyert a budapesti Rádió Újság 1933. évi pályázatán. A több mint 3500 pályázó körül Vitkay Gyula Félredobom józanságomat című csárdásának ítéltek oda érmet. Számos díjat, oklevelet nyert az évek során. A zombori Magyar Iparos Dalárda elnöksége neki ajándékozta az ezüst karmesteri pálcát. Visszatéregetett Nagybecskerekre is, s oklevéllel ismerték el munkásságát Szabadkán és másutt.
1947-ben a belgrádi oktatásügyi vezetők mindent megtettek annak érdekében, hogy Vitkay Gyula zenepedagógusi állást kapjon. Így aztán előbb Torontálvásárhelyen taníthatott, s ötvenéves volt, amikor áthelyezték az újvidéki Magyar Tanítóképzőbe, 1954-től az újvidéki magyar főgimnázium zenetanára lett. Dalait az Újvidéki Rádióban őrzik - hangszalagon. Műveit népszerű énekesek adták elő: Petz Marika, Németh Rudolf, Gubik Mira, Vitkayné Kovács Vera és mások. A VIVE-rendezvényein is elhangzanak a nótái. Többre is vihette volna, öröksége azonban féltve őrzött kincsünk.