— 2020. január 5-étől szolgálok Nagybecskereken, lelkészhiány volt ebben a községben, és az itteni gyülekezet meghívott, hogy legyek az ő lelkészük. Egy kis közösségről beszélhetünk, Nagybecskereken és a környékén ugyanis mintegy 300 református személyről tudunk, az aktívak száma pedig 40-50-re tehető, ennyien látogatják a templomot. Amikor a kijárási tilalom érvényben volt az idős személyek esetében, bizony csak hárman voltunk, akik még nem töltöttük be a 65. életévünket. Érezni lehetett, hogy az idős emberek félnek, illetve sokukat a gyermekeik kérték arra, hogy ne menjenek sehová, ne kockáztassanak, nehogy megfertőződjenek. Ilyen lassúbb tempóban zajlott az élet, azaz ez csak kívülről tűnhetett így, mert én ezt az időszakot másra használtam ki.

* Belekezdtek a felújításba, renoválásba. Mely munkálatok kaptak elsőbbséget?

— Ha valaki Becskereken jár, és jön a híd felől, látni fogja a szép, fehér tornyot. Az a templomunk, de csak a torony lett felújítva. Körbeültettük fenyőfákkal, hogy ne látszódjon, milyen állapotban van a templomrész. Mellette van egy zöld épület, melyről már csak mi tudjuk, hogy zöldre volt meszelve, mert már teljesen lekopott a festék, talán még a vakolat is. A parókia nagyon rossz állapotban van, még mindig. Mivel nincs külön gyülekezeti termünk, így a parókia egy részét átadtuk a gyülekezetnek. Én nem vagyok helyben lakó lelkész, de a lelkészi lakást is fel kellene újítani, viszont az nem annyira sürgős. Régebben beázott a tető, de egy németországi támogatásnak, a GAW segélyszervezetnek köszönhetően — egyik elődöm ugyanis onnan kapott segítséget — megjavították. Tavaly februárban jelentkeztem a Bethlen Gábor Alap pályázatára, és augusztusban megkaptuk a hírt, hogy nyertünk, így rögtön bele is kezdtünk a tatarozási munkálatokba. Elterveztük, hogy melyik teremből mit csinálunk, melyik szekrényt hova helyezzük át, viszont ez hosszadalmas munka. Már említettem, hogy ez egy kis közösség, főleg idős személyekből áll. Nyilván könnyű, ha az egyházközség 2000 lelket számlál, ott már biztosan akad néhány markos ember, akire lehet számítani. Így csak lassan tudtunk haladni a férjemmel, hívtam a presbitereket, a gyülekezeti tagokat, és amivel tudtak, azzal járultak hozzá. A könyveket átraktuk, a szőnyeget felgöngyölgettük. Amikor megérkezett a pénz, az egyik termet átalakítottuk könyvtárszobává, ott volt talán a legrosszabb állapotban a padlózat, újradeszkáztattuk, faltól falig szőnyeget rakattunk le. Arra gondoltam, hogy az nemcsak egy bejárószoba, hanem egy kis társalgóhelyiség is, és fontos, hogy ott melegebb legyen.

* A gyülekezet maga is hozzájárult a felújítási munkálatokhoz.

— A régi imatermet, melyet én kis imateremnek nevezek, a gyülekezet saját pénzéből újította fel, hiszen amikor láttuk, hogy milyenné vált a könyvtárszobánk, akkor úgy véltük, ha már kirakodunk a meszelés miatt, akkor ott is újítsuk fel a padlózatot. Tehát a gyülekezet pénzéből oldottuk meg a kis imaterem és a lelkészi-gondnoki iroda padlózatát is. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től kapott támogatásból pedig, melyet a magyar kormány és a Miniszterelnökség a Nemzetpolitikai Államtitkárság által adományozott, kimeszeltettük a kis imatermet, a lelkészi-gondnoki irodát, illetve a hosszú folyosót.

* A parókián nincs megoldva a fűtés sem.

— Minden második-harmadik szobában van kályha, és eddig úgy tüzeltünk, hogy az egyik helyiségben begyújtottunk, azt gondolva, hogy a meleg levegő majd a másik szobába is átáramlik, de mivel a belső rész 3,9 méter magas, a hő nem jutott át egyik helyiségből a másikba, viszont a tüzelés miatt a kályha körül már kezdett leperegni a vakolat. Ennek a gondnak a megoldására is pályáztunk, így a Betlen Gábor Alapítványtól kapott támogatásból vettünk egy kályhát, illetve tűzifát is beszereztünk. Így télidőben a kis imatermet, ahol a biblia- és az imaórákat is tartottuk, fűteni is tudtuk.

* Mik a további tervek, folytatódik-e a tatarozás?

— Talán inkább így kellene kérdezni: mik a további álmok? Merthogy sokat szeretnénk, de a megvalósítás nem csak tőlünk függ. Tervezünk, tervezünk… bizonyára már tíz éve tervezzük, hogy felújítjuk a templomunkat. Persze ez akkora pénzösszeg, hogy mi önerőből nem tudjuk előteremteni. A múlt év elején felkerestek bennünket a Teleki László Alapítvány munkatársai, és elmondták, hogy a magyar kormány beindította a Rómer Flóris Tervet, melynek az a célja, hogy a határon kívüli, műemlékvédelem alatt álló épületeket felújítsák. Nagyon megörültünk, mert ilyenre nem is gondoltunk, hogy jön valaki, és felajánlja a támogatást, a segítséget. Utána mondták, hogy ők már megbeszéléseket kezdtek a verbászi református templom érdekében, és a zsablyai evangélikus templomot fogják felújítani. A mi templomunk is nagyon rossz állapotban van, már megrepedezett, kezdett szétnyílni, vasabronccsal van összefogva. Nemsokára újabb hír érkezett, melyben arról tájékoztattak, hogy a Rómer Flóris Terv bírálóbizottsága úgy határozott, hogy jóváhagy erre a tervezésre, a munkálatok felmérésére 3 millió forintot, és a magyar kormány a Teleki László Alapítvány munkatársait bízza meg ezzel a feladattal. Hamarosan, e hónap végéig el is készül a terv, és aztán derül majd ki, hogy támogatja-e a magyar kormány ezt a felújítást, illetve hogy milyen ütemben, mikor kezdődhetnek meg a munkálatok.

* Ezek szerint még sok a tennivaló.

— A nyílászárók cserére várnak, ahogy a parókia külső tatarozása is már rég esedékes. Nagybecskerek Önkormányzatánál pályáztunk, és kaptunk is 200 000 dinárt, mely elegendő lesz az egyik fal felújítására. De lassan majd a többi is sorra kerül, minden alkalmat kihasználunk, figyeljük a pályázatokat. Ezenkívül van még egy tervünk, álmunk: hogy mi is harangozzunk. Ez nyilván egy kicsit furcsán hangzik, de egyetlenegy harang van a toronyban, kötéllel húztuk idáig, amíg volt erő. Most már úgy vagyunk vele, hogy nem várhatjuk el egy hetven-nyolcvan éves embertől, hogy húzza a harangot, úgy gondoljuk, villamosítani kellene, és meg is állapodtunk a presbitérium tagjaival, hogy ezt a saját eszközeinkből oldjuk meg. Hamarosan tehát újra megszólal majd a harangunk, de immár gombnyomásra. Viszont addig a kántorunk lánya harangozik, már amikor Nagybecskereken tartózkodik, mert nem ebben a városban tanul.

A nagybecskereki református hívek imája meghallgatásra talál, abban bíznak, hogy Isten segítségével lassan minden álmuk valóra válik.