home 2024. április 21., Konrád napja
Online előfizetés
A liberálisok és a szocialisták árulása
Dr. Mészáros Zoltán
2024.01.25.
LXXIX. évf. 4. szám
A liberálisok és a szocialisták árulása

Manapság a „balliberális” szitokszó. Illik bevezetni, fogalmakat tisztázni, ha bárki mondani akar róla valamit. Ez nem véletlen, a baloldaliak és a liberálisok „megdolgoztak” ezért.

A liberálisok árulása

Az egyén szabadsága minden szabadság alapja, és ez nem modern kori ötlet. Már Mózes könyveiben radikálisan korlátozták a rabszolgaságot. Az Újszövetségben is vannak a szabadsággal kapcsolatos mondatok. A római jogban, a germán törzsek szokásjogában is érték a szabadság. A korai keresztények és a reformáció is hozzátett a szabadság fogalmához.

Ha a szabadelvűség értelmezését keressük, akkor érdemes a brit hagyományhoz fordulnunk. A Domesday Book (mindenki összeírása), a Magna Carta Libertatum (a szabadságjogok összegzése), valamint a Habeas Corpus Act (csak bizonyítékokkal lehet valakit valamivel vádolni és fogva tartani) ott íródtak. John Locke is értekezett a jó kormányzásról, valamint a vallásszabadságról. Ez inspirálta az amerikai alapító atyákat. A függetlenségi háború pedig arról szólt, hogy nem irányíthatják őket a távolból, jelesül Londonból. A hollandok részéről már az államok felett álló jogról gondolkodott Huig de Groot.

A francia polgári forradalom azt az elvet érvényesítette, hogy a kis privilégiumokkal bíró réteg nem uralkodhat a többségen, majd a Code Civil a polgárok jogait garantálja. Ebben benne vannak Voltaire, Rousseau, Montesquieu gondolatai az egyenlőségről, polgárságról, jogállamiságról.

A liberális gondolat a gazdaságpolitikába is behatolt, a közös boldogulást és az egyéni szabadságot védte (Bentham). A XIX. század folyamán a liberalizmus győzelme teljesedett ki. Gondoljunk csak az 1848-as függetlenségi és szabadságharcra, melyet ugyan katonailag legyőztek, de a gazdaság és gazdálkodás szabadságával kapcsolatos jogokat nem törölték el, és ez hallatlan fejlődést hozott Magyarországnak a dualizmus idején. Szerbiában is a belga alkotmány értékeit próbálták alkalmazni, és a szabadság ma is egy erős hívószó.

Ám az elmúlt hetven évben valami végleg megváltozott, a gazdaság szereplőinek ereje egyre nőtt, az államoké pedig csökkent. Egyre világosabb, hogy az egyéni szabadságot nemcsak az államok, hanem a hatalmas cégek is veszélyeztetik. Senki sem szól az egyének érdekében az Apple vagy a Mercedes-Benz ellenében. Ma az egyéni jogok feláldozása folyik a gazdasági óriások érdekei szerint. A liberálisok ehelyett az egyéni szabadság lényegtelen kinövéseinek a lényegtelen vonatkozásaival jelennek meg a közbeszédben. A megszokott fogalmak, sőt a nyelvek rendszerét is átalakítanák valamilyen liberális és progresszív formában.

A magyarországi liberalizmus első lépése volt, hogy az Antall-kormány idején gyengítették a nemzeti érdekek megjelenítését. Majd az SZDSZ az első adandó alkalommal lepaktált az egykori uralkodó párt örököseivel. Ezért nem divat ma liberálisnak lenni.

 

A szocialisták árulása

Az egyéni szabadság mellett az is fontos, hogy az ember közösségi lény. Így tud élni és kiteljesedni. A szocializmus gyökerében ez van, valamint annak a keresése, hogy hol van egy ilyen hely, vagy az, hogy hogyan lehet ilyen rendszert létrehozni. A XIX. század manchesteri kapitalizmusa ennek az ellenkezőjét mutatta olyan erővel, hogy az anarchisták és a szocialisták is valamilyen radikális megoldásban gondolkodtak. Marx kapitalizmuskritikája egy érvényes látlelet, ám az, hogy Marx az erőszakban (a forradalom, mely elsöpri a kapitalizmust) látja a megoldást, tragikus.

Marx újabb tévedése, hogy a szocializmus nem a fejlett kapitalista országokban szökött szárba, hanem Oroszországban, ahol még inkább eltorzult, és hallatlan diktatúrát, embergyilkos rendszert hozott létre. A munkásságot Hitler is elárulta, amikor a nemzeti szocializmus nevében háborúba vitte országát. Mindettől távolodott el a szociáldemokrácia, mely elismerte a demokráciát és a polgári jogot, a hatalom megszerzésére pedig békés úton, választásokon törekedett. Ebben sikeresnek bizonyultak az észak-európai államok, de egész Európában voltak befolyásos szocialista pártok. Ebben a politikában az emberi méltóság, a nyugdíjrendszer, az egészségügy, a közoktatás rendszere, de a munkások jogvédelme is figyelmet kapott. Nem volt ez egy földi paradicsom, de sokkal jobb volt a „létező szocializmusnál” és a manchesteri kapitalizmusnál is. Amikor baj volt, még az olyan szélsőségesen nagyipart támogató rendszerek is a szociális hálót erősítették, mint az USA. F. D. Roosevelt az állam eszközeit használta fel, hogy munkához és bérhez juttassa az embereket (New Deal).

A Szovjetunió összeomlásáig Nyugat-Európában minden országban figyelmet fordítottak a szociális helyzetre (még a fasisztoid rendszerekből kilépő Spanyolországban és Portugáliában is). Ha voltak is válságok, az életszínvonal, a munka értéke és megbecsülése természetes volt, de a szocialista elit kihátrált a munkavállalók mögül. Kezdődött ez Tony Blair harmadikutas politikájával, az óriáscégek felé való közeledéssel. Ez billentette a szocialistákat a már hitehagyott liberálisok mellé. A hajdani munkássághoz hasonlóvá vált, bérből és fizetésekből élő emberek tehát támasz és képviselet nélkül maradtak.

Ma tehát igazából nincsenek sem liberális, sem szocialista pártok, viszont vannak népi, nemzeti konzervatív pártok, melyek magukat jobboldalinak, jobbközépnek mondják, de a konzervatív közép pártjai viselkedésükben nagyon elkezdtek hasonlítani a liberális és a szocialista pártokra. Számos esetben árulták el szavazóikat, amikor hatalomra jutottak, és ez teljesen összezavarja a választópolgárokat. Ami nem ebből a körből indul, azt mind szélsőségesnek nevezik, legyen szó akár Bernie Sandersről, aki az USA-ban egy szociálisan érzékeny hangot üt meg (akinél baj, hogy öreg, de Joe Biden elnöknél nem), vagy az AFD (Alternative für Deutschland), melyet szinte fasisztának tartanak Németországban.

 

Van-e kiút?

Ma a politikai szereplők minden rétegből szavazatokat akarnak szerezni, miközben egy „hiperkapitalizmusban” élünk, melyben a tőke legnagyobb birtokosai bármit megkérdőjelezhetnek. Ebből csak úgy lenne kiút, ha a választópolgár jól tudná, mit akar, és a szívével/empátiával nézné, ki mennyire hiteles. Végül pedig arra szavazna, aki átment mindkét teszten.

Lassan vissza kellene tessékelni az államot, a pártokat, a piacot azokba a keretekbe, ahova valók. Olyan ez, mint az olimpia. Vannak versenyzők, bírák és szabályok. Az üzleti élet szabályai nem érvényesek a politikai életre, és erre a választóknak kellene emlékeztetniük a „versenyzőket”, akik nem szabálytalankodhatnak, pl. nem kellene a beépített elavulást büntetlenül hagyni, sem a kamatos kamat kamatját számolni a bankoknak. Egyszóval, meg kell állni egy kicsit, és szépen rendet rakni.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..