Száztizedik születésnapján Pasarétre jöttem, hogy megálljak az első teljes alakos Németh László szobor előtt.
Más, jobb időkben - de vannak-e ilyenek a mi históriánkban? - tán nem lenne ekkora jelentősége ennek az évfordulónak. Most megnyugtat és biztatást ad a fehér kőbe öltözött szoboralak: reám néz a huszadik század legokosabb magyarja.
Nemcsak az átszellemült fej, az egész alak sugározza ezt a kivételességet. Van okunk rá, hogy nagyon-nagyon figyelmezzünk a tekintetére. Semmire nincs akkora szükségünk, mint az okos szóra, az okos cselekedetre, az okos megmaradásra.
Illyés Gyula nevezte a múlt század legokosabb magyarjának. Ha valakinek, akkor neki hihetünk.
A legokosabb volt Németh László, igen, mert a tudás legmélyebb kútjából merített: az emberiség történetéből. Mert a magyarságot úgy fogadta el, úgy akarta a jövendő évszázadokra megerősíteni, mint az emberiség fontos, elhagyhatatlan alkotórészét.
Okosságát nem csupán adottságaival, rendkívüli tehetségével nyerte el, hanem mindenekelőtt a rendületlen tanulással. Tanuló és tanító emberként élt. Aszkétaként, misszionáriusi kínok vállalójaként, hogy megkísérelje újraszőni a tudatot az elbutított magyar nép fölött. Ezzel menteni meg - az emberiség számára.
Lenyűgözően, zavarba ejtően sokoldalú és termékeny volt. Valóban, a nagy tudás zavarba ejt. Hát még Németh László tudása! Ez az irodalmat, a természettudományokat, a történelmet, a filozófiát, a néprajzot, az esztétikát, a nyelvészetet, az idegen nyelvek ismeretét felölelő tudás.
Égig érő torony magasodik előttünk.
Ha pedig a műveit vesszük számba, a vaskos köteteket, a regényeket, a novellákat, az esszéket, a drámákat, a tanulmányokat, elhűlve kérdezzük: hány élete volt Németh Lászlónak? Mikor élt? Hogyan lehetséges ilyen hőfokon, ilyen minőségen tartani az alkotókedvet?
Jövendő újságíróknak beszéltem nemrég Németh Lászlóról. Aki - és nemcsak úgy mellesleg - a magyar sajtótörténet kiemelkedő alakja is. Sorskérdések című kötetét fellapozva találunk egy kisebb könyvet kitevő fejezetet. ''Újságíró - újság nélkül” - ez a címe.
Újság nélkül? - kérdezték a hallgatók. Bizony úgy, mindvégig, élete végéig, vitában állva szinte mindenkivel. Még legközelebbi eszmetársaival is. Szuverén alkotó, szuverén írástudó a magyar glóbuszon mindenkor könnyen lap és szerkesztőség nélkül találhatja magát.
Igaz, volt rövid ideig egy önálló folyóirata. A Tanú. Amelyet - napi családfenntartó munkája mellett - egyedül szerkesztett és egyedül írt tele 1932-ben. Ekkor éppen azt bizonyította Babitséknak és a Nyugatnak, hogy akár egy egész versenyképes szellemi műhely fenntartására is képes. Egymaga.
Más beleroppant volna ilyen vállalkozásba. Németh László azonban nemcsak a huszadik század legokosabb, hanem minden bizonnyal a legállóképesebb magyarja is volt.
Egy ideig, 1934-ben a Magyar Rádió irodalmi osztályát is vezeti. Amíg vezetheti.
Ekkor írja meg nagy tanulmányát a csodálatos technikai eszköz teremtette lehetőségekről és feladatokról.
Mennyire érvényesek ma is ezek a sorok!
A Rádió egyesítse az elszakadt magyarságot, mert különben véglegesen ''szétesik négy töredék magyarságra.” Legyen jellem- és köztudat-alakító erő, általa az író, a tudós ''húzódjék közelebb népe gravitációs központjához”. Legyen néplap, közérthető, de magas színvonalú. Irtsa a rossz, és teremtse a jó nyelvszokást. Állítsa helyre a széttört magyarság közös tudatát, hozza eszméletbe a közös hagyományt. A hagyomány által ébren tartott öntudatra, ''mint csontvázra, a nemzeti önismeretet rakja fel húsul”. Ne csak tájékoztasson, hanem tanítsa is a tájékozódást: a népek hazájában, a nagyvilágban és az időbeli hazában, ''amelynek területe egy kor életfelfogása... az értékek időszerű rendje...”. Adjon életeszményt és alakítson életmódot. És mindenekelőtt ébressze föl az ifjúság szellemi versenyzőkedvét.
Száztizedik születésnapján szobra előtt állva eltűnődöm: mi és milyen hatással él Németh László hatalmas életművéből?
Az én katedrámból, a Megmentett gondolatokból, az Európai utasból, a Két nemzedékből, a Sajkódi estékből, a Sorskérdésekből. A Kisebbségben döbbenetes felismeréseiből. A minőségi magyarság gondolatköréből. Az emelkedő nemzetből.
Ki meri mostanában idézni és hol 1943-as szárszói beszédének beteljesedett szavait? ''Aki a magyarság újkori történetét megírja, arra kell felelnie, hogy süllyedt 'bennszülött'-é ez nagy középkori nemzet tulajdon országában?... Állami életét idegenek vezetik; ha vannak is véréből való nagyjai, azok csak maharadzsák; gazdaságilag kizsákmányolják; idegen civilizációk selejtje ellen nincs védelme; erkölcsében és testében nyomorodóban van.”
Mit tudunk róla, aki a magyar ügyet már-már vallásként fogta fel?
Az én újságíró-hallgatóim szinte semmit sem olvastak tőle. Míg mások, akik jól ismerik a Németh László-i életművet, éppen hogy inkább a szobrába öltöztetnék az írót. Azaz elhallgatnák előlünk.
Pedig sorsdöntő számunkra és még inkább ifjaink, utódaink számára, hogy elnyomorodott erkölcsi és fizikai állapotunkban értsük, megértsük őt, hogy a katedrája elé gyűljünk. Nem véletlenül zárta ''Az ifjúsághoz” címzett üzenetével a Sajkódi esték című kötetét:
''Mert mi is lehet szebb, fiatalok, mint abban a sok benyomásban, névben, adatban, véleményben, amit természet s civilizáció elménkre szórt, tanulással, s a tanulás-kigyújtotta gondoskodással szép rendet teremteni...”
De ez csak vele sikerülhet, nélküle, a legokosabb magyar nélkül nem.