Fordít elbeszéléseket, regényrészleteket, és nemrég Laslo Blašković Történet a bágyadtságról című könyve is megjelent magyar nyelven, Éva fordításában.  

* Több mint tíz éve fordítasz. Mit szeretsz a legjobban ebben a munkában, és mi a legnagyobb kihívás?

— Valójában akkor kezdtem el fordítással foglalkozni, amikor beiratkoztam a Magyar Tanszékre. Kezdetben leginkább a színház világa érdekelt, színikritikákat írtam. Szavaltam is. Aztán később csak fordítottam. Voltunk néhányan az évfolyamon, akik rendszeresen fordítottunk a Hídnak. Ez egy nagyon különös munka. Az ember egyedül van a könyvvel, az eredeti művel, a négy fal között. Senki és semmi nem zavarhat meg a munkámban. Maximális figyelmet igényel. Ezt szeretem. Szeretek elmélázni egy-egy szó, mondat fölött. Néha napokig tart egy oldal lefordítása, mert van benne, mondjuk, egy-két olyan mondat, amellyel küszködök. A legnagyobb kihívás megbirkózni a nehezen fordítható szövegekkel. Meg a versekkel. Velük más gondok vannak.

* Nem saját szöveg, mégis saját, hiszen a fordító valamennyire bele tudja vinni saját írásmódját. De mekkora szabadsága van neki?

— Azt hiszem, minden fordítónak van egy egyedi stílusa. Ha több fordítását olvassuk el egy személynek, akkor felismerjük a stílusát, mint ahogyan az írókét is. Minden szövegbe belevisszük önmagunkat, ez így igaz, de tiszteletben kell tartanunk a szerzőt és az eredeti szöveget. Én nem szeretek túlságosan eltérni tőle, de néha muszáj.

* Megesett-e már veled, hogy egy szöveggel nagyon nehezen tudtál megbirkózni, vagy hogy hosszabb időre elakadtál?

— Persze, mindig van olyan szöveg vagy vers, amellyel többet kell foglalkozni. A kortárs versek értelmezése okozta eddig a legnagyobb gondot. Hiszen ha nem tudom értelmezni, nem látok a vers mögé — ahogy mondani szoktam —, akkor hogyan ültessem át más nyelvre? A versek esetében, azt hiszem, jobban eltértem az eredeti anyagtól, mint a prózai műveknél. Nálam ez az „elakadás” néhány napos, ennél hosszabb ideig nem tartott. Valahogy csak megoldja az ember. Még jó, hogy van internet, ez nagy segítség.

* Mi alapján választod ki, hogy kinek a szövegét fordítod le?

— Kezdetben ott voltak a tanáraim, akik szöveget ajánlottak. Amit ők jónak véltek, azt lefordítottam. Azt, amire szükség volt. Később már egyedül kezdtem válogatni, férjem segítségével, aki rendkívül jól ismeri a szerb irodalmat. Vannak terveim, ötleteim, persze most már egyedül választok. Meséket szeretnék fordítani a közeljövőben, mostanában ezek közül szemezgetek. Azt választom ki természetesen, amelyik megfog, megtetszik. De az olvasóközönségünkre is oda kell figyelnünk. Meséket azért szeretnék fordítani, mert úgy vélem, hogy a gyerekeink nem igazán ismerik a szerb (gyermek)irodalmat, írókat és költőket. Néhányat kivéve, mint például Zmaj bácsit.

* A méltatásban azt írják rólad, hogy jól ismered a szerb irodalmat, ízlésed megbízható. Kik a kedvenc kortárs szerb íróid/költőid, és miért éppen ők?

— Az túlzás, hogy jól ismerem, én elsősorban a magyar irodalommal foglalkozom, hiszen magyartanár vagyok. A szerb irodalmi történéseket igyekszem követni. Sok szerzőtől fordítottam már, de a legkedvesebb számomra talán mégis David Albahari volt. Közérthetően, világosan ír jó történeteket. Azt hiszem, az első szöveg, melyet életemben lefordítottam, éppen egy Albahari-írás volt. Később több szövegével is foglalkoztam. Dragan Velikićet is szerettem fordítani. És persze Laslo Blašković történeteit sem hagyhatom ki. Duško Radović is nagy kedvencem, szívesen fordítottam a meséit.

* Nemrég jelent meg első regényfordításod. Mekkora falatnak élted ezt meg?

— Nem nevezném regénynek ezt a könyvet. Több helyen is láttam, hogy regényként beszélnek róla. Ezek rövid történetek. Egymástól függetlenül is olvashatjuk őket. A szerző sem nevezi regénynek a saját művét. Mindenképp nagy munka volt, egy ilyen könyvre az embernek rá kell szánnia egy-két évet. Főleg, ha nem csak fordítással foglalkozik az életben. Egy részét megcsináltam, s utána egy ideig félretettem, majd ismét visszatértem hozzá. Szerettem ezeket a szövegeket fordítani, de nem volt egyszerű feladat.

* Színikritikákat is írtál. Mostanában mennyire jut időd a fordítások és a család mellett színházba járni, olvasni?

— Igen, az egyetemi éveim elején írtam színikritikákat. Gerold László tanár úr dramaturgiaórái nagy hatással voltak rám. Kritikust akart nevelni belőlem, magyarországi folyóiratokat hozott nekem, együtt olvastuk mások kritikáit, együtt mentünk színházba, együtt elemeztük az előadásokat. Nagyon jó időszak volt ez. Igazán élveztem. Aztán valahogy mégis a fordítást választottam. Mostanában a kisfiammal vagyok a legtöbbet. Jóval kevesebb idő jut mindenre, amivel korábban foglalkoztam. Esténként vagy éjszaka tudok olvasni, fordítani. Olykor elalszom a könyv fölött, de igyekszem utolérni magam. A színházba is eljutok olykor, de mostanában sajnos csak az újvidéki előadásokat nézem meg.