A Kossuth-díjas, Liszt Ferenc-díjas és Prima Primissima díjas énekesnő a VM4K gálakoncertjén lépett fel Balázs-Piri Somával, a Virtuózok című műsor korcsoportgyőztesével és a Szegedi Szimfonikus Zenekarral, Paskó Csaba vezényletével. A művésznő a koncert előtt adott lapunknak interjút, melyből kiderült, hogy nagyszülei révén erős szabadkai kötődései is vannak, és szívesen emlékezik vissza gyermekkori élményeire.

* Milyen érzéseket ébreszt önben a szabadkai zsinagógában való fellépés? 

— Ha azt mondom, hogy a gyerekkoromat idézi fel, akkor az hihető? Mert nagyon sokszor elsétáltam itt, a zsinagóga előtt, a nagyszüleim ugyanis nem messze laktak innen. Édesanyám vajdasági származású, bár nem szabadkai, hanem az Újvidék melletti Bácsföldváron született, de a nagyszüleim ideköltöztek, hogy közelebb legyenek a magyar határhoz. Mi Kiskunhalason laktunk, így gyerekkoromban akár heti négy-öt napot is itt voltam. Nekem nagyon sokat számít, hogy most itt léphetek fel.

* Milyen más szabadkai kötődései vannak?

— Már többször énekeltem a városházán is, ott is csodálatos környezetben. Nagyon sok barátom van itt, sokat járunk át, gasztro- és kulturális turistaként is gyakran megfordulunk itt a családdal például azért, hogy egy jót együnk, vagy hogy megkóstoljuk az itteni borokat, akár Szabadkán, akár Palicson.

* Mennyiben más vajdasági vagy szabadkai közönség előtt fellépni? 

— Már akkor is elszorul a torkom, amikor beszélek róla, visszajönnek a régi emlékek, és biztos vagyok benne, hogy a rokonságomból is többen jelen lesznek a koncerten, lesznek régi ismerősök is, szóval ez nekem mindig egy ilyen szívszorító érzés, ezért egy kicsit izgulok is, hogy hogyan fog sikerülni az éneklés.
 

* Magánemberként sűrűn jár ide?

— A nyár folyamán is jövök majd, mert mindig szoktunk családi találkozókat tartani, és akkor több napot is itt vagyunk. Nyaralunk, kikapcsolódunk és természetesen nosztalgiázunk. Ez kizárólag pihenés lesz, munka nélkül, ehhez ragaszkodom. Lemegyünk a Gyöngyszigetre, ott van a családnak egy nyaralója, s majd a Tisza-parton fürdőzöm, és semmi mást nem csinálok, csak pihenek. Nem gondolok semmire, csak élvezem az itteni életet. A nagyszüleim itt éltek, volt kishatárátlépőnk is. Anyukám valójában öt évvel ezelőttig jugoszláv állampolgár volt, és nagyon nehezen kapta meg a magyar állampolgárságot, pedig 1969 óta Magyarországon él. Az iskola után Kiskunhalason felszálltunk a buszra a testvéremmel, a buszvezető már ismert bennünket. A Halasi úton laktak a nagyszüleim, és a buszvezető a belváros közelében, a ház előtt rakott ki bennünket. Itt tanultunk, és reggel vagy este mentünk vissza, tehát a hét napból ötöt biztosan itt voltunk, a hétvégét meg 100 százalék, hogy itt töltöttük, és a nyarat meg az összes szünetet is. Mindent itt. Szerettük, nekünk gyerekként akkor ez volt a Nyugat. Lehetett Adidas cipőt meg bakelitlemezeket vásárolni. A mai fiatalok már nem is tudják, hogy ez mennyit számított akkor. Palicsot meg imádtam, szerintem a ’80-as években élte a virágkorát, most is kimegyünk oda néha, de már nem olyan, mint akkor volt.

* Több helyen is fellépett már a nagyvilágban. Van olyan helyszín, amely a szívéhez nőtt, vagy koncert, amelyet szívesen idéz fel?

— Erre nagyon nehéz válaszolni, és nem szeretnék csak egy helyet kiemelni. Mindig szívesen lépek fel a határon túli magyar vidékeken. Ezek azok a koncertek, amelyek nagyon feltöltenek, és nagyon sokat adnak nekem. Szinte missziómnak érzem, hogy Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben vagy itt lépjek fel. A hívó szó mindig válaszra talál a határon túlról.

* Rengeteget utazik a fellépései miatt, feltételezem, rengeteg élménye van.

— Biztos, hogy nem az átlagos utazó operaénekesek közé tartozom, mert nekem szörnyű volt. Azért szörnyű, mert nagyon nagy a honvágyam. Igazából ami engem hosszú távon életben tartott a külföldi utazásaim során, az a hivatástudatom. Ez a hivatástudat annyira erős volt, hogy nem engedhettem meg magamnak, hogy ne vállaljam azért, mert csak itthon szeretek otthon lenni. Egy művésznek, egy fiatalnak nagyon fontos, hogy mást is lásson, és máshol is megmérettesse magát, főleg egy ilyen műfajban, amelyben én dolgozom, hiszen nagyon fontosak az impulzusok, melyeket nem hazai helyekről kapok, mert otthon mindig elfogultak az emberek. Nagy hasznomra vált, hogy bejártam a világot, Ausztráliát leszámítva nincs olyan hely, ahol ne énekeltem volna — oda azért nem mentem, mert az már nagyon messze van, már Ázsia is éppen elég volt. Oda még néha eljárogatok, mert vannak ilyen „szívügyes” helyeim, Japán, illetve Tajvan, néha esetleg Kína, de igazából már nagyon keveset utazom. Elsősorban azért, mert van egy négyéves kislányom, és huszonöt évig nem csináltam mást, csak bőröndben éltem. Nehéz volt, de nagyon jó is, mert rengeteget tanultam és tapasztaltam. Emberileg is, és szakmailag is.

* Van egy lánya, fontosnak tartja a családot. Hogyan tudja összeegyeztetni a szakmai életét a családdal?

— Négy évvel ezelőtt, amikor kislányom született, elhatároztam, hogy soha többé nem utazom. Hát ez nem így lett, de az biztos, hogy tizenkét hónapból nem utaztam tizenegyet, ahogy előtte. Ennek a jelentőségére akkor döbbentem rá, amikor otthon voltam karácsonykor meg húsvétkor, ugye, a családdal együtt. Könnyes szemmel mondták, hogy mennyire hiányzom nekik. És ők is nekem. Néha a feladatok annyira elviszik az embert… de azért egy családnak nagyon fontos, hogy erős kapcsolatot tartson, és így, már ötven felé az ember másként ítéli meg a dolgokat, érzékenyebb, emocionálisabb. Tehát már másak a prioritások, és ez így van rendjén.

* Néha a család is elkíséri a munka jellegű utakra?

— Persze. Úgy volt, hogy most is jönnek, de végül a nagy meleg miatt inkább otthon maradtak. Mégiscsak jobb nekik a Velencei-tó partján, mint itt ebben a nagy melegben. Nagyon zsúfolt most az életem, a koncert után vissza is kell hogy utazzak, és sajnos nem maradhatok, a többi koncert miatt sem, de egyébként, ha tehetik, akkor elkísérnek, eljönnek velem.

* Világszínvonalú operaénekesként biztosan sok helyről kapott ajánlatot, viszont a külföldi élet helyett ma is Magyarország az otthona. Fontosnak tartja a kötődést?

— Nagyon, és ezzel mindig így voltam. Biztosan a neveltetésemből is fakad, hogy nagyon fontosnak tartom, hogy egy helyen éljek. Nekem a stabilitás sokat számít, a gyökerek, hogy hol születtem, mit vittem magammal, és hogy oda térjek vissza. Nekem az otthon Magyarország, jelenleg a Székesfehérvár vonzáskörzetébe tartozó Velencén élek.

Miklósa Erika (a szerző felvétele)

* Milyennek mutatkozik a nyári idény, ami a munkát illeti?

— Nagyon sokat dolgozom, most éppen benne vagyok egy turnéban, de ezt a szabadkai koncertet nem hagyhattam ki. Távolról jöttem, Erdélyből, a Székelyföldről. Közben csinálom a Másképp jazzturnémat, arról is van egy lemezem, melyet egy nagyon híres zenekarral, a Modern Art Orchestrával, egy jazzegyüttessel, egy big banddel csináltunk, és annak van egy nagyon nagy turnéja Magyarországon, úgyhogy azt szakítottam meg. Tegnap is énekeltem, holnap is fogok, úgyhogy ez egy ilyen időszak, de ide bármikor szívesen jövök.

* Milyen érzés volt Plácido Domingóval együtt fellépni?

— Nagyon jó, és nagyon szép barátságot ápolunk. Lesz még közös fellépésünk, ebben 100 százalékig biztos vagyok, a Virtuózok kapcsán is, ahol én zsűritag vagyok, illetve annak a Kis Virtuózok Alapítványnak is az alapítója vagyok, amelynek a munkáját ő is támogatja, tehát nagyon sokat találkozunk, és remélem, hogy azért még fogja bírni energiával, azaz még koncertezni is fogunk együtt.

* Somáról mint ifjú művészről mi a véleménye? 

— Ő már valóban művész, hihetetlenül természetes. Nagyon fontos szerintem ma a klasszikus zenében, hogy emberközeli legyen. Tehát azoknak, akik nem igazán ismerik a klasszikus zenét, és ismerkedni akarnak vele, Soma éppen megfelelő választás, mert egy nagyon jó közvetítője ennek a műfajnak. Nagyon kedves, szerethető kis angyal. Talán így jellemezném, és nagyon örülök, hogy közösen lépünk fel itt, Szabadkán. Egyébként ez az első alkalom, hogy kísérni fog engem zongorán, mert eddig csak én néztem az ő kis versengését, tevékenységét és koncertjeit, szóval ez az első közös produkciónk.