Hajdanán nyolc-kilenc cipész tevékenykedett a bánáti településen, ma már András bácsi az egyetlen. Amíg az egészsége engedi, a munkát nem hagyja abba, hiszen tizennyolc éves kora óta cipőket készít és javít. Megszámlálhatatlanul sok ember és javításra váró cipő fordult meg nála az elmúlt majd hét évtizedben, gyakran sorban álltak a kuncsaftok a műhely előtt. A pontos, precíz munka híve, amihez ma is tartja magát.

— Csókán születtem, napszámos szülők gyermekeként, apám a szőlészetben segéd-munkavezetőként dolgozott. Az általános iskolát Csókán fejeztem be, majd a német megszállás alatt Nagykikindára, magyar gimnáziumba jártam. Mivel az évfolyam legjobb tanulója voltam, az akkori bánáti magyar közösség addig taníttatott. Apám szőlész volt, ezért Versecen, a szőlészeti középiskolában kellett volna továbbtanulnom, a felvételi vizsgát azonban szerb nyelven kellett volna írni, én pedig magyar iskolába jártam, és szerbül csak annyit tudtam mondani, hogy dobar dan. 1945. március 10-én elszegődtem egy csókai mesterhez cipészinasnak. Három év alatt elvégeztem az inasiskolát, és 1948. március 8-án diplomáztam le Törökkanizsán. A cipészszakmához szinte semmit sem értettem, mert azokban az időkben nem lehetett bőrhöz jutni, így új cipőket nem készítettünk, csak a régieket foltoztuk, foltra foltot tettünk. Miután gyalog hazaértem Törökkanizsáról, apám azt mondta, munkát kell találnom. Nem maradtam Csókán, mivel nyolc-kilenc cipészmester és tizennégy inas dolgozott a településen, ezért még aznap este elindultam Újvidékre. Csónakkal átvittek a Tiszán, és a zentai vasútállomásról éjjel fél 2-kor induló vonattal utaztam Újvidékre. Fél 6-ra értünk oda, én pedig már 6 órakor a város tulajdonában lévő cipőgyár felvételi osztályán voltam. Felvettek, és a következő hétfőn munkába álltam. A gyárban 150-en dolgoztunk, szinte mindent kézzel csináltunk. A cipő készítése láncrendszerben működött, tízen dolgoztunk egy asztalnál, mindenki mást csinált. A cipőkészítést itt tanultam meg, Újvidéken váltam magas szakképzettségű cipésszé — meséli András bácsi, miközben mutatja az 1950-es években szerzett diplomáit, munkakönyvét, a különféle szakképesítésekről szóló dokumentumokat és egy füzetet, melybe az általa elvégzett havi normát jegyezték, melyet gyakran 75%-kal is túlteljesített.

Keszég András

Időközben három hónapra Borba, a Pozsarevác—Kučevo vasútvonalra küldték dolgozni, ahol majdnem le kellett vágni az egyik ujját, miután ráesett egy óriási kő. A gyárba visszatérve a rendőrségnek és a katonaságnak cipőket és csizmákat készített, majd két évre bevonult katonának. Leszerelése után, 1953-ban nem vették vissza addigi munkahelyére, mivel a város felszámolta a gyárat, viszont kiválogatta a legjobb harmincöt munkást, köztük András bácsit is, akinek megígérték, mihelyt lesz munka, visszaveszik a vállalatba. Három hónapig egy cipésznél maszekolt, majd 1954. március 15-én visszahívták korábbi munkahelyére, ahol huszonnégy évesen András bácsi volt a legfiatalabb munkás. Itt már nem csoportokban dolgoztak, hanem mindenki egyéni feladatot kapott, és az elvégzett munka minősége alapján fizették őket. 1955-ben egyike volt azon három munkásnak, akit a vállalat kiküldött a zágrábi cipőkiállításra. Saját kezűleg készített munkájával az 1200 kiállított cipő közül a második helyet érdemelte ki. 1955. szeptember 30-áig dolgozott Újvidéken, majd hazaköltözött Csókára, ahol 1956-ban önálló műhelyt nyitott.

— Hazatérésemkor a korábbi mesterem megkérdezte tőlem, mit akarok, hiszen rajtam kívül még hat cipészmester dolgozik Csókán. A munkától sosem féltem, úgy voltam vele, mindenki csinálja a dolgát, és mindannyian megélünk. Akkoriban hozzá lehetett jutni jó minőségű bőrhöz, viszont tudni kellett, melyik bőrből mit lehet készíteni, melyik mire való. Elárasztották a piacot a konfekciótermékek, autószámra hordták az üzletekbe a cipőket, kézi munkára csak elvétve volt szükség, és fel is váltotta a tömegjavítás. Beszéltem a nagy cipőgyárak képviselőivel, hogy az üzletekből a nem megfelelő minőségű és hibás, úgynevezett reklamációs termékeket küldjék el nekem, én megjavítom, és pontos időre leszállítom. Zsákszámra érkeztek a javítani való lábbelik — mondja, miközben néhány kígyóbőrt és egy afrikai pók bőrét veszi elő a fiókból. Kígyóbőrből készült lábbelit, több mint húszat, még Amerikából is rendeltek tőle. — Nagy emberek vásároltak nálam, nem kérdezték az árat, csak rendelték a cipőket. A ’60-as években a szögelt cipőket egyre inkább felváltották a varrott és a ragasztott lábbelik. Varrott cipőket is készítettem, hetente négy pár dupla talpút is megcsináltam, melyek ára 20 000 dinár volt. Az igényeket követve új kaptafákat vásároltam, a keresett pénzt újra befektettem. 1963-ban egy Olaszországban gyártott gépet vásároltam, mely tizenhat műveletet képes elvégezni. A 720 000 dinárba kerülő, 4600 fordulatszámon működő gép porszívóval és tíz késsel van felszerelve, melyek tökéletesre csiszolják a lábbelit.

A tizenhat műveletre képes, 1963-ban Olaszországban gyártott gép

András bácsi minden egyes cipőt kipucol, aminek díját beleszámolja a végösszegbe. A cipőket párosával fogadja, pár nélküli lábbelivel nem foglalkozik. Közben a polcról néhány pár cipőt vesz le, és mesél róluk. Megmutatja anyósa egykori cipőjét, mely még szögeléssel készült, majd egy afrikai kecskéből gyártott ortopéd cipőt vesz a kezébe. Egy hónappal ezelőtt hat pár téli cipő érkezett hozzá, mely öt hónapot egy belgrádi raktárban állt, mivel javításukat senki sem vállalta. A cipészmester teljesen újjávarázsolta a cipőket, talpat és sarkat cserélt, a befestés után a lábbelikről senki sem mondta volna meg, hogy nem valamelyik előkelő szalonból hozták ki őket. Bevallása szerint nem dolgozik olcsón, de a minőséget meg kell fizetni.

Harminckét éve, 1992-ben vonult nyugdíjba, de a munkát nem akarja és nem is tudná abbahagyni. Naponta reggeltől estig kint van a műhelyben, javít, csiszol, reszel, tisztít, cserél, újít, és várja a cipőket, hogy aztán a kezei közül kikerülő, újjávarázsolt lábbelik még hosszú évekig szolgálják tulajdonosukat.

A cipők között egy barna színű, múlt századból származó, afrikai kecske bőréből készített szandál is található

Kígyóbőrök és a fekete pókbőr (a szerző felvételei