Sóval és kenyérrel vártak bennünket

A fenti mondattal kezdte Ambrus Vilmos főesperes úr a vasárnap délelőtti szentmisét június 3-án, a Marosludashoz tartozó andrástelepi Boldog Gizella-templomban. Megfogalmazva ezzel a választ minden addigi kételyemre. Mert szép számban voltak kételyeim Erdélybe utazásunkkal kapcsolatban: hogyan kerülünk mi a szalontánc-koreográfiánkkal és Fazekas Mihály Lúdas Matyijának modernizált, komikus változatával az erdélyi néptánckultúra egyik legszínvonalasabb rendezvényének, a X. Gyöngykoszorú Néptánctalálkozónak a műsorrendjébe? A választ nem találtam, de bíztam Tóth Sándornak, a fesztivál szervezőjének értékítéletében és a kultúra terén gyűjtött sokéves tapasztalatában. Itt említendő meg, hogy Tóth Sándor tanár, közművelődés-szervező, a marosludasi Hajdina néptánccsoport vezetője ez év április 12-én az EMKE Maros megyei szervezetének kitüntetését vehette át a néptánc és a népi kultúra értékeinek megőrzése érdekében kifejtett erőfeszítéseiért.
A hajdinások februárban voltak egyesületünk vendégei, akkor ismerkedtek össze másik testvértelepülésünkről, a kárpátaljai Téglásról érkezett barátainkkal. Sándor a Ludas Matyi ME farsangi műsorának repertoárjából választotta ki az említett produkciókat, valamint a téglásiak népdal és stand up comedy műsorszámát, és hívta meg a Gyöngykoszorú találkozóra. Bármily elképzelhetetlen is volt számomra az indulás előtti napokban a székely néptánc, a kárpátaljai népdal, a modern tánc és a humor ötvözete, Sándor magabiztossága meggyőzött. Az eredmény pedig? Feledhetetlen, tartalmas, eufórikus élményt nyújtó rendezvény részvevőknek, közönségnek egyaránt.
Ahogy a szivárvány színei is csak egymás mellett nyújtják azt a varázslatot, amiért csodára váró lelkünk az eget bámulja, úgy voltunk mi is elvarázsolva a fesztivál színvonalától, sokszínűségétől. Tökéletesen kiegészítették a székelyföldi és a mezőségi táncok a társastánccal, a hazafias népdalok, a humorral, és a komédiával, együtt egy színes, érdekfeszítő, a közönség figyelmét folyamatosan ébren tartó, megunhatatlan, kavalkádot alkotva. Tóth Sándor úgy tartotta kézben a szálakat és úgy vezényelte le a 150 fiatal és 3 zenekar közreműködésével megtartott rendezvényt, hogy minden hang, minden lépés, minden jelenet a helyén volt, a közönség állandóan valami újat kapott, és mindez egy csodálatos egésszé állt össze a szemünk előtt. A dal szárnyára vett minket, a tánc elröpített, a humor feledtetett, és bármely pillanatban megjelenhetett a teremben Lúdas Matyi beváltani ígéretét, és részletben törleszteni adósságát Döbrögi nagyságos úrnak. A szórakozás mellett pedig észrevétlenül gazdagodtunk egymás értékeivel.

Erdélyi, kárpátaljai és vajdasági fiatalok Búzásbesenyőn

Négy napig tartó varázslat

Négy napot töltöttünk Erdélyben a Hajdina vendégeiként. Korán indultunk pénteken, a felkelő nap már Arad környékén köszöntött bennünket. A kedvünkért hajnalban kinyitották a Mária Radna-i templomot, Erdélybe jövet máskor is megálltunk itt imádkozni Szűz Máriához, a radnai kegyhely védasszonyához, az erdélyi magyarok patrónusához. Ülni kicsit a mélységes csendben, a hatalmas templom ódon falai között, míg egyensúlyba jön a lélek, megerősödik a hit, nő a jövőbe vetett bizalom. A radnai templom mindig nyitva áll az imádkozni szándékozó, megnyugvásra vágyó vagy csak kíváncsi utazó előtt. Marosludas kapujában vendéglátóink kenyérrel, sóval, vízzel vártak bennünket. Ebéd, elszállásolás és indulás a Torda melletti Aranyosegerbegyre, egy busznyi fiatal táncossal énekessel, színésszel, akik már barátoknak vallják magukat. Három, az anyaország határain kívül rekedt régióból. A fellépés jól sikerül, a társaság hangulata emelkedőben. Szombaton délelőtt kirándulás a Tordai sóbányába.
Húsz emeletnyi mélyen, lenn a sóbánya sportcsarnoknyi nagyságú üregében hűvös, tiszta, éles a levegő. Rövid időn belül érezni a szervezetben, a légzésben a változást, a tisztulást. A márványszerű falakon folyik a sós lé, talpunk alatt sercegnek a sókristályok. A magasból rengeteg lámpa lóg alá, Herry Potter-i misztérium lesz rajtunk úrrá. A tér közepén óriáskerék, körül mini-golfpálya, teniszpálya, színházterem, padok mindenütt. És tömeg, zsibongó gyerekek, tébláboló felnőttek. A még néhány szinttel lejjebb levő tóban csónakázók. Mindez mélyen a hegy gyomrában.
A délutáni szentmisén a táncról szól a prédikáció a templomot betöltő népviseletbe öltözött fiataloknak. Erdélyben természetes dolog a népviselet viselése és a néptánc. A fesztivál - melyet Sándor a Kárpát-medence gyöngyeire keresztel - színhelyéig tömött sorokban vonulunk végig az utcákon. A rendezvény után táncház.
Vasárnap egy kis falucskában Búzásbesenyőn lépünk fel, ahol este hétkor, a meghirdetett időpontban még üres a művelődési ház nézőtere. Várunk. Aztán tehenek megszámlálhatatlan sora halad végig a főutcán, jön haza a csorda. Negyedóra múlva telt ház, és a világ leghálásabb közönsége előtt lépünk fel. Mert első az élet, a jószág, utána a kultúra, a szórakozás! Végtelen tisztelettel, nagy érdeklődéssel, meglepő együttműködéssel (számolják Lúdas Matyi Döbrögire mért botütéseit) és vastapssal hálálják meg műsorunkat, csupa öröm és áhítat. A gyerekek sorban állnak autogramért, fiataljaink sztárok lettek egy kis erdélyi közösségben, Búzásbesenyőn. A magyar és székely himnusz éneklésekor már könnyeinkkel küszködünk, a nemzeti összetartozás napjának előestéjén mi erdélyi, délvidékei, kárpátaljai magyarok.
A kultúrműsor után pillanatok alatt ebédlővé varázsolják a termet, kolbász, sültek, házi kenyér, házi sajt, retek és zöldhagyma kerül az asztalra. Meg meggypálinka, házi bor. Mókamester is akad, majd dalra fakadunk, és soha nem énekeltünk ilyen őszintén visszainduláskor, hogy: ,,Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem megyünk mi innen el...'
Trianon 92-ik évfordulójának előestéjén nem siránkoztunk a múlton, éltünk a pillanatnak, építettünk Kárpát-medencei barátságot fiataljainknak, terveztünk jövőt, következő találkozót Kárpátalján, Tégláson.
''Magyarságunk bennünket összekapcsol, minket nem szavak, nem jelszavak, nem jelvények, nem mivoltunknak mesterséges üres definíciói kapcsolnak össze, hanem nemzedékek öntudata, akarata, és hagyományai” - mondta gróf Teleki Pál.

Az első lépés

''Ketten kellünk hozzá” - mondja Krúdy Gyula. - ''Mindig. Ahhoz, hogy élni kezdjen egy gondolat, egy történet, egy érzés. Én csak elkezdhetem.”
Az igazán nagy dolgokhoz pedig többen kellünk, akik ugyanúgy gondolkodunk, ugyanazon értékeket képviseljük.
Hogyan is kezdődött ez a történet? Az első lépéssel, mint mindig. Budakalász felé indultunk, a Kárpát-medencei civil szervezetek fórumára.
Egy meghívó az ismeretlenből, egy tétova gondolat: ide talán el kellene menni. Elindul egy gondolatot, megteszünk egy lépést tétován, de valami belső ösztönzésből, mintha valami erő hajtana, rakná a lábainkat egyiket a másik elé, emelné a tarisznyánkat, és húzna, vonna, mutatná az utat: Menj, és tedd a dolgod! Aztán ez az első lépés később embereket sodor, vonz magával, településeket mozgat meg több száz kilométerre egymástól, távolságokat zsugorít össze percekké, az érdektelenség vádjának fogságában tartott fiatalokban ébreszti fel a nemzeti összetartozás érzését, a magasabb kultúrák iránti igényt, És aki az első lépést megtette, csak áll és nézi, hogy a mustármagnyi hit tényleg hegyeket képes mozgatni.