Az emberiség mindig is kíváncsi volt arra, hogy milyen lehetett a régi kultúrák zenei világa, és hogyan szóltak az ősi dallamok, ritmusok. Az ókori görögök zenei hagyománya iránt különösen nagy volt az érdeklődés, hiszen a görög civilizáció kulturális és intellektuális központ volt, mely nagy hatást gyakorolt a nyugati civilizáció és zene fejlődésére. Ám amíg az ókori görög dráma és filozófia évszázadokon át túlélt, mélyen beépült a modern társadalomba, addig a görög zene csak részben maradt fenn az írott forrásokban, és inkább rejtély számunkra.
A zenészek, történészek és régészek szerették volna újra hallani az ókori görög dallamokat. Ám a feladat nehézségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Wilfrid Perrett zenetudós már 1932-ben próbálkozott rekonstruálni őket, majd kijelentette: „Soha senki nem tudott még eligazodni az ókori görögök zenéjén, és soha nem is fog. Ez színtiszta őrület.”
Ez egy kicsit olyan, mint ha több ezer év múlva Mozart és Verdi operáiból csak szavak maradnának fenn, de maga a zene nem, és az alapján próbálnák rekonstruálni, hogy hogyan is szólhattak úgy, hogy még azt is ki kell kísérletezni, milyen hangszereken. Itt is hasonló dolog történt, modern tudományos kutatásoknak köszönhetően egy csoport, melyben zenészek, régészek és klasszika-filológusok (ez a tudományág a görög és a római világ régészetével foglalkozik) is részt vettek, sikeresen rekonstruálták a zene hangzását. A csoport régészeti leletek alapján rekonstruálta, majd megszólaltatta az ókori görög hangszereket, melyek közé tartoznak a különféle húros és ütős hangszerek, mint például a lant, a kithara és az ütőgardon. Felhasználták az írott forrásokban található információkat a zenei skálák és hangjegyek helyreállításához. De annyi évszázad után vajon mi lehet a helyzet a dallamokkal és a harmóniával, ha az ókori görög „zene” elveszett? Mivel több ezer szó maradt fenn olyan ókori szerzők írásaiban, mint Platón, Arisztotelész, Arisztoxenosz és Ptolemaiosz. Néhány töredékes, ókori zenei notációt tartalmazó kotta először Firenzében látott napvilágot a XVI. század végén, de ezek nem adtak igazi képet arról a dallam- és harmóniagazdagságról, amelyről az irodalmi forrásokból értesülhettünk. A tudósok ezeket átírták és értelmezték, és így nagyobb esélyük volt arra, hogy megértsék, hogyan hangzott a zene.
Az Oxfordi Egyetem által finanszírozott kutatások már biztatóbb eredményekre jutottak. Olyannyira, hogy az így előállított éneket és zenét be is mutatták közönség előtt még 2017 nyarán, az Euripidész Oresztész című tragédiájából származó kórusművet pedig egyebek között egy rekonstruált aulosszal (ógörög fúvós hangszer) kísérték.
Az elkészült felvételeken hallható zeneművek közül néhány a korai ókori görög korszakból származik, míg mások későbbi időkből valók. A rekonstrukció eredményeként az ókori görög zene az élőben előadott művek által újjáéled, ennek hála a kutatóknak és a közönségnek lehetőséget nyújt, hogy megismerjék és megértsék az ókori zenei hagyományokat. A rekonstruált műveknek köszönhetően az emberek belekóstolhatnak, újra felfedezhetik, meghallgathatják a kulturális örökségünk egy apró, elveszett részletét. A zene rekonstrukciója és előadása bebizonyította, hogy az ókori görög zenét az európai zenei hagyomány gyökerének kell elismerni. Lehetőséget nyújt új perspektívából szemlélni ezt a régi kultúrát. A zene nemcsak a szórakoztatásban, hanem a vallási és a társadalmi eseményekben is fontos szerepet töltött be. Az ókori görög zene gazdag és sokszínű volt, a különleges hangszerek és ritmusok segítségével pedig az emberek érzéseit és gondolatait fejezte ki.
