
Rólam:
Szilágyi (Bíró) Edit vagyok. Óbecsén, a szerbiai Vajdaságban születtem. Az Újvidéki Egyetemen szereztem jogi diplomát. A magyar és a szerb nyelvet anyanyelvi szinten beszélem, a németnyelv-tudásom ennél gyengébb.
A nyugdíjbiztosítási alapnál kezdtem a pályafutásomat. Később, hogy bepillantást nyerhessek a más tevékenységet végzők világába is, okleveles jogászként egy iskolában helyezkedtem el, majd három, különböző munkakört előnyben részesítő ügyvéddel dolgozva éltem a lehetőséggel, hogy állandó kapcsolatban maradhassak az ügyfelekkel, követhessem a sűrűn változó jogszabályokat, és hogy a folyamatos tanulás ne szakadjon meg. Két civil szervezet tagja vagyok, az egyiknek alelnöke. 2012 óta a helyi önkormányzatban tevékenykedem a községi képviselő-testület alelnökeként, illetve képviselőjeként immár harmadik mandátumban.
Gyermekkorom óta vagyok jelen a médiában, magyar, illetve szerb nyelven írott szöveggel. A helyi rádióban több mint száz részből álló heti műsort készítettem Családi Kör címmel, és a tv-ben Kincsesláda címmel ötvenszer jelentek meg az általam bemutatott, szerintem erre igen érdemes óbecseiek. Évente több rendezvényt szervezek: előadást, koncertet, könyvbemutatót, bicentenáriumot, alkotói estet stb. — itthon vagy Magyarországon.
2016 óta veszek részt a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Csongrád Megyei Szépírói Tagozata és a Faludy György Irodalmi Műhely (Alföld Művészeti Egyesület — Raszter Könyvkiadó) Szárnypróbálgatók címmel meghirdetett pályázatán. Írásaim megjelentek az Alföldi palettában is. Az idei Szárnypróbálgatók országos irodalmi pályázaton próza kategóriában első díjat vehettem át.
A Magyar Katolikus Újságíró-szövetség és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete tagja vagyok, rendszeresen tudósítok. Írásaim több magyarországi lapban is megjelennek.
Szilágyi Edit cikkei | |
---|---|
Barátság — Álca vagy valóság? | 2022.09.05. |
A jót reméltük, és jövőre a jóban találkozzunk | 2022.08.19. |
Nemzetközi néptáncfesztivál Óbecsén | 2022.08.11. |
BARÁTSÁG — ÁLCA VAGY VALÓSÁG? | 2022.07.26. |
A becsei vár | 2022.07.08. |
Lovas Ildikó könyvbemutatója Óbecsén | 2022.06.09. |
Örökségünk nemzedékről nemzedékre | 2022.06.08. |
Kovács Ákos kisfilmje Óbecsén | 2022.06.04. |
Család, ahol az élet kezdődik és a szeretet soha nem ér véget | 2022.06.01. |
Ne a borító alapján értékeld a könyvet | 2022.05.10. |