És miért? Az aranyért! A Baál isten mítoszába beleájuló világ, úgy tűnik, az emberiség sorsának velejárója, hiszen jelenünkben is a Mefisztó mottója szerint alakulnak az életkörülmények, azaz: eladó az egész világ!

A birodalom földrajzi adottságai azonban azt is lehetővé tették, hogy a féktelen barbarizmus ne legyen képes eltörölni a föld színéről az egykor egy nép teremtette, az anyagban kifejezésre juttatott minden spirituális megnyilvánulást. Ennek az elfeledett, ám megmaradt sokszínű szellemi és lelki gazdagságot matériában megfogalmazott világnak eredtünk a nyomába ezen a perui utazáson.

A Puno és Cuzco közötti útszakaszon, Raqchiban vártak bennünket az inkák által a világ teremtőjeként tisztelt Viracocha számára emelt óriási templom maradványai. A helység fekvéséből ítélve a romváros egykor vallási és adminisztratív központ, valamint egy fontos úthálózat ellenőrző pontja lehetett.

A Viracocha-legenda lényege az, hogy amikor Viracocha ideérkezett, a helybeliek nem ismerték fel kilétét. Bizonyos források szerint meg akarták támadni az idegent, ám ő ezért tűzesővel büntette a térség lakóit. Miután Kacha inka megkövette őt, a teremtő isten amilyen váratlanul megjelent, olyan meglepetésszerűen el is tűnt az óceán irányában. A helyiek megbocsátásuk elnyerésének reményében szentélyt emeltek számára. Később Hayana Capac — megismervén Viracocha csodatételeinek történetét — a tiszteletére templomot építtetett, melynek alapját faragott kövek alkották, a többi részt pedig vályogtégla és sár borította.

A 92 méter hosszú, 25,5 méter széles és 18-20 méter magas épületből mára már csak a központi fal maradványa látható, mert a spanyolok széthordták az építőanyagot a saját templomaik számára. Viszont a hátramaradt falmaradványok még ilyen formában is az egykori építők kimagasló építészeti jártasságáról tesznek tanúbizonyságot. A helybeli inka útvezető egy lehetséges rekonstrukció alapján elkészített ábrázoláson igyekezett megidézni számunkra az egykori létesítményt.

Viracocha történetének valóságalapja feltehetően a közeli Kinosachata nevű vulkán hajdani kitörésében keresendő, hiszen a lábainál elterülő térség ma is lávamaradványokkal teli.

A terület másik jellegzetes létesítményei szintén szorosan kapcsolódnak az inkák által gyakorolt vallás rituális szertartásaihoz. Javarészük még ma is megtalálható a források mellett — illetve az úgynevezett ceremoniális mesterséges tavaknak és medencéknek is ugyanez a céljuk. Mellesleg a forrásokat az inka kozmológia szenteknek tekintette, és az év meghatározott napjain egy-egy forrásvidék különféle vallási rituálék színhelye volt.

Guaman Poma az ünnepekről is megemlékezik a krónikájában. Minden hónapnak megvolt a maga ünnepe. A tíznapos hetekre és harmincnapos hónapokra osztott év legnagyobb ünnepének ideje például a január volt. Az isteneket áldozattal, böjtöléssel, bűnbánattal igyekeztek kiengesztelni. A birodalomban minden területnek megvoltak a maga bálványai és helyi istenségei, az ünnepeken pedig sokféle dallal, énekkel, zenével és tánccal köszöntötték a különféle isteneket, kiknek szentélyeit a források mellett hozták létre.