Az egybegyűltekhez először Burány Hajnalka, Zenta község polgármestere szólt. Mint mondta, ilyenkor nem csupán egy történelmi tragédiára emlékezünk, hanem emberekre, szomszédokra, barátokra, osztálytársakra, ismerősökre, férfiakra, nőkre és gyermekekre, akiknek ugyanúgy voltak álmaik, terveik és félelmeik, mint mindenki másnak. Akiknek élete, munkája és létezése Zenta várost gazdagította egészen addig a napig, amíg vonatokra nem kényszerítették őket.

— A holokauszt áldozatainak száma egyszerűen felfoghatatlan. Ezek nem pusztán statisztikai adatok, mindegyik mögött egy-egy emberi élet, egy-egy sors állt. Egy történet, mely erőszakkal és értelmetlenül szakadt félbe. A mi feladatunk az emlékezés. Mert az idő telik, de az emlékezés felelőssége nem kophat. Mert ha mi nem beszélünk róluk, akkor ugyan ki tenné ezt meg? Ha mi nem őrizzük meg nevüket, arcukat, történetüket, akkor könnyen válnak ők is kartotékadattá, ahogyan egykoron József Attila figyelmeztetett bennünket. És mi ezt nem akarhatjuk. Szembenézni a múlttal nem gyengeség, hanem bátorság. Egy közösség érettsége abban is megmutatkozik, hogyan emlékezik a múlt sötét fejezeteire, és abban, hogy hajlandó-e tanulni belőlük. A múlt hibái nem válhatnak a jövő bűneivé. Nekünk, mai zentaiaknak az a kötelességünk, hogy őszintén beszéljünk a történtekről, és továbbadjuk az igazságot gyermekeinknek, unokáinknak. Nem a bűntudatot, hanem az együttérzést, az emberséget, a tanulságot, mert a gyűlölet és a kirekesztés mindig a közönyből, az elfordulásból sarjad — hallottuk a polgármestertől. 

Szabados Róbert, a Szabadkai Zsidó Hitközség elnöke alkalmi beszédét a zsidók több ezer éves történetére építette. Elmondta, peszah ünnepén minden évben a zsidók Egyiptomból való kivonulására emlékeznek, ahol az azt megelőző 210 évben rabszolgák voltak, és ami a zsidó naptár szerint Niszán 15. napján történt. A szabadság ajtóit abban a nehéz és drámai időben Mózes nyitotta meg, aki egész életét annak szentelte, hogy megmentse a zsidókat a szenvedéstől, a fizikai pusztulástól, és a magasságos ihletésével és segítségével kivezette őket Egyiptomból.

— Az új korszak XX. százada a zsidó nép programszerű általános pusztításának apokaliptikus vízióját hozta, amit ma holokausztnak nevezünk. A holokauszt az új rabszolgaság és a zsidó gyilkolás tökéletesített gépezete volt főként Európa területén, amely arányában hasonlít az egyiptomi fogsághoz és szenvedéshez, hiszen 6 millió zsidót öltek meg a pogrom során.

Hozzátette, ezért emlékezünk ma minden zsidóra, akit 1944-ben deportáltak ebből a városból, majd meggyilkoltak, és akiknek a lelke még mindig figyel bennünket valahonnan, és azt üzenik, ennek soha többé senkivel sem szabad megtörténnie.

Az emlékimákat az elhunytakért Kovács Róbert, a Szabadkai Zsidó Hitközség előimádkozója mondta el. Kovács Dobák Heléna, a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola diákja Radnóti Miklós Erőltetett menet című költeményét adta elő. 

Az eseményen jelen volt Hugyik Richárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke is, aki hangsúlyozta, a magyarországi, délvidéki, zentai zsidóság rendkívül fontos kulturális, gazdasági, társadalmi szerepet töltött be ezen a tájon. A XVIII. századtól aktív, kreatív alkotórésze volt a zentai közösségnek, és a XIX. század folyamán Zenta város kiépítéséhez, gazdasági felvirágzásához, az ipar megtelepítéséhez és a kulturális felemelkedéshez a szerb, a magyar és a zsidó közösség egyaránt hozzájárult. A zsidóság különösen a magyar kultúra erősítésében jeleskedett, és igyekezett a társadalom életében szívvel-lélekkel részt venni.

— Nekünk kötelességünk, hogy minden évben megemlékezzünk ezekről az emberekről, és emlékeztessük magunkat arra, hogy a bűn ilyen értelemben nem évül el. Az is fontos, hogy meg tudjunk egymásnak bocsájtani, és ezeket a szörnyű dolgokat soha többé ne kövessük el — nyilatkozta Hugyik Richárd.

A kegyeletadók a zentai zsidó temetőben lévő obeliszknél helyezték el az emlékezés virágait.