Természetesen egy nap alatt nem sokra megy az ember a megismerést illetően. Egy körülbelül tízórás ott-tartózkodás épp csak néminemű megsejtésre ad módot, hogy az ember választ kapjon rá, vajon érdemes-e visszajönni, és alaposabb bepillantást nyerni a város mindennapjaiba. A rövidre szabott idő arra mindenképpen elegendő volt, hogy eldöntsem, a Tejo folyó partján található Lisszabon megérdemli a visszajövetelt. „Emberbarátnak” tűnt abban az értelemben is, hogy nem volt rá jellemző a túlzsúfoltság, és ez számomra nagyon fontos szempont, amikor útirányt választok. Hosszú életem során csupán egyetlenegyszer történt meg, hogy majd három héten át déltől 16-17 óráig az újvidéki egyetemista-tömegmegmozdulásban vettem részt a miloševiči rendszer megbuktatásának idején. Az akkor egy pozitív energia által generált csoportosulás volt, ami nem félelemmel, hanem a felszabadultság felemelő érzésével töltötte el az embert.

A portugál fővárosról ma is a többi közt a tágasság jut először eszembe. A Felfedezők emlékműve is egy terjedelmes, levegős téren áll a folyóparton, s annak ellenére, hogy nagyon sok, a világ minden tájáról érkezett turista volt kíváncsi a leghíresebb portugál felfedezők szobraira, útvonalaira, nem éreztem a fullasztó bezártságot. A több száz éves Belém-torony lefényképezése sem okozott gondot: minden ott tartózkodó utas megtehette anélkül, hogy a megfelelő pillanatra kellett volna várnai.

Az Alfama negyed szűk utcáin barangolva sem kerített hatalmába a bezártság érzése. Valahogy jutott mindenkinek annyi hely, hogy kényelmesen sétálva bámészkodjon, és élvezhesse a látnivalókat.

Az ókori föníciai kolónia egykori települése, majd pedig a római kori Luzitánia néven ismert Tejo-parti város, melyet a Kr. utáni időkben a vizigótok meg mórok is meghódítottak, a kereszténység korában, a XIII. században került fővárosi státusba, a XV./XVI. században pedig mint a Tejo folyó királynője volt ismeretes. Az egyik központi épület a XII. században eredetileg román stílusban felépített Sé katedrális, mely két földrengést is átvészelt — 1344-ben és 1755-ben —, és immár az átépítéseknek köszönhetően gótikus meg barokk jegyeket is visel magán. Számomra azért lett emlékezetes, mert Páduai Szent Antal szülőhelyére emelték a katedrálist, és a templom belseje ennek a jeles eseménynek emlékhelyét is őrzi.

Nagyon érdekesnek találtam azokat a háromkerekű, kidekorált járgányokat, amelyek a Távol-Keletet juttatták eszembe. Mindenesetre az utasszállításnak ez a módja nagyon tetszetősnek és egyúttal kalandosnak tűnt számomra. Csak azt sajnáltam, hogy időszűke miatt nem próbálhattam ki a taxizásnak ezt a változatát. Még egy okkal több, hogy visszatérjek Lisszabonba!

A főváros másik nevezetessége az úgynevezett Mánuel-stílusban épült Szent Jeromos-kolostor, melynél indulás előtt nagyon sok tengerész kérte a Mindenható segítségét tengeri útjához. Sajnos csak kívülről csodálhattuk meg a szemet gyönyörködtető épületegyüttest, melyet arról az egyházatyáról neveztek el, aki a görög és a héber nyelv ismerőjeként a Biblia szövegének revízióján dolgozott a IV. században Damasus pápa kérésére. Munkája később alapja lett az úgynevezett Vulgata-fordításnak.

Utolsó utunk az 1998. évi világkiállítás helyén épült modern városrészbe vezetett, ahol kikapcsolódásként meglátogattuk az Ócenáriumot, és belefeledkezhettünk a tengeri élővilág csodáiba.

Ha módomban áll majd, egyszer még mindenféleképpen vissza szeretnék menni Lisszabonba.