Fontos a megújulásról beszélnünk a böjt és a bűnbánat idején — hangzott el a bevezető szövegben. Gyónástól gyónásig nem feltétlenül mérlegeljük minden tettünket. Rossz, ha hibáinkkal egyedül maradunk, ha körbejárva mások vélt vagy valós tévedéseit kritizálunk, vagy ha az ima és a szentmiséken való részvétel sem elég ahhoz, hogy naponta próbáljunk, másokkal nem versenyezve, saját magunk jobb verziójává válni. Mindig fontos a magunkba nézés, az elcsendesülés, de különösen a keresztények legnagyobb ünnepe, húsvét előtt. Gyónunk. Megbánjuk a bűneinket, ígérjük, hogy többé nem vétkezünk, az ellenünk vétkezőknek megbocsátunk. Vajon ezt tesszük? Maradéktalanul? — indult útjára az első kérdés.

A kezdetekről szólva Gulics Rózsa elmondta, a paradicsomkertben Ádámból és Évából csak a jóság áradt Isten, egymás és a teremtett világ felé. Csak a jót ismerték. Miután megismerték a bűnt az engedetlenség által, tehát ismerői lettek a jónak és a rossznak egyaránt, ez a kép megváltozott. A bűn megtörte az eredeti jóság, béke, egység, összetartozás állapotát! Megsebezte az emberi természetet és elhomályosította benne Isten képét.

Nézünk, de nem látunk. Nem érezzük mások lelkét, Isten közelségét, aligha értjük, mi történik. A mindennapi rohanó életünkben a felszínen mozgunk, sokszor elsiklunk a lényeg felett, nem állunk meg, és nem szentelünk időt egymásra, a dolgok megértésére, a mélyre hatolásra, a lényeg megkeresésére. Nincsen mélyre ható Isten és ember kapcsolat, mely kiegészíti egymást és tartalmat ad, maradandó örömet, megelégedettséget, kiteljesedést, önmegvalósulást. A benső életterünk mozaikdarabjai nincsenek a helyükön, kiestek, elkeveredtek.

Az előadó a jó és a rossz fa példáján magyarázta a Szentírás szövegét. Nem szednek tövisbokorról fügét és gyalogszederről sem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat. Hiszen a száj a szív bőségéből beszél. Ha Istenhez tartozunk, a lelkünkben növekvő hit és cselekedet fája mélyen gyökerezik Isten igéjében, és a magasba emelkedik. A felebarátok hordozója lesz, általa felüdül az elcsigázott, erőre talál, aki elgyengült, befogadó hajlékot, aki elveszett.

Felmerült a kérdés, vajon mi történik, ha görbe tükörben látjuk magunkat, ha az önképünk megváltozik, és ha ezt észrevesszük, vajon mi a teendő. Mérlegeljünk! Az öröm hiánya, a folytonos elégedetlenség, kedvtelenség, élettelenség, boldogtalanság jelzi, hogy piros a fényjelző lámpa. A bennem mélyre szorult isteni képre nagyon sok réteg rakódott. Tisztító, gyógyuló munkára van szükség. A belső várkastély erősödésére. Újrakezdésre. Levetni a lelkünk bűntől szennyes ruháját, és a terhekkel együtt Isten irgalmas szívébe helyezni őket. Megértés, irgalom, megbocsátás önmagam iránt, felebarátaim iránt. Olyan új, belső várkastély felépítésére, amely immár nem homokra épül, hanem sziklára. Isten szeretetének sziklájára, mely szilárd alap. Megújulni az Isten- és emberszeretetben.

Jézust földi élete során támadták, hamisan vádolták, gúnyolták, kinevették, arcul ütötték, az életére törtek… Jézus nem szállt velük vitába, nem akarta mindenáron igazolni magát, bölcsen visszakérdezett, szelíden intett, utalt. És egész éjszakákat átimádkozott! Az Atya szerető jelenlétébe vonult vissza. Mindazok után, amit a háromévi szolgáló szeretet útját járva megtett az emberekért, halálra ítélték, megostorozták, tövissel megkoronázták, a keresztet a sebzett hátára tették, megfosztották ruháitól, és sorsot vetettek érte, keresztre feszítették. Imáiban az Atyát kérte: bocsáss meg nekik, hiszen nem tudják, mit tesznek. Életével, tanításával, cselekedeteivel élő példája annak, amit tőlünk kér!

„Benned égnie kell annak, amit lángra akarsz lobbantani másokban” — üzeni Szent Ágoston, és érkezik a válaszra váró legnehezebb kérdés: hogyan szeressünk? „Úgy szeressetek, ahogyan én szerettelek titeket.” Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért. És ő ezt tette. Barátainak nevezett bennünket, és az életét adta értünk a kereszten.

Így leszünk új emberek, új teremtmények Krisztusban. Soha nem késő rá. Most van itt az alkalmas idő. Az újrakezdés kihívása, csodája. Isten erejének megnyilvánulása a Lélek által. Hiszen Isten megmenti azt, aki elveszett. A Szentlélek ideje van. Újjáteremtő ideje! Térjünk meg! Higgyünk az evangéliumban!

Az előadás imával végződött, és közös kívánsággal: Áldott, békés, szeretetteljes húsvétot!