Az idén Bencsik Orsolya kapta a Sinkó Ervin Irodalmi Díjat a Forum Kiadó gondozásában megjelent Kékítőt old az én vizében című, verseket, prózaverseket, e-maileket tartalmazó kötetéért. A megjelenés és a díj odaítélése között alig egy hónap telt el, a díjátadásra pedig a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék nemrég megtartott ötvenéves jubileumi díszülésén került sor.
- Gyerekkorom óta nagyon szeretek olvasni... - mondja Orsi, amikor az irodalomhoz való kötődésének kezdeteiről kérdezem, majd így folytatja: - Középiskolás korom óta írok. Akkor még csak időről időre fogott el ez a kényszer, elsősorban a KMV-re készülve, ami azért kamaszként - mint visszajelzés - eléggé meghatározó volt számomra. Az írásban azt szeretem, hogy én irányítok. Ahogy egy másik interjúban mondtam, nem szeretek a társas kapcsolatokban uralkodni, nem érdekel a hatalom, az írásban azonban szeretek én lenni az úr, mert ilyenkor én osztogatom a fikciót. És bármi megtörténhet. Talán innen eredhet...
- Topolyán születtél, de már jó ideje Szegeden élsz. Melyik térség irodalmi vérkeringésében érzed inkább otthon magad?
- A magyarországi vérkeringésben még nem vagyok eléggé otthon. Nem sok helyen publikáltam még Magyarországon, habár két antológiában megjelentek már a műveim. A vajdasági irodalmi vérkeringésben otthonosabban érzem magam, talán azért, mert ez egy kisebb régió, kevesebb irodalommal foglalkozó emberrel. Az itteni lapok közül különösen fontos nekem a Híd és a Symposion.
- A köteted címe egy József Attila-parafrázis. Az irodalomban kevésbé jártas ember számára némi magyarázatra szorulhat...
- József Attila Mama című versének egyik sorát parafrazáltam. Benne az ég szó helyére az én került. A szövegeim jó része a mosásról szól. Mindennek a középpontjában a szubjektum áll, azt próbálom a sok élmény, tapasztalás közben tisztára mosni, patyolatra, ahogyan azt a költő anyja teszi a lepedőkkel. És ez a ,,szubjektum-mosás' az intim, magánéleti szférán át a családban betöltött pozíció és a szerelmi kapcsolatok révén próbál eljutni egy teljesen steril énig, ami már a célkitűzés elején eleve kudarcra van ítélve. Ennek másik szintje a szövegek, az irodalmi hagyomány átmosása is. Ezért használok olyan sok intertextet is.
- A verseidben az önkeresésen és az önértelmezésen kívül fontos szerep jut a családnak is, sőt a köteted első ciklusának címe ennek megfelelően Csalá(r)dtörténetek. Ez mennyiben tekinthető tudatos koncepciónak?
- Amikor az ember kötetet állít össze, valamiképp minden egyes cselekedete tudatos. Vagy legalábbis én azt gondolom, hogy mindenki jól meggondolja, hogy éppen melyik szöveget választja be a kötetébe. Mivel szerintem az önkeresés és az önértelmezés nem lehetséges mások nélkül, ezért ha éppen az én önmaga megkonstruálását próbáljuk tetten érni, akkor fontos, hogy ne csak önmagában, hanem másokkal összefüggésben is lássuk. Az én esetemben ennek a tetten érésnek az egyik része a családban betöltött szerep. A másik a férfi-nő kapcsolat, illetve az olvasó-író, szövegeket átmosó én. A kötetben először az ént a családban betöltött pozíciója, reflexiói, történetmesélési és -átélési szempontjából olvashatjuk.
- A kötet versszervező elve a te kifejezéseddel élve: a szóvágyás. Hogyan definiálható ez a bizonyos szóvágyás?
- Furcsa, én nem emlékeztem arra, hogy mondtam volna valaha is, hogy szóvágyás. De talán megint ugyanabba a hibába esek, mint amikor a szegedi barátaim azt mondták, hogy: Orsi, neked szinte minden egyes szövegedben megjelenik valamilyen állat. Amire én azt mondtam, hogy: milyen állat? Én szinte sosem írok állatokról. Aztán persze utánaolvastam magamat, és puff, csakugyan rengeteg állatom van! Ami tehát a szóvágyást illeti: a kötetem szervezőelve inkább a mosás mint módszertani elv volt, de azért a szóvágyás kifejezés kapcsán elmondhatom, hogy nagyon szeretem, ha beszélnek hozzám. Sokat. Én az életben nem vagyok olyan beszédes és fecsegő, mint írás közben. Talán ezért is van az, hogy amikor végül leülök írni, azért teszem, mert már annyira felgyülemlett bennem minden, és már annyira meguntam a hallgatást, hogy rettenetesen vágyom a szavakra. Holott, ahogy Ottlik is mondta, valójában nem jók a szavak. Szerintem én pontosan ezért akarom őket. Újra és újra ,,jóvá tenni őket', még ha ez a tettem eleve kudarcra van is ítélve. Úgy látszik, szeretem a kudarcokat.
- Az elemzők szerint az élménylírát a bölcselettel ötvöző versbeszéd jellemzi műveidet, fiatal korod ellenére... Milyen szerepet játszik ebben az irodalom és a filozófia párhuzamos jelenléte az életedben?
- Nem tudom, hogy ez a jellemzés valójában ellentétben áll-e fiatal korommal. Bár lehet, hogy inkább helyesbítenem kellene. Az én szövegeimben ott van az élménylíra, és igen, ott van a bölcselet is, de ez nagyon sok esetben egyfajta naiv rácsodálkozás, nagyon is személyes ,,okoskodás', mondhatjuk azt is, hogy az én világ- és élettapasztalata, illetve az én által átformált filozófiai elméletek gyakorlati alkalmazása. De semmiképp sem merném azt mondani, hogy bölcsesség, éppen ezért nem kötődik az életkori érettséghez... Természetesen hatalmas szerepet játszik ebben az, hogy filozófiát és magyart hallgattam az egyetemen. Az életem nagy része erről a kettőről szól, hiszen ezzel foglalkozom, talán azt is mondhatnám: remélem, ez az igazi hivatásom.
- Ha már az öndefiniálásnál tartunk, te hogyan fogalmaznád meg, melyek a legfontosabb stílusjegyeid?
- Az egyik barátom azt mondta, hogy modern vagyok. Most szerintem maradjunk is ennyiben, ha lehet...
- A Sinkó-díjat odaítélő bizottság méltatásában egyebek között az is szerepel, hogy Esterházy- és Nádas-szövegek terülnek szét hálószerűen a műveidben. Viszont egyszer azt mondtad, félsz attól, hogy a mestereidet ismétled. Hogyan építkezel a hatásokból?
- Úgy gondolom, hogy amit befogad az ember, és hatással van rá (akár jó, akár rossz), az egyszerűen nem tud kitörlődni, kiürülni a szervezetéből. Mivel én sokat olvasok, önmagam és a világ megtapasztalása éppen ezért nagyon sokban függ az olvasmányélményeimtől. Írás közben ezt nem tudom, és persze, nem is akarom kizárni. Csak ezek mentén tudom önmagamat definiálni. És megkockáztatom, talán olyan nincs is, hogy ezeket kizárva sikerülne valakinek definiálnia önmagát.
- A kötet, a díj arra utal, hogy felgyorsultak körülötted az események - ez inkább pillanatnyi megállásra vagy azonnali továbbgondolkodásra serkent?
- Azonnali továbbgondolásra. Szeretnék továbbra is írni, egy kicsit most újra is értelmeztem, hogy mit gondolok magamról, az írásról. Bár az is igaz, hogy jelen pillanatban azzal foglalkozom, hogy minél előbb megírjam a szakdolgozataimat. Hogy utána mi lesz? Ezután is filozófiával és irodalommal szeretnék foglalkozni...