Az agyag formálhatóságának határtalanságával barátkoztak a XXXV. TAKT (Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor) részvevői. Az előző évekkel ellenétben — amikor a tűz-víz, a sárkány, a giccs és a játék motívumaira kellett ráhangolódni — az idén nem tematikai, hanem technikai megkötés volt a művésztelepen, a táborlakóknak agyaggal is kellett dolgozniuk. Hogy a művészek hogyan birkóztak meg a feladattal, arról megannyi fantáziadús agyagtárgy tanúskodik.
Nem is volna igazi a nyár, ha a vajdasági fiatal képzőművészek nem gyűlnének össze a Jegricska partján, hogy az alkotói szabadság lehetőségeit megragadva együtt szárnyaljanak a Szőreg melletti Hevér-tanyán. Az idén egy hónappal korábban, június 29-e és július 9-e között került megrendezésre a műhely. Az összeszokott csapathoz most is társultak új tagok, mintegy harminc fiatal vett részt a tábori munkában. A művésztelep ebben az évben A képzőművészet a bácskai régióturizmus fejlődésében elnevezésű Magyarország—Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében jött létre, így ehhez alkalmazkodva — a szokásos munkáján kívül — mindenki készített egy agyagművet is.
Barátkozás az agyaggal
Akik korábban nem dolgoztak ezzel a technikával, és nem tudták, hogyan is kezdjenek hozzá a munkához, fejvakarás helyett segítséget kérhettek Gyuris Róbert pécsi szobrászművésztől, aki már évek óta a TAKT törzstáborához tartozik. A művésztelepen egy kompozit tárgyat készített, mely a tanyán található tárgyak különféle alkotórészeinek összevegyítéséből keletkezett. A sörösüveg testű, benzintartály fülű, locsolókanna-kiöntővel is felszerelt egyveleg leginkább egy méretes teáskannára, de talán még annál is inkább a képzelőerő abszurditására emlékeztet — mindenesetre látványos mű. Gyuris adott tehát szakmai tanácsokat ahhoz, hogy a megálmodott és vázlatrajzok segítségével körülírt alkotások elkészítéséhez mindenki megtalálja a legmegfelelőbb módot.
A technikában járatlanok is hamar megtapasztalhatták, hogy az agyag nagyon is barátságos anyag. Formálhatósága — kellő igyekezettel és egy kis türelemmel — az alkotás csodás örömével ajándékozza meg az embert. És míg a laikusokat elriaszthatja, hogy a papír vagy a vászon esetében a leképezési felület olykor már nem bír el több változtatást, az agyag megengedi megmunkálójának, hogy az a kívánt eredmény eléréséig addig alakítsa a művet, ameddig szükségét látja. A technika sokoldalúságát ízlelgetve mindenki élvezettel gyúrta, mintázta alkotását, így születtek domborművek, szobrok, kisplasztikák, ezeknek is különféle változatai és mindezek kombinációi.
Régi-új motívumok
Kis Endre palicsi származású képzőművész egészen a közelmúltig Pécsett élt és alkotott. Az elmúlt években a saját szorongásaival foglalkozott, amit különféle festménysorozatokban jelenített meg. A folyamat a civilizáció negatív hatásaihoz vezette. A természetes és a mesterséges közeg közötti konfrontációt vizsgálta, hogy az ember mennyire távolodott el a természettől. A TAKT-on ennek a folyamatnak az ellentétét figyelte meg, mégpedig azt, hogy egy mesterséges tárgy miként erodálódik egy természetes környezetben. Elkészítette egy targoncakerék — a civilizáció és a természet közötti kapcsolat tekintetében önmagában is számos asszociációs lehetőséget nyújtó — sokszorosító formáját, és a hagyományos, tartós, fekete gumi helyett egy sérülékeny és természetes anyagból, agyagból állította elő az emberiség „lábnyomát”. Ezt aztán különböző, természetes módokon — tűzbe és vízbe dobva, napon kiszárítva, hangyabolyba temetve, kicsíráztatott búzaszemeket belekeverve, a kinövő gyökerektől szétmorzsolódva — megsemmisítette. Ez a civilizációtól való eltávolodás benne megfogalmazódott igényének kivetülése, mely immár olyan nagy hanggal szólal meg, hogy úgy döntött, maga mögött hagyja a városi életet, és Erdélybe költözik, ahol közelebb lehet a természethez. Már most kíváncsian várjuk a munka jövő évi alakulását.
Az agyag által újraértelmezett motívumokban mindenki a hozzá legközelebb állókhoz nyúlt. Soltis Miklós például egy képregény-ábrázolásban agyagtáblába „véste” az általa kedvelt szuperhősöket. Ricz Géza A vajdasági ipar romlásának allegóriája címmel a félbehagyott építkezések csontvázként éktelenkedő betonkonstrukcióit sejtető szobrokat alkotott. Szabó Barna Éva – Evetke a festményeiről már ismerős, sajátos figuráit készítette el. Utcai Dávid a gyermekkori emlékei által felülírhatatlanul a tudatába égett traktormotívumait mintázta meg. Faragó Orsolya, a TAKT táborvezetője pedig a művésztelepen többször is felemlegetett kullancsot formázta meg. A kakukktojás Sinkovics Ede az organikus szemét témakörére készített munkája volt, de erről most nem fedünk fel többet, a közeljövőben ugyanis lapunkban részletesen olvashatnak róla.
Volt aki korongozott, domborművet, kisplasztikát készített, és aki a lehetőségeit újraértelmezve vászonra vitte fel az agyagot. Emellett persze volt rajzolás, festés és kollázsolás, továbbá az alkotók a grafikai műhelyben is szorgoskodtak, nem beszélve a fotózásról, amelynek köszönhetően a munkát kitűnő pillanatképek örökítették meg.
A művésztelep korábbi időpontra való helyezése következtében a szokásos kukoricasöndörgetés sajnos elmaradt, de a táborlakók életét így is számos program dobta fel. A Híd-kör csapata irodalmi estet tartott, ezenkívül sor került röplabdázásra is, csobbanásra a Jegricskában, koktélpartyra és diszkóestre, na meg persze szurkolásra a foci-vb közvetítése alatt.
A TAKT-on készült alkotásokat augusztus végén Budapesten, majd szeptemberben a temerini tájházban láthatják az érdeklődők.
(Fotó: Kantardžić Ágnes)