A múzeum igazgatónője, Mihajlović Anikó nem tudott jelen lenni a megnyitón, ezért munkatársai olvasták fel levelét, melyben kiemelte, biztos abban, hogy ezen a kiállításon, mely áttekintő képet ad a honfoglaló magyarság hagyatékából, mindenki talál magának érdekes leletet, mely akár rekonstrukció, akár valódi lelet, hidat alkothat az eddigi ismeretlen részletek és a kikutatott anyagok között.

Neda Dimovski, a Szabadkai Városi Múzeum főarcheológusa elmondta, hogy egy archeológiai kiállítást hosszú és összetett folyamatok előznek meg ahhoz, hogy egy-egy tárgy elfoglalhassa helyét a kiállításon belül. Miután előkerül egy lelet, végig kell mennie a többi közt a konzerválás, a restaurálás, az elemzés lépcsőin.

— Raško Ramadanski ezzel a kiállítással egy történetet is mesél. A tárlaton szerepel egy női koponya, melyből újraalkották egy akkor élő nő fejét, arcát, tehát a múlt életének egy darabkája rekonstruálva lett. Kinek az archeológiai öröksége ez? A miénk. Kulturális, archeológiai leletek, melyek rólunk mesélnek.

Perica Špehar, a Belgrádi Egyetem Bölcsészettudományi Karának archeológiaprofesszora arról beszélt, hogy egy nagyon turbulens és komplex időszakról kell ezeknek a tárgyaknak mesélniük, több nép vándorlását bemutatva.

— Sok minden formálta ezt az időszakot és Vajdaságot azzá, ami ma. Például a germánok, az avarok uralkodása, a kereszténység elfogadása, a magyarok bejövetele. A legtöbb tárgy temetkezési egységekből származik, s ebből nemcsak azt tudhatjuk meg, hogyan néztek ki őseink, hanem tanulhatunk a hitvilágukról, rituáléikról is. A kiállítás fő eleme a női fej rekonstrukciója, melyet a modern technológiának köszönhetően sikerült létrehozni, s mely sokban megkönnyíti a fiatal kutatók és a kulturális örökségvédők jövőbeli munkáját. A kiállításon látható tárgyak nem lokálisak, tehát nem csak Óbecséhez és Vajdasághoz kapcsolódnak, azok az európai kulturális örökség részei.

Dr. Aleksandar Uzelac, a Belgrádi Történelmi Intézet tudományos főmunkatársa néhány mondatban magyarul is köszöntötte a kiállítás közönségét, majd konkrét példákat is hozott arra, hogy sokáig mennyire másként interpretálták a honfoglalást.

— Kijelenthető, hogy a honfoglalás inkább volt egy integrációs folyamat, mint egy véres történet, ahogy azt eddig több helyütt írták. Ezek a leletek is az előbbit erősítik. Ez egy sötét korszak, mert nem sokat tudunk róla. Ez azonban remélhetőleg változni fog.  

Raško Ramadanski régész, muzeológus a végén megköszönte a Szabadkai Városi Múzeum meleg fogadtatását, Tojzán Ákosnak, az Óbecsei Városi Múzeum igazgatójának a segítségét, valamint az MNT, a Bethlen Gábor Alap és a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány támogatását.

Link Lajos, a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány koordinátora a kiállítás előzményeit is elmesélte.

— Raškóval Törökbecsén ismerkedtünk meg, amikor Becse várát kutatta. Mi hagyományőrzéssel és őseink örökségével foglalkozunk, mindannyiunk számára fontos, hogy objektíven mutassuk be az itt élő népek közös történetét. A honfoglalás kora egy kicsit necces a történelemből kifolyólag, de lassan végre objektíven tudjuk szemlélni. A nyugati krónikák máshogy számoltak be erről, de az itt élők történelme összefonódik. Az alapítványnak mindenhol vannak tagjai, s például az Ősök Napján be is szoktuk mutatni őseink életvitelét. Erre figyeltek fel a történészek, és felkérték Bíró András Zsoltot, az alapítvány elnökét, így anyagilag és szaktudásilag is segíteni tudtuk a kiállítás létrejöttét. Szerbiában ez volt az első arcrekonstrukció, így ez a péterrévei menyecske egy kicsit nekünk is köszönhetően született újjá. Ez a kiállítás remélhetőleg egy újabb lépcső lesz a határon inneni és túli szakmai, emberi együttműködésekben, értékeink és történelmünk elfogadása szempontjából.