Tizenkilenc évesen már megvolt a sörétes fegyverem, és egy év múlva szert tettem egy karabélyra is. A belügyi szervektől igényeltem a vásárlási engedélyt, de a pénzem még nem volt meg rá. Úgy gondoltam, mire megjön a papírom, addigra lesz pénz is. Idősebb kollégám egy nap felhívott telefonon, hogy a zentai üzletbe megjöttek a Crvena Zastava márkájú puskák, japán Tasco távcsővel. Szomorúan közöltem, hogy ez mind szép és jó, de nekem még hiányzik a rávaló. Annak idején nem akkor vásárolt fegyvert a vadász, amikor akart, hanem amikor volt a boltban, és a választék sem volt olyan bőséges, mint ma. Akkor a Crvena Zastava márkájú, 8 x 57-es puskák jöttek divatba. Nagyon megbízhatóak, de nem nagy távra valók. Túl nagy az esése a lövedéknek: 100—250 méterig nem gond, de azon belül mindent ledönt, erős, mint egy ágyú. Vendéglős barátunk azt mondta, húzzunk Zentára, nehogy elfogyjon a raktárkészlet. Ki tudja, mikor kapnak legközelebb! Mondtam neki is, nincs meg rá a pénzem, erre ő a kezembe nyomta a pénzt, menjetek, mi pedig pattantunk is karabélyt vásárolni. Így lett meg a puska, és nemsokára sikerült visszaadnom a kölcsönt. Nagy volt az öröm. Csak négy vadásznak volt karabélya a csoportban, az egyik én voltam.

A csoportvezető egy nap jött a hírrel: kaptunk két őzet a bálra, melyet hamarosan ki kellene lőni. Rám is számítottak, és bevallom, jó érzés volt. Kegyes volt hozzám a sors, és mindkét őzet nekem sikerült elejteni. Nyilván büszke is voltam. Nemegyszer elmeséltük, hogyan is lőttük ki őket. Egy nappal a vadászat előtt felderítést végeztünk a terepen, hogy megtudjuk, merre vannak a bakok. Másnap kora reggel már a terepen voltunk. A magaslesnél vártuk a bakot, vagy cserkeltünk, és úgy lőttük ki a vadat. Imre barátom bevezetett a tudományba, hogyan is kell az őzbakot konyhakészre hozni. Miként kell levezetni a nyúzást, hogy az irha ne szakadjon ki, de ne is maradjon sok hús a bőrön. Természetesen jóféle pálinkával nyitottunk. Megadtuk a tiszteletet a vadnak is, meg magunknak is. Néhány óra múlva már mind a két őz el volt csomagolva a hűtőkbe, várták a báli szezont.

Azelőtt nem is volt alkalmam őzhúst fogyasztani. Elmondhatom, nagyon megtetszett ez a királyi étel. Imre barátom megmutatott egy-két titkos fortélyt az őzpörkölt elkészítésénél, mire kell odafigyelni, hogy a vendégek csak dicsérő szavakkal illessék a munkánkat.

Akkoriban szép őzállományunk volt. Nem okozott különösebb gondot kilőni a kvótánkat. Szerbiában az őzbak április 15-étől szeptember 30-áig vadászható. A suta- és a gidavadászat pedig szeptember 1-jétől január 31-éig tart. Manapság a vadász egyéni engedélyt is igényelhet őzre, de ennek megvan az ára. Előleget kell fizetnie, és a trófea elbírálása utáni költség a minősített trófea ára is. Ennek befizetése után birtokba veheti a hőn áhított trófeáját.

Területünkön szép számban található őz, de oda kell figyelni, hogy ez így is maradjon. Ennek az állatnak számos ellensége van, például a róka, mely elfogja a kisgidát, vagy a sakál, mely a felnőttállományt is tizedeli. A kóbor kutyák a kifulladásig is képesek üldözni a vemhes sutákat. Nem szabad megfeledkeznünk az orvvadászokról sem, akik óriási károkat tudnak okozni a vadásztársaságoknak. A vadőrök szorgos munkája nagymértékben segíti az állomány megőrzését. Emellett az is gond, hogy nagyon sok őzet ütnek el az utakon. Sőt, a mezőgazdaságban használt vegyszerek is árthatnak. Kaszáláskor különféle láncokat aggatnak a gépekre, próbálják megelőzni, hogy a fűben, herében rejtőző gidák áldozatul essenek. A kirándulók az erdőben, amikor felderítik környezetüket, rátalálhatnak a kisgidákra. Ilyenkor végzetes hiba elkezdeni simogatni, babusgatni őket, mert a később visszatérő őz az idegen emberi szag miatt képes lemondani saját kicsinyéről. A fűben heverő gida nincs magára hagyva, csak a mama elment egy kicsit falatozni, később visszajön érte. Ne tessék tehát simogatni a gidákat! Néhány másodperc erejéig meg szabad csodálni az állatot, de utána óvatosan vissza kell húzódni, és nem szabad háborgatni a gidát. Köszönjük megértésüket. Ezt az információt nem ártana terjeszteni a baráti körben.

Nyáron őzeink aranybarna bundát viselnek, relatív rövid szőrzettel. Télire bandába verődnek, és világosbarna, szürke téli bundát növesztenek, mely megvédi őket a téli zimankótól. Télen, amikor mindent beborít a hó, a vadászok fűszénával, hereszénával, csöves kukoricával szoktak kedveskedni az éhes őzeknek. Az állatok nem is mennek messzire az etetőtől, gyorsan megszokják a finomságokat. Munkaakciók alkalmával szoktunk sózóhelyeket telepíteni őzeink örömére és a gyümölcstermelők bánatára. Utóbbiak azért nem szeretik ezt, mert tavasszal az őzek nagy károkat tudnak okozni a facsemetéknél, amikor az agancsukról ledörgölik a barkát (szőrt). Néha megrágják a fák kérgét is, aminek a gazdák nem tapsikolnak, és akkor hívnak bennünket, hogy az ő kertjükből lőjük ki a garázdákat. Nem mindig lehetséges, de próbálunk jóban lenni a gazdákkal.