Első sor (balról jobbra): Sebők Sándor, Beslity Gasparovity Ibolya, Gálfi Janek Irén, Halász Markovity Aranka, Ladócki Gábor, Sipos Gasparity Erzsébet, Pinkava Iván, Tóth Raffai Magda, Koch Milkovity Ágnes, Ábrahám Cseke Mária Második sor: Slemmer József, Magyari Ferenc, Szalkai Károly, Pap Mihály, Ilibasity István, Bogyó Csaba, Pálfi Imre, Vas István, Rácz Borús Margit, Lutz Snajder Márta, Szőnyi Szekeres Mária

,,Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája'' (Szent-Györgyi Albert)
Június 29-én vén diákok gyülekeztek a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar épülete előtt, az 1962-ben végzett 5. b osztály tanulói. Az impozáns díszteremben dr. Czékus Géza dékánhelyettes köszöntette az egybegyűlteket. A továbbiakban bemutatta az intézményt, a néhai tanítóképző utódját, amelyet 2006-ban az Újvidéki Egyetem 14. karaként jegyeztek be mint az első magyar tannyelvű felsőoktatási intézményt Szerbiában. Az egyetem így vált a vajdasági magyar tanító- és óvónőképzés, valamint reményeik szerint a majdani tanárképzés központjává. A dékánhelyettes elismerően szólt a valamikori tanítóképzésről, amely mind elméleti, mind gyakorlati tekintetben megfelelő felkészítést nyújtott az oktató-nevelő munkához. Véleménye szerint a korszerű feltételek közepette végzett munkához is hozzátartozik a krétapor.
A találkozó részvevői 1957-ben lettek diákjai a szabadkai tanítóképzőnek (köztük e sorok írója is), ahol 1871 óta folyik a tanítóképzés. Az osztályközösségi órán a szervezők nevében Slemmer József üdvözölte a megjelenteket, Tóth-Raffai Magda, Pinkava Iván tanárokat, Ladócki Gábor osztályfőnököt és a 18 megjelent osztálytársat. Kegyelettel adóztak elhunyt tanáraik és osztálytársaik emlékének. Ladócki Gábor osztályfőnök örömét fejezte ki, hogy részvevője lehet a találkozónak, és hogy öt évtized távlatából is büszke lehet a tanítványaira. A kiváló pedagógus évtizedeken keresztül nemzedékeket nevelt, oktatott, készített fel a tanítói hivatásra. Sokoldalú egyénisége révén összetartó, nagy családdá kovácsolódott a Bácskából, Bánságból, Szerémségből, Baranyából és Szlavóniából érkezett tanítványok serege. Ablak nyílt számukra a világra a felejthetetlen kirándulások során, alkalmuk volt eljutni Ohridtól a Plitvicei-tavakig, megcsodálni a dalmát tengerpartot, és részt venni a kalandos drinai tutajozáson. A neves sportember úszói, vízilabdázói és jégkorongozói múlttal büszkélkedhet, és méltán érdemelte ki a Szabadka város Díszpolgára címét.
Élmény volt meghallgatni a megjelentek élettörténeti összefoglalóját. Többen az ötéves középiskola befejezését követően főiskolán vagy egyetemen folytatták tanulmányaikat. Az oktató-nevelő munkához szükséges jártasságot azonban az ízig -vérig pedagógusoktól, a tanítóképzőben dolgozó tanároktól kapták. Ott tudatosodott bennük, hogy a leendő ifjú nemzedék jellemét, tudását, identitását alakítják ki. Néhányuknak nagy örömükre szolgál unokáik iskolai munkájának követése, megállapítva azonban, hogy a 21. század tanterve túl nagy mennyiségű ismeretanyag befogadását irányozza elő, ezért elvész a gondtalan gyerekkor és vele együtt a gyerekjáték. Több esetben a családok életében nagy szakadás állt be a 90-es években bekövetkezett kilátástalanság miatt. Képzett, fiatal családtagok hagyták el a szülőföldet a biztonságos és a jobb megélhetés reményében. A kapcsolattartás, olykor-olykor a hazalátogatás ünnep az itthon maradottak életében. Az osztályközösségi óra végén meglepetésként hatott Magyari Ferenc osztálytárs ajándéka, a Minden elképzelhető c. verseskötete, valamint a szervezők jóvoltából a mintegy 150 képet tartalmazó album, ékes bizonyítékaként az együtt eltöltött, de vissza nem térő diákéveknek. A felvételeket nézegetve azonban -- Reviczky Gyula szavaival élve -- ,,Diák marad az ember, míg csak él, leckéjét a sírig tanulja, nehezebbet folyvást a réginél.''