Mostanában nagy divatja van a mesterséges halastavaknak. A horgászok többsége beállt a pontyfogó versenyzők közé. Az internetes oldalak tele vannak az ottani megmérettetéseken fogott duci pontyok és a győztesek képeivel. Az az igazság, hogy én nem vagyok nagy híve az ilyen kalandoknak, de egy olyan régi pecástól, aki a Mosztonga mocsárvilágában tanulta ki a mesterséget, ez nem is várható el.
A hónap elején a csapatunkat meghívták próbahorgászatra a palicsi Tőzeg-tóra. A horgásztérképeken ez az igen kedvelt és felkapott, nemzetközi pontyfogó versenyeknek is helyet adó tó vastag piros betűkkel van jelezve, és szinte az egész szezonban telve van. Elsőre nem is örültem túlságosan az invitálásnak, de amikor megtudtam, hogy a felső, természetes kis tóra szól a meghívás, mindjárt kedvet kaptam a kiránduláshoz.
Régebben a határ menti vízhez sosem volt könnyű eljutni — az út minősége miatt. Palics felől részben kátyús, gyakran sáros dűlőutakon, illetve feneketlen homokcsapásokon keresztül lehetett megközelíteni a helyszínt. A kötelező kocsimosáson kívül minden horgászat után egy vödörnyi homokot porszívóztunk ki a járművünkből. Most meglepetésemre egészen elfogadható, zúzott kővel borított úton haladtunk a tó bejáratáig. Ezt az utat természetesen nem a horgászoknak készítették, hanem az egyik vezető párt politikusainak akadt dolguk arrafelé, de azért a pecásoknak is hasznára válik.
A kapun bejutva elsőként a nagy tó mellett haladtunk el. A szabvány szerint kiépített stégeken bojlis pontyfogó botok voltak bevetve, csipogóra állított elektromos kapásjelzőkkel beélesítve. A sporttársak támlás székeken, ágyakon szunyókáltak (majd csak megakasztja magát az a hal, és még lesz szíves csengetni is), vagy éppen uzsonnáztak, kávéztak. Nekem úgy tűnt, hogy igencsak unatkoznak, de náluk ez természetes állapot.
A (túl)rendezett pálya mellett elhaladva pillantottuk meg a kis tavat. Már első látásra elvarázsolt, de azt hiszem, minden természetes vizet kedvelő embernek megdobogtatná a szívét. A fákkal benőtt füves partoldal szelíden ereszkedik a sással, náddal csipkézett vízre. A hínármezőket tavirózsa-kolóniák váltogatják, gazdag életteret nyújtva a tó számos lakójának. A partszegély és a távolabb elhelyezkedő sűrű ősnádas között 15-20 méter széles, kristálytisztán csillogó horgászható vízfelület található. Ami különösen megfogott, az az első pillanattól érzékelhető vízi világ jelenléte. Másodpercenként csobban a víz, láttunk csukarablást, nagy amurok vízre zuhanását, és számtalan pontytúrásnak is szemtanúi lehettünk. Ez utóbbi nem biztos, hogy az volt, aminek látszott, mert a házigazdák figyelmeztettek bennünket a nagyszámú teknős jelenlétére is. Egy néhány centiméteres porontyot fotózás után vissza is menekítettünk a vízbe. A nádasban és annak szélén népes madársereg hangoskodott, túlharsogva az eső előtti békakoncertet.
Miközben óvatosan a sás közé helyeztem a székemet (csendben kellett horgásznunk, mert a pontyok akár egy-két méterre a parttól buborékokat eresztve keresték az iszapban a táplálékot), úgy tűnt, hogy időutazáson vagyok, és ismét a valaha volt doroszlói Mosztonga-parton vallatom a világosbarna, átlátszó vizet. Miután elhelyezkedtünk, maga a horgászat is megkezdődhetett. Mivel a hétvégén megrendezendő páros versenyre készültünk, különböző módszerekkel kíséreltük meg horogra csalogatni a halakat. Barátaim match- és bolognai bottal, én pedig rakóssal horgásztam. A tőlem jobbra álló sporttárs a túlsó nádas előtti hínáros szélében úszózott, a pontyokat némi főtt kukorica behintésével csalogatta horogra. Az övé volt az első kapás, de a megakasztott, kiló körüli halat nem volt könnyű kikönyörögni a hínármezőből.
Türelmesen, állandóan feszesen tartott zsineggel, lassan, némi „zöld saláta” kíséretében végül partra húzta a halat. A feltűnően sötétbarna potykának igazi nyurga testformája és hibátlan pikkelye volt.
Karesz bolognai bottal célozta meg a túlparti nádast (egyszer el is találta, úgyhogy gumicsónakkal hozták ki az úszóját), akasztott is egy 80 deka körüli igazi sárgakárászt, de az a part menti töklevelesbe menekült, ahonnan nem lehetett kicsalogatni. Gézu bolognaival az oldalsó hínármezőkben turkáló halakat figyelte, és a „látott” hal elé ejtett szerelékre rá is kapott egy szebb példány, de a vékony horogelőke nem bírta az iszapbirkózást, elszakadt. Ebben az esetben az én lelkemen szárad a hal elvesztése, mert nem készítettem megfelelően erős pontyos szereléket a botra.
Miközben körülöttem zajlottak az események, én csak nézője (meg szurkolója is) voltam a történéseknek. A rakós botos távolságban nem volt érdemleges akadó, ami a legtöbb esetben jó, de itt a halak csak a nádasok és a hínárosok árnyékából voltak hajlandóak felvenni a táplálékot. A botvégre erősített etetőcsészéből hiába juttattam zajtalanul jobbnál jobb szemes csalit a leheletkönnyű úszóra, egyetlen méretesebb halnak sem keltettem fel az érdeklődését. Azt nem lehet mondani, hogy nem fogtam semmit, de a zsákmányom főleg ötdekás napkárászokból állt. Ez a horgászat viszont mégis emlékezetes marad, mert fogtam egy aranykárászt, ami már igen régen történt meg velem. Persze a rossz tapasztalat is tapasztalat, és ezúttal azt a tanulságot lehetett levonni, hogy a darabosabb halak a növényzet közvetlen közelében tanyáznak. Azt is láttuk, hogy az ilyen zsákmányt nem könnyű szákba terelni. A hal nem kap rá a túl vastag szerelékre, a vékonyat viszont elszakítja. Ha végigrakósoztam volna a napot, azt is láttam volna, hogy a naphallal is lehet jó eredményt elérni.
A verseny napján kiderült, hogy a tréningen részt vevő párosok nem jutottak fel a dobogóra. A szenttamási duó nyert a második fordulóban kifogott 4 kilós amurjával, egyébként meg mindhárom dobogós csapatnak volt értékelhető hala. Viszont az is bebizonyosodott, hogy a jó eredményhez kellettek az apróhalak is. Erre volt jó példa az a páros, amely az első fordulóban fogott ugyan egy négyes amurt, de ezzel mégsem tudott a végén a győztesek közé kerülni.
Volt ugyan olyan részvevő, aki morgolódott a nem hagyományos versenypálya miatt, de azt hiszem, a titkokkal teli, határ menti ősmocsár tavacskájának meghorgászása mindenkinek maradandó élményt nyújtott.
