Dr. Karlo Karcher ideg- és elmegyógyász, fejlődésneurológus a zombori Radivoj Simonović Közkórház pszichiátriai osztályán dolgozik. Beszélgetésünk során arra voltam kíváncsi, milyen nyomokat hagyott az elmúlt több mint két évtized az emberekben.
— A háború és a katasztrófák a reaktív állapotok növekedésével járnak a társadalomban. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a biológiai alapú betegségek, mint a skizofrénia, a bipoláris zavar vagy a paranoia a populáció 0,5—1,4%-át érintik, és erre az arányra a háborúnak nem volt hatása. Csupán a poszttraumás stresszállapot, szorongás, pánikbetegség előfordulásának száma növekedett. Ezek reaktív depresszív állapotok, neurotikus kórképek, tehát valamilyen negatív dolog idézte elő őket. Mérhetőek, és bizony a népesség 5—25%-át érintik.
1996—97-ben az Egészségügyi Világszervezet felhasználta az adatainkat. Kiderült, hogy az alkoholfogyasztás mértéke nem változott, megnőtt azonban a stimulánsoktól való függőség, de ez a drogpiac változó kínálata miatt volt és van így. A fő stimuláns a metamfetamin.
A háború alatt — főleg a könnyű hozzáférhetőség következtében — a városokban a marihuána használata terjedt el. Ez a kép azonban nem reális, a felmérés ugyanis megkérdezés alapján történt. Manapság 4% a drogfüggők aránya a társadalomban.
* Sokan lettek öngyilkosok a kezeltek közül?
— Előfordult, hogy az öngyilkosságok száma nőtt egy kicsit, főként a depresszióval küzdők, az alkoholisták, valamint a poszttraumás stresszben szenvedők körében. Az a gond, hogy az említett személyek visszaéltek a gyógyszerhasználattal. Az orvosság önmagában nem elég, az akaraterőre is szükség van, csak így lehet meggyógyulni.
* Mivel lehet kezelni ezeket a betegségeket?
— Gyógyszerekkel és pszichoterápiával. A terápiát az egészségbiztosító sajnos nem fedezi, és nincs elegendő terapeuta sem. A betegségekre felírt orvosságok hatékonysága 60%-os, akárcsak a terápiáé, amellyel nyolc-kilenc hónap alatt várható javulás, a gyógyszerek viszont egy hónap alatt kifejtik a hatásukat. Az a bevett módszerünk, hogy a páciensnek néhány hétig szorongásgátlót, hat hónapig vagy egy évig antidepresszánst adunk, majd ezeket fokozatosan elhagyjuk, hogy ne okozzanak függőséget. Ezután beállítjuk a végleges terápiát. Ha a gyógykezelést pszichoterápiával kombináljuk, akkor az 80%-os javulást eredményez, és a visszaesés csak 20%-os. Ezenkívül pszichoanalízissel 12—18 kezelés után várható javulás. Ez egy mélyebb „feltárás”.
A pszichiátriai betegek teljes értékű tagjai a társadalomnak, dolgozhatnak, de hangsúlyoznom kell, hogy csak akkor, ha betartják a terápiát.
* Doktor úr, mit gondol, hány generáció viseli még a háború nyomait?
— A mi nemzedékünk még igen, de egy huszonévesre már „csak” a világválság van hatással. Ha több pénzünk volna, bizonyára kevesebb gondunk volna, így hát a depresszióért nem csak a háború a felelős. Ami engem illet, optimistán tekintek a jövőbe.