Ezen a napon született 1883-ban Szegeden Juhász Gyula magyar költő, a magyarság sorsának egyik legjelentősebb, magyar lírai kifejezője.
(Szeged — 2024. szeptember 3.)
Múltidéző rovatunk mai „kiadásához” két verset is választottunk a költőtől. Az örök klasszikusnak számító Milyen volt címűt 1912-ből, illetve az 1919-ben napvilágot látott Szeged című költeményének sorait. Ez utóbbiak a szegedi Tisza-parton található egész alakos szobrának posztamentumára is felvésettettek anno.
(Szeged — 2024. szeptember 3.)
„A Tiszaparton halkan ballagok / és hallgatom, mit sírnak a habok? / E partok méla fordulóinál / állt egyszer gőgös Attila király. / E tájon, hol a két víz összeér, / áldozott egykor dús Ajtony vezér. / Ott fönn, ahol most vén harang dalol, / Dugonics András búsult valahol. / Mert búsulásra volt itt mindig ok, / ugy-e bajtársak, ugy-e magyarok? / Itt Tömörkény, ott Gárdonyi lakott, / Petőfi Zoltán erre ballagott. / Megállok felhős tavaszég alatt, / s míg megy a víz és az idő szalad / érzem, hogy az öreg Tisza felett / az örök élet csillaga remeg.”
(Szeged — 2024. június 27.)
„Juhász Gyula egész életén át boldogtalan volt, társtalan magánya sohasem oldódott fel, tragikus betegsége, pesszimista kedélyvilága csaknem a kezdetektől rányomta bélyegét verseire. Így lett lírájának alaphangja a mélabú és a rezignált bánat. Költeményei általában rövidek, kompozíciójuk zárt. Az impresszionista hangulatlíra művelője volt. Mélyen hitt a szépségben és a művészetben, mely az elveszett Édent jelentette neki.” (Külső hivatkozás: Wikipédia)
1937. április 6-án (Szegeden) adta vissza lelkét a Teremtőnek. Hajdani lakhelyének homlokzatán — a róla elnevezett utcában — emléktábla található. 2024 óta nevét viseli a 602922 Juhászgyula kisbolygó.
Fényképezte: Martinek Imre
