A csillagok örökké élnek, és nem fogynak el, mint az élet — tartotta Rass Éva, aki elszegényedett család hatodik gyermekeként jött a világra 1927-ben. Egy tragédia következtében sajnos mindössze hárman maradtak testvérek. Szülei olykor a napi betevőt sem tudták előteremteni, ezért a kis Évának is dolgoznia kellett. Kétévesen, egy szerencsés véletlennek hála, szerződtették egy ifjúsági társulathoz, a Lakner-féle gyermekszínházhoz. Ekkor történt, hogy a mester, Lakner Artúr javaslatára megváltoztatták a vezetéknevét, és ezzel megszületett a magyar színjátszás királynője: Ruttkai Éva.
Első színpadi egysorosa, a „Parancsolj velem, tündérkirálynőm!” már hároméves korában is tipikus Ruttkai-alakításra sikeredett. 1934-ben felfigyelt rá a filmgyár is. Hatesztendősen aprócska szerepet kapott a Lila akác című remekben, melyben Kabos Gyula és Gózon Gyula volt a partnere. Már ekkor tudta, hogy színpadra született, és a kritika is nagy jövőt jósolt neki, feltéve, hogyha nem bízza el magát.
Szülei nem tudták iskoláztatni, a Weiss Manfréd gyár igazgatója és felesége azonban felkarolta a tehetséget. Ők fizették a tanulmányait, így lehetővé vált számára, hogy Makay Margit színitanodájának növendéke lehessen. Tizenévesen már tapasztaltnak számít. Miután a Vígszínház akkori direktora, Jób Dániel meghallotta a tizenhét esztendős Ruttkait szavalni a Zeneakadémián, azonnal leszerződtette. Alig három hónap múlva megkapta élete első igazi címszerepét: a betegeskedő Tolnay Klári helyére kellett beugrania Molnár Ferenc Hattyú című vígjátékában. Tolnay lázasan ugyan, de elment megnézni a pódium majdani üdvöskéjének első nagy premierét. Annyira jónak vélte az alakítását, hogy cseppet sem tudott haragudni a szemtelenül fiatal kolléganőjére. Ruttkait ez az előadás emelte a csillagok közé, és innentől kezdve irigylésre méltó szerepajánlatok sorát kapta. A korszak klasszikusnak számító mozisikereiben — Lúdas Matyi, Liliomfi, Egri csillagok — is feltűnt. Ha kellett, akkor komikaként köszönt vissza a vászonról (Mese a 12 találatról), ha arra volt szükség, akkor drámai tehetségét csillogtatta meg (Szindbád), olykor pedig naivaszerepben tündökölt (Egy pikoló világos). Ez idő tájt ismerkedett meg leendő férjével, az akkor már befutott sztárnak számító Gábor Miklóssal. Nézte őt a Művész Színház Rettenetes szülők című előadásának vendégszínészeként, és abszolút szerényen arra gondolt: ez az ember férfiban éppen olyan, mint ő nőben. Megtetszett neki, és úgy érezte, ettől a férfitől szeretne gyereket. Nem sokkal később világra is hozta kislányukat.
Harmincharmadik születésnapjának estéjén egyedül maradt az öltöztetőnőjével. Beszélgettek. A csúcson volt, a legnagyobb sikereit akkoriban érte el. Mindene megvolt, mégis új életet akart kezdeni — az ok egy újabb férfi: Latinovits Zoltán volt. Az Ilyen nagy szerelem miskolci próbáján találkoztak először, 1960-ban. Féltek egymástól. Latinovits a közös munka előtt napokig nézegette Ruttkai fényképét, majd amikor tekintetük a valóságban is találkozott, mintha csak önmaguk szemébe néztek volna. Latinovits hangjában volt valami, ami lecsillapította a színésznőt, ami boldoggá tette, ha szomorú volt. Fontosak voltak egymásnak, hiszen tudták, hogy a születés és a halál közötti harmadik állapot — a szerelem. Az évtized legszenvedélyesebb kapcsolata volt az övék, és egészen a színészkirály 1976-ban bekövetkezett tragikus haláláig tartott. 13 közös filmben láthattuk őket. 1969-ben Liliom-estjükkel Újvidéken is felléptek. Az est hanganyagát az Újvidéki Rádió rögzítette. A Hungaroton által kiadott lemez napjainkban is fellelhető az antikváriumokban. Latinovits halála után Ruttkai tíz évre eltűnt a vászonról. Örökké azt remélte, hogy még egyszer látni fogja egykori élettársát, minden budapesti lokálban, étteremben őt kereste.
Önmagáról azt tartotta, hogy vérbeli színésznőként bármilyenné formálható a színpadon. Vallotta, hogy a színész feladata gyűjteni a mézédes napsugarat, amit este, a kopottas deszkák rivaldafényében kell visszaadni. Úgy érezte, hogy nyomot kell hagynia maga után, hogy csillagként nem csupán a ragyogás a feladata: messzire is kell világítania — ezért nehezen élte meg, hogy a csillagokat közvilágításra „fogták be”. Szerette meggyőzni a közönséget arról, hogy él, akár a csillagok. Néha istennek érezte magát, és a játéka sosem volt tettetés. A színpad volt az egyetlen realitás számára. A mindenség. Latinovits halála után egy évtizeddel, 1986-ban, ő is eltávozott. Ruttkai Éva nyomott hagyott megannyi filmkockán, fénye ma is átvilágít a Vígszínház deszkáinak résén. Itt van közöttünk. Lehetséges, hogy erőteljesebben, mint valaha. Mert életében nem figyeltek rá, miközben mindaz, amit ránk hagyott, maga az élet...
