home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
XII. Vajdasági Magyar Tudóstalálkozó
Szakáll Laura
2022.09.25.
LXXVII. évf. 38. szám
XII. Vajdasági Magyar Tudóstalálkozó

2008-ban azzal a céllal alakult meg a Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács, hogy bemutatkozási lehetőséget nyújtson azoknak a vajdasági szakembereknek, akik a tudomány különböző területein tevékenykednek, kutatómunkát folytatnak. A tanács életre hívta a Vajdasági Magyar Tudóstalálkozót, melyet ezúttal 12. alkalommal szerveztek meg. A konferenciának a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar épülete adott otthont.

Dr. Csányi Erzsébet, a Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács elnöke szerint a tanács küldetése abban különbözik a többi tudományos szervezet céljaitól, hogy ernyőszervezetként működik, az összes tudományágat, valamint a művészeteket is összefogja — megszólítva így minden vajdasági magyar, kutatással foglalkozó személyt.

— A tanácskozás nem tematikus. Minden évben várjuk ezt a lehetőséget, hogy a találkozás, a kommunikáció, a párbeszéd színterévé váljon ez a rendezvény. 38 előadást hallhatnak a résztvevők. Ez a folyamatos odafigyelés a vajdasági magyar tudományosságra tulajdonképpen a Magyar Tudományos Akadémia külső, szerbiai tagjaival való foglalkozás, illetve ennek az MTA égisze alatt folyó szervezőmunkának a része. A határon túli régiók bekapcsolódnak, kötődnek az MTA munkájához. Az a feladatunk, hogy ezeket a fórumokat és kapcsolatokat megteremtsük.

A jelenlévőket Morvai Tünde, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön elnöki bizottságának osztályvezetője is köszöntötte, aki elmondta, a Magyar Tudományos Akadémiának az összes határon túli régióban van akadémiai tanácsa.

— Minden évben kétszer igyekszünk találkozni a határon túli magyar akadémiai szervezetekkel egyrészt a saját rendezvényeiken, másrészt az akadémia működteti a Magyar Tudományosság Külföldön elnevezésű bizottságot, ennek tagjai a határon túli szervezetek. A tudóstalálkozón az akadémia azon programjait mutatjuk be, amelyek a határon túli, tehát a vajdasági hallgatóknak, tudósoknak, egyetemi oktatóknak is szólnak. Ilyen például a Domus Ösztöndíjprogram, mely az idén ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját. 1997-ben indította el a Magyar Tudományos Akadémia a magyar kutatóknak a magyar nyelvű és magyar tárgyú kutatások támogató programját. Az elmúlt 25 évben több ezer pályázat érkezett, közöttük nagyon sok Vajdaságból is.

Szőke Anna néprajzkutató, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság elnöke a diverzitás esetpéldáiról tartott előadást. Az utóbbi időben végzett kutatásai során arra kereste a választ, a gazdaság pozitív irányba történő elmozdulása segíteni tudja-e az újonnan betelepült nemzetcsoport alkalmazkodását, el tudják-e sajátítani a törzslakosokra jellemző életminőséget.

— Aminek nagyon örülök, hogy kollégákkal találkozom, régi vagy új ismerősökkel, és ez nagyon fontos a kapcsolattartás miatt. Magunkba szívjuk a sok előadást. Én a humán szekcióban vagyok, csodálatos dolgokat hallok. Jegyzetelek, mert az az elvem, ha csak egy mondat is megragad, melyből tovább tudok építkezni, akkor már megéri. Ebben látom a fontosságát a találkozónak. Én a jelen kutatását szeretem, azon belül is egy kicsit a kulturális antropológia felé hajlok.

A XII. Vajdasági Magyar Tudóstalálkozó résztvevői több szekcióban változatos tematikájú előadásokat hallgathattak, de az eseményen könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés is volt.

Fotók: Slobodan Gabrić 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..