Saját fantáziavilágát és ennek a mozivásznon láthatóvá tett valóját nem muszáj szeretni, viszont egy biztos: populáris filmipar meg tömegkultúra ide vagy oda, belőle csak egy van, és kétségkívül utánozhatatlan.

Filmjeinek különlegessége, hogy egy olyan világot tesznek tökéletesen láthatóvá, amely a zseniális rendező fejében megszületettek hiánytalan leképezése. A fantáziánkra csupán annyit bíz, amennyi szemmel egyébként is láthatatlan. Filmjei egyenként is külön világokat alkotnak, egyedülálló látvánnyal és esztétikummal. Ahhoz azonban, hogy egy-egy ilyen világ megszülessen és láthatóvá váljon, egy hatalmas csapatnyi kreatív és ügyes egyénre van szükség. Ebben az alkotási folyamatban pedig kiemelt szerepe van a látvány- és díszlettervezőknek, a jelmeztervezőknek vagy éppen azoknak a művészeknek, akik a stop-motion eljárással készült Karácsonyi lidércnyomás megannyi kis figuráját elkészítették.

Ahhoz az egységesen sajátos fantáziavilághoz, amely Burton kézjegyévé vált, olyan alkotókkal kell együttdolgoznia, akik képesek ráhangolódni a rendező fejében formálódó víziókra. Ez pedig nem kis teljesítmény.

Mára szerencsére szép számú filmalkotást köszönhetünk neki, melyek közül nem egy már-már klasszikusnak is tekinthető. Kreativitása és egyedisége által hatalmas követői tábora van, látványvilága sokakat inspirál egyaránt a divat, a film és a képzőművészet területén is.

Éppen emiatt a következő cikkünk nem csupán filmajánló és inspiráció, hanem egy példa is arra, hogyan fonódik össze a történetmesélés, a divat és a képzőművészet a film összművészeti jellegű égisze alatt.

Karácsonyi lidércnyomás (The Nightmare Before Christmas)

A Karácsonyi lidércnyomás megalkotásának folyamata egy olyan pont Tim Burton munkásságában, meg úgy általában az animációs filmek történetében, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A folyamat már önmagában is egy önálló műalkotásnak tekinthető. A kreatív megoldások pedig csak igazolják Burton őrült zsenialitását.

Mivel a film címében úgy szerepel, hogy Tim Burton’s The Nightmare Before Christmas, senki sem feltételezné, hogy valójában nem is Burton rendezte a filmet. Akkoriban azonban más projektum is lefoglalta, ezért ennek a filmnek a rendezését a Disneyt képviselő kollégájára, Henry Selickre bízta. Burton „csupán” producerként, forgatókönyvíróként, illetve a karakterek és azok megjelenésének megtervezésében működött közre.

A Karácsonyi lidércnyomás ötlete már akkor megszületett, amikor Burton még csak animációsként dolgozott a Disneynél. Ekkoriban több rövid animációs filmet is készített (pl. a Vincentet), és ekkor írta a The Nightmare Before Christmas című verset is. Jack Skellingtont és szellemkutyáját pedig már az A Visit St. Nicholas című írásban is említi.

Burton eredetileg úgy képzelte el, hogy a filmjét — más tipikus karácsonyi különkiadásokhoz hasonlóan — évente levetítik majd a tv-ben. Ez később így is lett, viszont az ötlet megszületése és az elkészült film bemutatása között csaknem húsz év telt el. Kezdeti próbálkozásait a tv-stúdiók és a könyvkiadók is elutasították, majd végül egész estés filmet készített belőle.

Burton sajátos karakterei és elképzelései miatt a Disney nem szavazott azonnali bizalmat a projektumnak, és emiatt inkább a Touchstone Pictures logó alatt mutatták be. Ennek ellenére a film készítése folyamán jó néhány dologba beleszóltak. Például úgy gondolták, hogy ha Jack Skellington szemüregébe nem egy barátságos szempár kerül, akkor lehetetlen lesz kapcsolatot teremteni a nézőkkel. Selick és Burton azonban — szerencsére — ellenálltak, és rácáfoltak a bevett gyakorlatra. Ugyancsak a projektumban rejlő kockázatok miatt csupán néhány apróbb Disney-asszociációt találhatunk a filmben. Ilyen például az egyik kislány Mickey-printes hálóingje vagy a testvére Donald kacsás pizsamája.

A stop-motion műfaj — főleg, ha egész estés film forgatására alkalmazzák — nem kevés időt igényel. A Karácsonyi lidércnyomás esetében például egy másodperc 24 frame-ből állt (másodpercenként 24-szer mozdítottak meg egy karaktert), vagyis a teljes film nagyjából 110 000 frame-et tartalmaz. Egypercnyi anyag egyhetes munkát igényelt, az egész filmen pedig három évig dolgoztak.

A nagyjából 60 önálló karakter mindegyikéből legalább két vagy három másolat készült. Csak Jack számára 400 különböző fejet kreáltak, és Sallynek is külön maszkokat készítettek minden arckifejezéshez. Ennek ellenére csupán négy szobrász dolgozott a figurák elkészítésén.

A munkában — a díszlet és a figurák elkészítésén, mozgatásán, továbbá a felvételeken és a teljes film létrehozásán — több mint százan vettek részt. A legkreatívabb módokon rejtették el a díszletek alatt például a tizenhárom animátort, aki a figurákat beépített segédeszközökkel mozgatta.

Danny Elfman, a zeneszerző a forgatókönyv ismerete nélkül komponált. Burton jelenetleírásaiból, elképzeléseiből táplálkozva írt, és kitűnő munkát végzett. Nem is csoda, hogy jó néhány Burton-filmben együtt dolgoztak.

Ollókezű Edward (Edward Scissorhands)

Az Ollókezű Edward talán az egyik legismertebb és legkedveltebb Burton-film, amiben az is közrejátszhat, hogy ez Burton egyik legszemélyesebb alkotása. Elmondása szerint a sztorit már tizenéves korában kitalálta, amikor gyakran érezte magát kirekesztettnek és a többiektől különbözőnek. Így Edward lényegében az akkori érzéseinek a kivetülése. A történet magja az a paradoxon, amely szerint a főszereplő kapcsolatokra vágyik, viszont mindeközben megérinthetetlen és megközelíthetetlen.

A filmet a floridai Tampában forgatták egy valódi kertvárosi közegben, és nagyjából ötven házat béreltek ki ehhez. Az igazi lakókat ez időre egy környékbeli motelbe költöztették. A házakat átfestették, és a kerteket is átépítették. A forgatás után pedig szinte mindent vissza kellett állítaniuk az eredeti állapotba, még a gyönyörű kerteket is.

A filmben Burton személyes hőse is megjelenik. Vincent Price Edward megalkotóját testesíti meg. Egyúttal ez is lett Price utolsó megjelenése a mozivásznon, 1993-ban ugyanis meghalt. Burton Vincent című filmje a példakép tiszteletére született meg, illetve az Ollókezű Edward forgatása után egy interjúsorozatból álló dokumentumfilmet is készített Price-szal.

Ez volt az első a megannyi híres Depp—Burton-kollaborációból. Elmondásuk szerint első találkozásuktól kezdve egy hullámhosszon voltak, és Burton fedezte fel Deppben a szimpla „tinisztárságon” túlmutató potenciált és tehetséget.

A filmstúdió egyébként Tom Cruise-nak szánta a főszerepet, viszont — szerencsére — a végső döntésben nem tudott hatni Burtonre. Depp szerepeltetése az egyáltalán nem tiniidolra jellemző filmbeli kosztümje miatt is aggasztotta a stúdiót. A rendező egy latexből, bőrből, kárpitból és szigetelőszalagból összeállított jelmezt képzelt el számára. A stúdió pedig úgy félt a közönség reakciójától, hogy a film megjelenéséig igyekezett mindent titokban tartani.

A Kimet alakító Winona Ryder — akinek ez volt a második Burton-filmje — egyáltalán nem tudott azonosulni a lány tündéri karakterével, az életben ugyanis ennek éppen az ellentétét képviselte. Burton pontosan tudta ezt, és mókásnak találta az elképzelést.

(Forrás és képek: Dazeddigital.com, Aestheticamagazine.com, Mentalfloss.com)