Ennek kifejezésére sajátos szimbólumrendszert épített fel, melyen keresztül a számára fontos, az életét és a létérzését meghatározó jelenségek is kiolvashatóak, legyen az egy vizuális élmény, érzelmeinek vagy akár a benne megszólaló gondolatoknak a kivetülése. Műveiben ezenkívül van egy csipetnyi impresszionizmus is, a festés folyamatában ugyanis a pillanatnyi hangulat az, amely előhívja a művet az alkotó elméjéből. A tapasztalat, a fizikai és a pszichikai érzékszervek által felvett ingerek — mosoly, virágszirom, harangszó, csók —, illetve ezek összekapcsolódása az, ami a fehér vásznon mint egy látomás megjelenik, majd az alkotás folyamata közben felmerülő milliónyi képzettársítás kíséretében megszületik. Így van benne pillanat és minden más, amit a művész az élete során megélt.

Kerekes nyitott szemmel jár a világban, és elméjében minden fontos momentumot, kiejtett szót, képélményt tárol. Ezeket az impulzusokat effektusain és színvilágán keresztül beledolgozza munkáiba. Kompozícióiban az esztétikai érzék és az egyensúly ösztönösen párosul. Szellemi frissességről árulkodik a dinamikus vonalvezetés, melyből szinte látni lehet a gondolatok sokaságának játékát. Ezek azok a gondolatok, amelyek a művészt alkotás közben foglalkoztatják. Minden játéknak van azonban egy letisztult háttere is. Opusát végigkíséri az ott meghúzódó vajdasági táj felparcellázott látképe, amely a látóhatáron túlra mutat. Mert Kerekes képe az otthonáról, Vajdaságról nemcsak él, de végtelen is.

A kiállítás címe virágok és harangszó, de nem mehetünk el szó nélkül a szabadkai, illetve a vajdasági kötődés mellett sem. Mert a szabadkaiaknak a bőrük alá szecessziós betűkkel íródtak a szeretett város motívumai, és az így keltett impressziók fel-felbukkannak a vásznon is. Kerekes a virágcsendéleteivel az élet körforgását ábrázolja. Ahogyan ő mondja, virágban hölgyet, hölgyben virágot lát. Gömbölyded vázáiban ránk kacsintanak a virágot — a világot, az életet — magukban hordozó állapotos hölgyek. Minden képben ott van azonban az elmúlást jelző momentum, hogy emlékeztessen bennünket arra, milyen fontos a pillanat, melyet megélünk. Csakúgy, mint a harangszó, mely hozzánk, emberekhez szól. A festmények rezgése, rezonanciája életet éltet. A harangszó nem az időt jelzi, hanem üzenet hordoz a világnak, mégpedig azt, hogy „Helló, itt vagyunk!”

Virágok és harangszó. Lelket vonz magával ez a két téma, kölcsönös tekintetet a közlőtől és a befogadótól. Az a nyelv pedig, amellyel Kerekes a gondolatait megosztja velünk, nem más, mint az érzékenység. A művész érzékenysége, melynek ezt az őszinte formáját és kifejezését, az alkotóját meg kell becsülni. Éppen úgy, ahogyan a pillanatot. Ezek azok a dolgok, amelyekért érdemes élni.

Kerekes Sándor kiállítása egy hónapig tekinthető meg Szabadkán, a Magyar Házban.