Azt mondja az ügyben talán legilletékesebb miniszter, hogy az ingyen részvényekből nem lesz semmi, mert Szerbia nem tudja előteremteni a négymilliárd eurót a négymillió potenciális, ingyen részvényre áhítozók részére.
Holott mi, beugratott balfácánok nem is igen álmodoztunk ingyen részvényről. A hatalmon levő felelős vezetőink birizgálták fel az érdeklődésünket. S adott beintésre megkezdtük az össznépi felvonulást a posták tolóablakai előtt. Szerencsére hozzáedződtünk már a sorban álláshoz, a génjeinkbe építve cipeljük magunkkal még azokból az időkből, amikor a cipőpertliért is meg kellett hoznunk a napi sorban állás követelte áldozatot. Bakancstalpért akár három napig is sorban álltunk, illetve sorban ültünk a magunkkal hozott sámlin, fejősszékeken miegymáson, mert azért ki kellett bírni azt a három-négy napot ott a bolt előtt fagyban, kánikulában. Azóta se szoktunk le erről az önként vállalt aktivitásról, mert mind a mai napig sorba kell állnunk a bankok, a nagykövetségek, az orvosi rendelők ajtai előtt s most, hogy meghirdették az ingyen részvények jegyzésének a lehetőségét, a fél ország talpra szökött, az ország másik fele azért maradt otthon, mert az már jegyzett és kapott is részvényt.
Hogy mennyibe került ez a legújabb össznépi részvényjegyzés, még nem közölték a nyilvánossággal, de ha a négymillió potenciális igénylőnek csupán a fele állt érte sorba, az mind időben, mind térben hatalmas energiát kötött le. És hány számítógépet! Postai meg helyi közösségi tisztviselőt! Mert az induláskor a helyi közösségekben is lehetett jegyeztetni, a hatóságok így próbálták valamelyest tehermentesíteni a központi meg a kispostákat.
Szóval hatalmas munkát fektettek be ebbe a hatalmas akcióba, amiből kivették a részüket a gyógyszertárak is, mivel a sorban állók fokozottabb mértékben fogyasztották az idegcsillapítókat, mert ha az évtizedek folyamán rá is szoktatták őket erre az idegpróbáló semmittevésre, teljesen megszokni mégsem lehetett.
És most derült égből a villámcsapás!
Hiába volt az egész ország vérkeringését átjáró lázas munka és megmozdulás, az ingyen részvénynek lőttek. Legalábbis a hírt bejelentő miniszter szerint.
Valószínűleg másra kell majd az a még meg se szerzett négymilliárd euró.
Ha majd esetleg abból kell kifizetnünk a perköltségeket.
De ha még meg sincs szerezve, abból nem fizetheti ki az államkassza se.
Maradnak az ingyen részvényekről lecsúszó adófizetők.
Mert miről is van nagyban szó?
Amíg a tömegek az ingyenrészvény-jegyzés kábulatában éltek, alattomban a déli tartományban meghúzódó kisebb-többség kikiáltotta a Balkán-félsziget első hamis köztársaságát, melynek következtében, tiltakozása jeléül, a tolóablakokat odahagyva, az utcára vonult a nép.
Az a nép, amelyik tegnap még ingyen részvényekben reménykedett, de egy szép napon arra ébred majd, hogy a bírósági költségeket vele fizetteti meg az állam.
Az az állam, amelyik a hágai vagy valamelyik nemzetközi bíróságon bepereli azon országokat, amelyek elismerték térségünk első hamis köztársaságát.
Persze, csak abban a szerencsétlen esetben, ha elveszítjük ezt a magunk indította pert. Mert ez is előfordulhat. Ha pedig így lesz, úgy járunk, mint a becsavarodott, önfejű favágó: ha veszett a fejsze, vesszen a nyele is!
Egyelőre azonban még ezek után se garantálhatja senki sem, hogy beindul az össznépi kijózanodás folyamata. Pedig erre, állítják egyes kijózanodottak, sürgetőbb és nagyobb szükség lenne az ország népének, mint az ingyen részvényekre.