home 2023. február 01., Ignác napja
Véndiákok Ludason
BRENNER János
2014.06.11.
LXIX. évf. 24. szám
Véndiákok Ludason

Úgy kerültem a nálamnál egy évfolyammal „idősebb” véndiákok csapatába, hogy Szabadkán találkoztam Kolozsvári Imrével, drága Ambrózy bácsink kedvenc atlétájával, akit a tanár úr az alkatából és a kiállásából adódóan Öreg Magyarnak keresztelt át, s ez a neve hamarabb jutott eszembe, mint a „becsületes”. Magam is valami ilyen voltam a tanár úr számára, csak a magyar nyelv és irodalom jeleseként, s cingárságom miatt el sem árulom adományozott nevemet, mert ahhoz inkább a „csúf” jelző illett jobban...

No de nem a nevekkel kívánok foglalkozni, hanem inkább a kilenc iskolatárssal, aki Bánát fővárosában, Nagybecskereken érettségizett 1950-ben, az akkor Állami Magyar Tannyelvű Főgimnáziumnak nevezett középiskolában, mégpedig nem negyedikes, hanem nyolcadikosként. Két osztálynyi, mintegy hatvan lány és fiú tartozott ebbe az évfolyamba, s íme, még tíz sem jutott el a Ludasi-tó partjára. No persze még legalább másfélszer ennyien tölthették volna meg a gyönyörű Csákány-tanya teraszát, ha a sárgolyónk felületén tartózkodó többi társ is eljön. Mivel azonban Kolozsvári barátom sejtette, hogy ez az ebben a korban már előforduló nyavalyák miatt nem történhet meg, megcsapdosta a hátamat, és imigyen invitált meg erre az eseményre:

— Édes komám, gyere ki te is a bandába, hiszen korban amúgy is közel állunk egymáshoz, meg a két-két osztály egykori együttműködése mindenben, amit a gimi kínált nekünk, nagyszerű és közvetlen volt, még az emberi kapcsolatokban is — s ezt nyomatékosítva jelentőset kacsintott.

A találkozóra az ünnepeltek érettségijének 64. évfordulója adott alkalmat. Hogyan kerültek az ünneplők Bánát közepéből Bácska egyik legészakibb, ám természeti adottságaiból kifolyólag Európa egyik legvédettebb, híres tavának partjára? Úgy, hogy egyszer már tartottak itt egy találkozót, ráadásul az egyik legszebb emlékűt. Nem attól volt a legszebb, hogy a tulajdonos látta őket vendégül, s nem is a csodálatos ételektől, italoktól. Ez sokkal inkább volt köszönhető a gyönyörű környezetnek, amely harsogó zene nélkül is feldobta a hangulatukat, továbbá a sok régi élmény elmesélésének és a kacagtató diákcsínyek szinte versenyszerű előadásának. S mindez most is — az előzőnél jelentősen kisebb létszám ellenére –- megismétlődött...

Illik közölni a megjelentek névsorát: Baranyi János, Bartlinszki Gyula, Bálint István, Dékány Antal, Jeszenszki Tibor, Kolozsvári Imre, Nagy József, Schilesz János és Török Sándor. A hozzájuk csatlakozó vendégek: Bernát András, Bernát Mária, Nádi Katalin és alulírott.

Bevallom: bennem az egymás után érkező vendégek felismerése ébresztette a legszebb, s tán néha fájó izgalmat. Hát annyira megöregedtünk, hogy egy-két kivétellel mindig bocsánatot kellett kérnem: „ne haragudj, ismerős az ábrázatod, de áruld el a nevedet is...!” Azzal vigasztaltam magam, hogy ők noha szinte minden évben találkoztak, az ilyen kérdések, ritkábban ugyan, de közöttük is elhangzottak!

És hogyan búcsúztunk el egymástól sok kellemes óra, csevej, kacagás, emlékidézés, ölelgetés után?

-– Adja a jóisten, hogy a kellemes együttlétet még sokszor megismételhessük!

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..